hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2017. augusztus 18. péntek   16:17
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Debreceni Virágkarnevál élőben a Duna World képernyőjén


  Immáron kilencedik éve közvetíti élőben a közmédia az augusztus 20-i Debreceni Virágkarnevált. Az államalapítás ünnepén, vasárnap reggel nyolc órától Tatár Csillával és Takács Bencével, a közmédia ismert és népszerű műsorvezetőivel a Duna World nézői is átélhetik a hazai virágkultúra egyik kiemelkedő rendezvényét, ahol színpompás virágkocsikkal és művészeti produkciókkal találkozhatnak a televíziónézők.
  
  Az érdeklődők a képernyőkön keresztül élőben láthatják a Szent Korona kocsit, a nyitókocsit, Esztergom, Nagyvárad és Debrecen, illetve a Debreceni Egyetem kocsijait, továbbá a Karnevál, a Világűr meghódítása, az Őslények világa, a Tiszta karnevál, a Szakképzésé a jövő!, az Összetartozás, a Flow-csapat, a Szárnyaló Debrecen, illetve a „D’aliás” sárkány álma tematikájú kocsikat.
  
  Az ország egyik leglátványosabb kulturális fesztiváljának virágkocsis felvonulásán fellép többek között a Fantasy Tánc-Show, a Lesz Dance Tánc- és Sport Egyesület, a Debreceni Ifjúsági Fúvószenekar és Majorette Együttes, illetve a Debreceni Népi Együttes is. A fellépők színpadi táncokat, tradicionális és show mazsorettet, revü és látványtáncokat, latin-amerikai standard, továbbá versenytáncokat mutatnak be.
  
  A rendezvényen fényfestéssel emlékeznek meg a reformáció 500. évfordulójáról, továbbá a csatorna felvételeket mutat be az Anna-bál szépéről, a veterán autó és motorfelvonulásról, továbbá a több ezer biciklis felvonulásáról is.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Story So Far
Megérkezett a Bleeding Through legújabb dala
Hamarosan megérkezik a Banks Arcade vadonatúj EP-je, A Muse
Zártosztály koncert a RockHázban!
Zygnema: Az Iconic EP összeköti a keletet és a nyugatot, Mumbai lüktetésével fűszerezve
Megérkezett a The Early November - Tired Of Lying című új kislemeze
Katatonia, Nevermore rajongóknak kötelező: Electro Sound Parade
Sötét zenei utazás - megérkezett a Goresoerd új albuma
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 radiohead    mary popkids    jena malone    the last stand    kawa musical circus    anna& teh barbies    arany    yellow spots    make do and mend    a félszemű    monster magnet    kobra and the lotus    bereményi géza    presidance: hungarythm    bon jovi    gravity well    brendan tobin    zságer    forgotten tales    blind guardian    w.a.s.p.    óriásgonzó    utódok    hailee steinfeld    fleshless  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!