hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2017. december 18. hétfő   08:12
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Itt az első klip a Dalriada Nyárutó albumáról


  018 január 19-én a NAIL Records gondozásában jelenik meg a Dalriada friss, Nyárutó címre keresztelt albuma, melyről a Búsirató című tétel máris meghallgatható.
  ´A klipet a Sopron környéki erdős, hegyes tájon forgattuk egy szeptember végi vasárnapon Lerch Péter és Nagy Viktor vezényletével.´ (Ficzek András)
  
  
  A zenekar nyolcadik, kizárólag új dalokból álló stúdióalbumát jelenteti meg következő év elején, mely címét a korábbi koncepciót követve szintén egy hónap népies elnevezéséről kapta - a sorban következő augusztust többek között a Nyárutó havaként is emlegették.
  A lemez a zenekar weboldalán előrendelhető (exkluzív rajongói csomag is választható).
  
  Az album felvételei a szolnoki Denevér hangstúdióban zajlottak, a dalok végleges formájukat pedig a neves finnországi Finnvox stúdióban nyerték el Mika Jussila irányítása mellett, aki olyan zenekarokkal dolgozott együtt (a teljesség igénye nélkül), mint a Nightwish, az Amorphis, a Stratovarius, vagy a Sólstafir.
  A 11 tételes korong 9 dalt, egy átvezetőt és egy népzenei outro-t tartalmaz.
  -Megöltek egy legényt
  -Hollórege
  -Táltosok álma
  -Nyárutó
  -Búsirató
  -Thury György Balladája 1. rész
  -Laus Deo
  -Thury György Balladája 2. rész
  -Komámasszon
  -Áldja meg az Isten
  -Hajnali
  
  Közelgő koncertdátumok:
  2018.01.19. - Budapest / Barba Negra Club (Nyárutó lemezbemutató)
  2018.01.20. - Pécs / Est Café
  2018.01.26. - Szolnok / Váróterem Club
  2018.01.27. - Szekszárd / Est Café
  2018.02.03. - Sopron / Hangár Music Garden
  2018.02.10. - Miskolc / Helynekem
  2018.02.23. - Debrecen / Kaptár Klub
  2018.02.24. - Kecskemét / TEKA
  2018.03.03. - Győr / Bridge Klub
  2018.03.10. - Zalaegerszeg / Atlantis
  2018.03.17.- Szombathely / Végállomás Klub
  2018.7.11. - Dunaújváros / Rockmaraton Fesztivál (/w Powerwolf)
  2018.07.12. - Vizovice, Csehország / Masters of Rock (/w Helloween, Powerwolf, Korpiklaani, Orden Ogan, Van Canto)
  2018.08.08. - Villena, Spanyolország / Leyendas del Rock (/w Saxon, Nightwish, Sepultura)
  2018.08.15. - Falun, Svédország / Sabaton Open Air (/w Powerwolf, Battle Beast, Beast in Black, Primal Fear)
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 j. j. abrams    the slayerking    kóbor angyal    spiderman    psycho mutants    in mourning    senses fail    morgoth    paddy & the rats    bal-sagoth    saint deamon    imák    temple balls    malice mizer    coffins    felemelkedés    mz/x    nicolas cage    losing season    szerencsecsillag    no doubt    lovasi    tomi koivusaari    filter    evergrey  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!