hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [program]  2017. július 3. hétfő   04:06
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
INAKTÍV-Az ExperiDance fellépése a Vizes VB megnyitó fő attrakciója


  Idén július 14-én este 8 órakor az egész világ Budapestre figyel, kezdetét veszi ugyanis a 17. Vizes Világbajnokság. A földkerekség harmadik legfontosabb sportesemény- sorozatának megnyitóján egy egyedülálló összefogás eredményeként létrejött táncművészeti előadással a világhírű magyar társulat, az ExperiDance kápráztatja el az esemény és az egész világ sportszerető közönségét.
  
  Mint minden jelentős világverseny nyitó ünnepségén, így a magyar fővárosban a 2017. július 14-én kezdődő Vizes Világbajnokság megnyitóján is világszínvonalú műsorszámok és előadóművészek szerepelnek majd. Az elmúlt idők helyszínei alapján Budapest kiemelkedik abban, hogy a megnyitó vizes helyszínét a magyar főváros egyik természeti ékessége a Duna folyó adja majd. Ezért a budapesti vizes világbajnokság nyitógálája olyan semmihez sem fogható produkció lesz, melynek színpadát az ország legfontosabb vízi útvonalán egymás mellé helyezett uszályokból állítják össze, hátterét pedig maga a város élő látképe adja. Az ExperiDance nem mindennapi, mély érzéseket közvetítő, egyedi produkcióval készül a megnyitóra, a több száz táncos között, 150 gyermek is színpadra lép. A műsorszám üzenete, hogy a magyarok generációról generációra adják át azt az egyedülálló művészeti tudást, amire ők képesek. A produkció forrása az az energikus magyar lelkület, ami évezredek óta benne van a magyar táncművészetben.
  
  A gála műsorában több mint 600 művész vesz részt, közülük 500 táncost az ExperiDance delegál: előadóművészek, táncosok, akrobaták és technikai szakemberek közös álmaként valósul meg a 4 uszályból álló vízi színpadon zajló cselekmény. „Ami ezen az estén létrejön, az sokkal többről szól, mint a világszínvonal” – meséli a társaság egyik alapítója Román Sándor, az ExperiDance művészeti vezetője, a nyitógála hivatalos koreográfusa. „Ez a show soha nem látott táncszakmai összefogásból született, ami már most a próbák során is fantasztikus érzést kelt minden résztvevőben. Biztosak vagyunk abban, hogy az eredetileg elképzelt koncepción túl, az az érzelmi töltet, mely bennünk, a résztvevőkben dolgozik a tánc közben átütőbbé teszi az előadás minden pillanatát. A megnyitó-előadás önmagában is egy nagyszabású esemény, a benne szereplő több mint 600 ember – a profi táncművészek, hivatásos akrobaták, és a lelkes amatőrök is - hatalmas szakmai alázattal vesznek részt a próbákon. Ráadásul folyamatosan egyre többen akarnak csatlakozni a csapatunkhoz, mert egy ilyen egyedülálló élménynek mindenki részese akar lenni.”
  
  „Óriási kihívás és mérhetetlen öröm is számomra, hogy ennyi ember munkáját összehangolva alkossunk meg egy produkciót. A műsor különlegességét nem csak a lenyűgöző látvány adja, hanem az, hogy egymást követő generációk együttesen alkotnak meg valamit, ami megmutatja az emberiségnek, hogy kik is vagyunk mi, magyarok a mai világban. Az előadás mélységét az az érzelmi többlet adja meg, melyet a mozdulat és a tánc által mi magyarok képesek vagyunk a világ felé közvetíteni” - tette hozzá Román Sándor.
  
  Román Sándor tulajdonos, művészeti vezető, koreográfus már tíz évesen, fellépett Fidel Castro vendégeként Kubában az 1975-ös Világ Ifjúsági Találkozón a Nagy István vezette cigándi együttes táncosaként. Pályaválasztását kiváló tánctudásán kívül ez az élmény is befolyásolta. Az Állami Balettintézet legmagasabb pontszámot elért felvételizőjeként elkezdődött tehetségének kibontakozása, majd több néptáncgyűjtő körúton is részt vett Tímár Sándor tanítványaként. A diploma megszerzése után 1983-ban szólistaként táncolt a Novák Ferenc által vezetett Honvéd Együttesben. Dolgozott a Budapest Táncegyüttesben és a Magyar Állami Népi Együttesben is, ahol szintén a magyar folklórkincs újraértelmezésével foglalkozott. Egyéves amerikai tanulmányútja után, a kortárs tánctechnikák néptáncba való beépítésével létrehozta 2000-ben Vona Tibor társával együtt az ExperiDance-t. Koreográfusként több színházzal és rendezővel együttműködve változatos stílusú előadásokat hozott létre. A Nemzeti Színház mellett a Magyar Állami Operaház „A fából faragott királyfi” koreográfiája is az ő nevéhez fűződik. Dolgozott együtt több neves filmrendezővel (Jancsó Miklós, Bereményi Géza, Novák Emil, Meskó Zsolt, Iglódi István) koreográfusként és a filmek társalkotójaként is. A színházban és filmezésben szerzett tapasztalataival mind az ExperiDance társulatot gazdagította, melynek eredményeként egy teljesen új táncstílus jött létre. Román Sándor az Állami Balettintézet mester képzésén klasszikus balettmesteri diplomát szerzett, majd dolgozott a Táncművészeti Főiskolán, a Győri és a Pécsi Balettnak, a Szlovén Nemzeti Operában Ljubljanában és Bolzano Városi Színházban is. A balett kultúrát az ExperiDance stílusba is beépítette. Az ExperiDance Production hatalmas népszerűségnek örvend, több éven át a Nemzeti Színház nagytermében álltak színpadra, de repertoárjukból jutott a Nemzeti Táncszínház és a Művészetek Palotája deszkáira is, ma már szinte kizárólag a RaM Colosseumban tartják teltházas előadásaikat. Az alkotó és a tánctársulat nevét már szerte a világon márkanévként ismerik. Teltházas előadásokkal léptek fel Pekingben a Magyar Kínai Évad részeként és Sanghajba is meghívást kaptak, ahol jótékonysági esten is színpadon álltak. Ausztria, Németország és Svájc arénáiban az Apassionata produkcióin keresztül hétvégenként rendszeresen akár 30 000 ember előtt népszerűsítik az ExperiDance-t.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Idén is a fesztiválszezon egyik unikuma lesz a Denagyvilág, amit második alkalommal rendeznek meg Szigetmonostoron
Kultúrák találkozása a zenében - María Toro, Daniele di Bonaventura és Mogyoró Kornél koncertje
Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin
HangFeszt – Minden, ami zene, minden, ami érték
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 amanda peet    the killers    kristen stewart    earth wind & fire experience    csakazértis    urne    death valley screamers    hungarica    kyuss    rock the boat    over the rainbow    rómeó vérzik    zöld pardon    arnÓczky noÉmi    motörhand    kanada káosz    holy grail    hammer concerts    malmsteen    toportyán férgek    big miracle    kontroll csoport    warfect    wendigo    bad wolves  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!