hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2016. december 7. szerda   20:54
nincsen hozzászólás

szerző: Tíí
Teltház, zúzás, „Medvefog”
2016.12.02. - Budapest, Dürer Kert



  December 2-án először lépett fel Magyarországon a Beartooth, de 100%, hogy nem utoljára!
  A New Beat jóvoltából teltházas metalcore/post-hardcore/pop-punk-buli volt a Dürer Kert Room 041-jében.
  A Caleb Shomo vezette amerikai csapat második, Agressive címet viselő nagylemezét mutatta be Európában. Ennek a keretein belül jutott el fővárosunkba is. Magukkal hozták a Vannát és a Trash Boatot is. És nagyon jól tették!
  
  A brit Trash Boat nyitotta az estét. Egy igen fiatal pop-punk zenekar, de ahhoz képest ügyesek. Mindössze három éve tartó pályafutásuk alatt két átlagos kislemez után egy kimondottan jó nagylemezt hoztak össze. Élőben is hozták az elvárható szintet. Egy dal kivételével csak a szeptemberben megjelent albumukról játszottak. A színpadon kellően aktívak voltak, ami sajnos nem mondható el a közönségről. A terem is csak félig volt
  
  
  Másodikként az amerikai Vanna lépett a színpadra. A helyiségben ekkor már többen voltak. Meg kell hagyni, hogy oda tették magukat. Már a koncertjük elején beindult a közönség: mosh pit, bodysurf, stb. Ők is az új anyagukat mutatták be: a nyáron közzétett All Hell című korongjukról játszottak két, míg az előző Voidról egy-harmad arányban. Nagyon hangulatos műsort adtak kiemelkedő színpadi képpel fűszerezve.
  
  
  Végül a várva-várt Beartooth következett. A terem szó szerint megtelt. A tömeg megőrült az első riffek hallatán és kicsit sem vett vissza a feszültséglevezetésből, egészen az utolsó előtti, akusztikus elejű Sick Of Me-ig. Folyamatosan ment a mosh pit és bodysurf, de előfordult stagedive és wall of death is. A nagyérdemű hangosan üvöltötte a dalszövegeket. A folyamatos táncikálásnak köszönhetően aki elől volt, az biztos, hogy nem úszta meg szárazon és izomláz nélkül. A srácok rendkívül jó dallistát állítottak össze: mindkét nagylemezről bőven játszottak, és a debüt EP-s I Have a Problem is előkerült. Szépen megizzasztották a rajongókat. A két gitáros még egy-egy ugrást is bevállalt: az egyik jól, a másik kevésbé sikerült.
  
  
  Összességében egy kellemes bulinak lehettek résztvevői a jelenlévők. A zenekarok átadták, amit át kellett és az összeállítás is jó volt. A közönséggel és a hangosítással sem volt gond. Sok ilyet még!
  
  Fotók: Szabó László Ádám
  A teljes album itt található.




Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 no strings    kispál attila    astral doors    abbath    grain    crossfaith    óriásgonzó    trousers    battle: los angeles    abracadabra    felemelkedés    semmiből a semmin Át    tükrös    tarja    waking the cadaver    hazai termék    favreau    flotsam and jetsam    null positiv    manticora    djabe    a kétballábas banda    rainbow    d.r.i.    surface festival  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!