hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
kultúra [színház]  2017. november 9. csütörtök   04:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Forte Társulat aktuális


  
  A Forte Társulat 2017/2018-as évada különlegesnek ígérkezik és rögtön egy jó hírrel indult. Krisztik Csaba kapta az idei Kaszás Attila-díjat, melyet szeptember 8-án vett át. Ősszel a nemzetközi együttműködéseké a terep: Horváth Csaba társulatvezető a Wilma Theatre társulatának rendez, Philadelphiában, Federico García Lorca Vérnász című darabját október 25. és november 19. között láthatja a közönség. A te országod c. előadás, mely a Trafóval közös produkció, a korábbi külföldi vendégszereplések után a lengyel közönségnek mutatkozott be Olsztynban október 20-án, a Demoludy Fesztivál keretében. Ugyanitt korábban A nagy füzet debütált, s most két színházrendező, fizikai-színházi koreográfus szakos hallgató (Ténai Petra és Gyulai-Zékány István) beugrásával folytatódott a fesztivállal és a Krakkói Magyar Centrummal közös együttműködés.
  
  A társulat más előadásokban is a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival közösen dolgozik: a Bűn és bűnhődés c. előadásban már a második évadban szerepel Ballér Bianka és Mészöly Anna, míg a Concertóban más szereplőkkel váltva táncol Barna Lilla és Molnár G. Nóra.
  
  A Toldi 2012-ben az SZFE egyik termében született meg, az előadást 2017. november 7-én immáron 150. alkalommal láthatja a közönség, többek között Temesváron, Szabadkán, Miskolcon, Székesfehérváron, Debrecenben, Pécsen, Zsámbékon, Szegeden, Nagyharsányban és Budapesten csaknem öt helyszínen vendégszerepelt. Hamarosan pedig Berlinbe érkezik a Collegium Hungaricum Berlin – Balassi Intézet meghívására, most először angol felirattal. A darab előtt Takács Ferenc tart majd angol nyelven beszélgetést Arany Jánosról és művéről, hogy az előadás alatt még inkább tudjon a közönség a színpadon történtekre fókuszálni.
  
  November végén a dunaPart4 - Kortárs Magyar Előadó-művészeti Platform keretében összesen három Forte előadást láthat a szakmai és a nemzetközi közönség: a Bartók Béla est két darabját, a Concertót és az 5. vonósnégyest a Várkert Bazárban (a Nemzeti Táncszínházzal közös produkció), míg a Bűn és bűnhődést a Szkéné Színházban, most először angol felirattal.
  
  További vendégszerepléseket tervez a társulat az egész évadban, ezt folytatva A te országod december 4-én Pécsett, a Zsolnay Negyed E78-as termében mutatkozik be.
  
  A idei évadban a Forte két bemutatót is tart, február 22-23-24-án Az olasz férfi munkacímen a Trafóban, illetve a terv szerint április végén a Szkéné Színházban. (Ezekről a későbbiek folyamán külön sajtóanyagot is kiadunk.)
  
  A társulat változatlan felállásban Horváth Csaba rendező-koreográfussal az élen, illetve Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Fehér László, Földeáki Nóra, Kádas József, Krisztik Csaba, Nagy Norbert és Pallag Márton színészekből áll. Állandó budapesti helyszíneink és partnereink a Thália Színház, a Trafó – Kortárs Művészetek Háza, a Szkéné Színház és a Nemzeti Táncszínház (Várkert Bazár). Repertoáron látható darabok: Federíco García Lorca: Bernarda Alba háza, F. M. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, Bartók Béla: 5. vonósnégyes / Concerto, Agota Kristof: A nagy füzet, Gerhart Hauptmann: Patkányok, Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod, Arany János: Toldi.
  
  Az előadások akadálymentesítését folytatva az AKKU-val közösen A te országod, a Toldi, a Patkányok és a Bűn és bűnhődés audionarrációja valósul meg.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
  2021. november 26.    dark tranquillity    mtv    combichrist    jaden smith    heavy eyes    bibliotheque pascal    travolta    iscream    anberlin    death night feast    stone    hypocrisy    the pills    dance or die!    sirenia    alias    pluto    intercom    total world domination    perfect symmetry    lenny kravitz    ahab    withem    azfeszt  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!