hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
film [filmfesztivál]  2017. február 2. csütörtök   08:46
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Hamarosan kezdődik a 67. Berlinale – Versenyprogramban Enyedi Ildikó új fimje
A Testről és lélekről című alkotásnak már megvan a világforgalmazója is!

  Február 10-én lesz Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének világpremiere a 67. BERLINALÉN. Hét alkalommal vetítik majd Berlinben a versenyprogramban szereplő magyar alkotást, melyet a rendező mellett elkísér a fesztiválra Mécs Mónika és Muhi András producer, Herbai Máté operatőr, Szalai Károly Szacsa vágó, Lukács Péter Benjámin hangmérnök, Balázs Ádám zeneszerző, Horkai Zoltán állatkoordinátor, Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplők, valamint Tenki Réka és Nagy Ervin is. A Testről és lélekről világforgalmazója a Films Boutique. Az új Enyedi-film március 2-ától már országosan látható lesz a magyar mozikban a Mozinet forgalmazásában.
  
  Február 9-én nyitja meg kapuit a 67. BERLINALE. Az 1951-ben alapított filmfesztivál a filmművészet és a filmszakma egyik legfontosabb és egyben az év első A-kategóriás nemzetközi eseménye. Tavaly 337 ezer mozijegyet adtak el a vetítésekre, Európa legnagyobb közönséget vonzó filmfesztiválja a berlini.
  
  Február 10-én, pénteken, a fesztivál első „teljes napján”, reggel 9-kor tartják a film sajtóvetítését és 11.15-kor a hivatalos sajtótájékoztatóját, melyen jelen lesz Enyedi Ildikó rendező mellett Mécs Mónika és Muhi András producer, Herbai Máté operatőr, Horkai Zoltán állatkoordinátor, Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplők, valamint Tenki Réka és Nagy Ervin is. A Testről és lélekről egy igazi szerelmesfilm, melyben két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik.
  
  A versenyfilmek közül másodikként pénteken 16 órakor lesz a Testről és lélekről díszbemutatója. A filmnek további öt nyilvános vetítése lesz. Az idei Berlinálén 18 film versenyez majd az Arany Medvéért. Az idei zsűri elnöke Paul Verhoeven holland rendező és forgatókönyvíró lesz. Magyar alkotás utoljára 2012-ben szerepelt a Berlinale versenyébe, akkor Fliegauf Bence – szintén az Inforg-M&M Film gyártásában készült – Csak a szél című filmje többek között a zsűri nagydíját, az Ezüst Medvét nyerte el.
  
  A Testről és lélekről világforgalmazója a német-francia Films Boutique, amely számos díjnyertes film mellett Tarr Béla utolsó alkotását (A torinói ló) is nagy sikerrel értékesítette a nemzetközi piacon, több mint 40 országba adták el.
  
  Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmjeivel több mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera díj a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt.
  
  A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, ez az első film főszerepe. A férfi főszereplő igazi felfedezés, Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben olyan kitűnő színészeket láthatunk még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.
  
  A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Csak a szél, Csicska), Muhi András (Rengeteg, Dealer, Womb – Méh, Csak a szél), valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliom ösvény), operatőre Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők, Kút). Magyarországon forgalmazza a Mozinet.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Áprilisban ismét mozikban a klasszikus Indiana Jones trilógia!
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 guardista    the raven age    vader    led zeppelin    quimby    crosswind    edvard munch    cillian murphy    vended    eyehategod    port noir    like a storm    pygmalion    erőszakik    the last charge    lord of the lost    arch enemy    down    sonic syndicate    the eyes of a traitor    milovice    shia labeouf    dimmu borgir    amerika kapitány    fassang lászló  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!