hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2017. június 20. kedd   08:12
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Ezúttal szabadtéren játszik az Anthrax


  Ismét Budapesten játszik az Anthrax. A New York-i thrash legendák alig pár hónapja jártak utoljára a fővárosban, ahol egy remek hangulatú, teltházas koncertet adtak, és már akkor megígérték, hogy hamarosan visszatérnek. Erre június 21-én kerül sor, amikor a Barba Negra Track szabadtéri színpadán játszanak, az elmúlt 35 év legnagyobb slágerei közül válogatva. Ezúttal pedig ismét az eredeti dobos, Charlie Benante játszik a csapattal.
  
  A banda a klasszikus dalok mellett a tavaly megjelent album, a For All Kings nótái közül is válogat majd. Emellett a nyári európai koncertek alkalmából – Magyarország mellett Németországban, Szerbiában és más Nyugat-európai országokban is játszanak – egy Leftoverthrax című kislemezt is kiadnak, amin két feldolgozás hallható: a ’70-es években alakult rockzenekar, a Kansas Carry On Wayward Son című dala és a White Stripes Black Math című tételének átdolgozása. Az elsőt itt hallgathatjuk meg:
  
  
  A szerdai koncertre jegyek elővételben még kaphatók. Az amerikaik előtt ezúttal is a londoni The Raven Age lép fel: a modern metalt játszó csapat 2009-ben alakult, és idén adta ki Darkness Will Rise című első albumát. A gitárosi poszton George Harris-t, az Iron Maiden basszeros Steve Harris fiát találjuk – a csapat az Anthrax előtt éppen a Maiden turnéján vett részt tavaly. Salem´s Fate című videójuk itt látható:
  
  
  a Concerto Music bemutatja: 35 Years Of ANTHRAX
  2017. június 21., szerda 19 óra
  Budapest, Barba Negra Track
  Anthrax, The Raven Age koncertek
  Belépő: 7900 Ft, a koncert napján 8900 Ft.
  Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, a Barba Negra pénztárában, valamint a www.concerto.hu, a http://tixa.hu és a http://barbangera.hu weboldalakon.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 chaoswave    more than a thousand    pro-pain    last hope    psychotic waltz    mercyful fate    vulcano    after rain    royal republic    morcheeba    jex thoth    korn    owl city    kézdy luca    neck sprain    anselmo crew    behemoth    animals    metalforce    seven kingdoms    the cure    the last charge    devourment    after the burial    sorsügynökség  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!