hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2017. február 8. szerda   13:34
nincsen hozzászólás

szerző: Dino
Tarja: The Shadow Shows turné
2017. február 1. Barba Negra Music Club

  Tarja Turunen 2016 augusztusában megjelent The Shadow Self című albumát (és az előtte még gyorsan meglepetésként kiadott bónusz EP-t, a The Brightest Voidot) ősszel követte a lemezbemutató turné, amelynek második szakaszát február 1-jén Budapesten nyitotta a finn szopránénekesnő.
  
  A csúszós utakkal tűzdelt téli estét a lengyel AnVision nyitotta. Zenéjük a progresszív metal irányhoz tartozik, így több hosszabb számot és elnyújtott gitárszólókat hallhattunk tőlük. Érdekességként pedig billentyűsük egyszer keytart kapott a nyakába (helyére addig az énekes állt be a billentyűk mögé), és a gitárossal kelt „versenyre”: szorgosan válaszolgattak egymás dallamaira. Nem mondanám, hogy rajongójuk lettem, de kellemes kezdésnek bizonyult számomra.
  Őket egy második előzenekar követte, akik azonban egyáltalán nem tettek mély benyomást bennem. A birminghami Devilfire zenéjéről néha talán a Bon Jovi jutott eszembe (mindezt úgy, hogy nem is igazán ismerem számaikat, valamiért mégis az ő nevük ugrott be) - dallamos rockzene szólt a színpadról, de se az énekes személye, se a zenészek nem fogtak meg igazából semmivel a kb. félórás produkció során.
  
  Negyed tíz körül aztán – természetesen a rajongók hangos ovációjával kísérve – elsötétült a terem, felcsendült az intro dallama, majd egymás után színpadra léptek Tarja aktuális kísérőzenekarának tagjai, majd maga az énekesnő is, és megkezdődött az est fénypontja, Tarja show-ja. Erősen lemezbemutató koncert volt a fellépés (ami persze nem baj, hiszen erre lehetett számítani), amelyen szinte az egész The Shadow Self album előkerült, mindössze két szám maradt ki róla. Ennek köszönhetően viszont igencsak háttérbe szorult minden korábbi lemez: (a klasszikus dalokat tartalmazó lemezeket nem számolva) első két szólóalbumáról 1-1 teljes számot hallhattunk csak, az előző korongról, a Colours in the Darkról szólt csak több - három - szám. Üdítő színfolt volt viszont a koncert kb. felénél előadott Nightwish-egyveleg, megmutatva, honnan is indult 20 évvel ezelőtt világhódító útjára Tarja. Négy régi számot kutyultak össze gyakorlatilag egy hosszabb darabbá: a Tutankhamen, az Ever Dream, a The Riddler és a Slaying the Dreamer darajaiból rakták össze a kis blokkot. Amit aztán egy kis akusztikus szakasz követett, amelyben vegyesen hallhattunk szinte minden lemezről egy-egy dalt, dalrészletet.
  
  Tarja elegáns fekete ruhában, fehér mikrofonnal a kezében lépett színpadra, és ahogy azt megszokhattuk korábbról, ezúttal is volt két átöltözése közben. De ezek az idők se teltek üresen, például hagyta, hogy zenészei is érvényesüljenek, egy kisebb jamelgetős részt kaptunk például az este során. Kísérőzenekara az évek során rendszeresen változott, de azért több olyan zenészt is láthattunk, akik nem először játszottak Tarjával. Konkrétan róluk van szó: Kevin Chown (basszusgitár), Timm Schreiner (dob), Christian Kretschmar (billentyűk), Alex Scholpp (gitár) és Max Lilja (cselló). Sajnos az első pár szám alatt még érezhetőek voltak kisebb gondok a hangosítással, az éneket erősen elnyomta a többi hangszer összeolvadt hangja, és Tarja hangja csak akkor érvényesült rendesen, amikor épp elhangult a banda, de szerencsére pár szám után már sikerült ezt orvosolni.
  
  A koncert során többször is láthattuk a jeleit annak, hogy Tarja nagyon szereti hazánk rajongóit, és nem véletlenül: ők is maximálisan szeretik az énekesnőt. Minden számot hosszan tartó, hangos tetszésnyilvánítás követte, néha már Tarja volt zavarban miatta (persze inkább tettette a zavart, láthatóan nagyon örült a reakcióknak és a feléje áradó szeretetnek). Szokása szerint rengeteget kommunikált, elmesélte egy-egy szám hátterét, vagy kifejtette nézetét, hogy akkor igazán jó egy dal, ha valami sötét is van benne. Ráadásul már rögtön az üdvözlést magyarul kezdte, ezzel persze kenyérre kenve rajongóit. A „köszönöm” és „kezeket” szavak a koncert közben is többször elhagyták ajkát. Még egy plüssmackó is a színpadra repült, mire megkérdezte, hogy „ugye ezt a kislányomnak szántátok?”, majd elmondta, hogy mennyire szomorú, hogy ezúttal kislánya ezúttal nincs itt vele – de rögtön kijavította, hogy dehogy is szomorú, hiszen itt lehet a rajongóival. (Persze, itt most nekik kellett kedvezni, de szíve mélyén tuti, hogy Naomira gondolt… ;-) )
  
  Összességében tehát egy kellemes, jól összerakott estének lehettünk részesei Tarja legutóbbi budapesti koncertjén. Az énekesnő hangja semmit nem változott az évek során, még mindig ugyanúgy elvarázsolja az embert, mint a Nightwish-sel töltött időkben, szólóprojektjére pedig maximálisan vevők a hazai rajongók – legalábbis úgy gondolom, ezt jelezte a Barba Negra Music Clubban összegyűlt igen sok ember. Tuti, hogy nem utoljára láttuk hazánkban fellépni.
  
  Végül pedig álljon itt az elhangzott számok listája. A koncert előzetesében egy őszi külföldi fellépés listáját írtam meg, nos, nem sok változás történt ahhoz képest, talán egy számban tért el a mostani setlist attól, meg a sorrenden módosítottak minimálisan, de nagy meglepetés így nem érhette a koncertre felkészülten érkezett rajongókat.
  
  Demons in You
  500 Letters
  No Bitter End
  Lucid Dreamer
  Eagle Eye
  The Living End
  Calling from the Wild
  Tutankhamen / Ever Dream / The Riddler / Slaying the Dreamer (Nightwish blokk)
  Until Silence / The Reign / Mystique Voyage / House of Wax / I Walk Alone (akusztikus blokk)
  Love to Hate
  Victim of Ritual
  Undertaker
  Too Many
  
  Ráadás:
  Innocence
  Die Alive
  Until My Last Breath


Kulcsszavak:
  tarja turunen     anvision     devilfire 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Megjelent Tarja Turunen első válogatásalbuma - Best Of: Living The Dream

Tarja Turunen támogatja Floor Jansen-t

Budapesten ad koncertet Tarja Turunen

Tarja Turunen és Torsten Stenzel közös projectje az Outlanders

Instagram chat-en beszélget ma Tarja Turunen és Floor Jansen

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
 kapcsolódó fotók: 

TARJA TURUNEN - 2017. február 1. BARBA NEGRA - The Shadow Shows ´17

ANVISION - 2017. február 1. BARBA NEGRA - The Shadow Shows ´17

DEVILFIRE - 2017. február 1. BARBA NEGRA - The Shadow Shows ´17
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 raven    expire    buttercup    nina hagen    toots and the maytals    the dead lay waiting    the rite    arkan    scarify    sonata artica    crescend    the faceless    zombie girlfriend    rudán joe    dj mike reem    will ferrell    nofx    sonata arctica    garagedays    barabás lőrinc    idea implant    deftones    a.m.d.    adam young    my small community  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!