hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2017. szeptember 28. csütörtök   04:34
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Új albummal jelentkezik a Solidmen


  Új albummal jelentkezik a Solidmen. A Város fölött című korong nyolc dalt tartalmaz, ez az első anyag a doboscsere, vagyis Knapp Zoltán beszállása óta. A felfogás maradt a régi: megkötések nélküli zenélés, kalandozás stílusok és hangulatok között. Ennek ellenére a Város fölött az eddigi legkiforrottabb és legegységesebb Solidmen hanganyag, amit szépen bizonyít, hogy a Hunnia Records is látott fantáziát a csapatban, így az ő gondozásukban jelenik meg az album.
  A szövegek ismét fontos témákat boncolgatnak, többször hallgatós, elgondolkodtató, a mindennapok során átélt érzésekről és érzelmekről szóló dalok követik egymást. A sokszínűség itt is feltűnik, szó van a felesleges görcsről, amely a férfi-női ismerkedést akadályozza, az útkeresésről, az éjszakák féktelenségéről, vagy épp a kocsmák legmélyének szomorú titkairól. Egy átdolgozás is helyet kapott a dalok között, A Tears for Fears őrült világa, azaz a Mad World, mely igazán széles közönség elé Gary Jules verziója miatt jutott. A Solidmen változata a szám teljes újragondolása.
  
  Két nagysikerű videóklip után a srácok őszre ismét a látványra helyezik a hangsúlyt. Októberben érkezik a következő kisfilm, melyet az a Mihaszna film rendez, akik egyszer már lecsúszott, Budapesten kóborló szuperhősöket faragtak a tagokból, a nézőközönség nagy örömére.
  A Város fölött nem egy könnyed háttérzene, jobban illik a borongós őszhöz, mint a koktélszürcsölgető nyári medencepartikhoz, de a Solidmen soha nem is akart ilyen bulikon játszani. Ők inkább leültetik az embert agyalni kicsit, amely ebben a világban sokakra ráférne néha. A hangfelvétel a jól bevált Standing Waves stúdióban készült, úgy látszik, hogy Sohajda Péter hangmérnök egyedi, sablonoktól eltérő gondolkodása illik a Solidmen szellemiségéhez.
  
  
  
  Az albumon nyolc szám szerepel, megtalálható online minden fontos felületen, de a Facebook oldalon keresztül fizikai formátumban is rendelhető, melyhez szövegkönyv is jár. A következő Solidmen buli október 12-én lesz Budapesten, ahol az új album számain kívül a korábbi sikerdalok is fel fognak tűnni.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Rockmaraton: teljes a jubiluemi fesztivál fellépőinek listája, de lesz még itt valami...
Omega Diatribe werkfilm és májusi koncertdátumok
Ausztrál metal cunami: A Windwaker lerombolja a határokat a Hyperviolence albummal
AJ Channer és a Fire From The Gods: A modern társadalom kritikája
A Foreign Hands bemutatja debütáló albumát, a What’s Left Unsaid-et
Egy újabb sikervárományos dalt dobott ki LØLØ, a ‘kill the girl’-t!
A Sons Of Silver megosztotta a legújabb dalát
A Fame On Fire új kislemezzel indítja az évet
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 anthrax    paramore    the word alive (usa)    hammer of gods    lillian axe    blythe    cool head klan    the order of apollyon    guns n´ roses    emma stone    the dethroners    emmure (usa)    kill devil hill    fall out boy    kosheen    maria brink    the gaslight anthem    tintin    hst stúdió    war is the answer    the tartuffe plan    sorronia    mesevilág    abhorrence    panírozott barikák  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!