hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2018. január 19. péntek   16:57
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A gravitációval játszik az Óriás


  Új klippel jelentkezett a sokak szerint 2017 egyik legjobb lemezét jegyző Óriás. A Minden villany ég számos zenei orgánum év végi listáján előkelő helyen végzett, az Index a tavalyi év legjobb magyar lemezének választotta.
  
  A kifejezetten bátor és felszabadult új Óriás-koronghoz eddig csak szövegvideók készültek, most végre itt az első igazi kisfim is, amit a Kezdjük el c. dalra forgatott a zenekar a PUR E stábjával és Bathó Gabriella táncossal. A Kezdjük el az új lemez első igazán kísérletezős dala, amely meglepően újszerű és lecsupaszított hangzással kombinálta az Óriás dallamvilágát és Egyedi Péter markáns énekét / szövegvilágát.
  
  „Egy kifejező klipet szerettem volna készíteni, ahol a főszereplő áttöri a határait, hogy a dallal közösen érjen egy felszabadult, súlytalan állapotba.” – mondta el Egyedi Péter, aki az alapötletért és a rendezésért is felelt.
  
  „A dal lüktetése sugallta, hogy táncos videót készítsünk, de semmiképp sem szerettem volna – és nem is tudtunk volna – hagyományos tánc-klipet készíteni. A klip főszereplője, Bathó Gabi elképesztően nyitott volt, hogy a hagyományosabb elemeken túl új, nem szokványos megközelítéseket is találjunk. Hihetetlen alázattal és munkával segített minket, hogy izgalmas, a gravitáció törvényeit megkérdőjelező jeleneteket mutathassunk egyszerűen elforgatott képekkel.” – tette hozzá Egyedi.
  
  
  
  A forgatásról a következőket mondta el az ötletgazda: „Elég sok előkészületet igényelt a klip, sokat próbáltunk, próbafelvételeket készítettünk, ötleteltünk. A forgatás már egy – igen hosszú – nap alatt megvolt, hála az összetartó, lelkes stábnak és a BRIGHTLAB stúdiójának.”
  
  Az Óriás a tavaly vett új lendület után idén sem áll le, sőt. 2018 tavaszán 5 vidéki nagyvárosba (Székesfehérvár, Pécs, Debrecen, Miskolc, Kecskemét) látogatnak el a The Devil’s Trade társaságában, áprilisban pedig ismét Budapesten, az Akváriumban játszanak.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Story So Far
Megérkezett a Bleeding Through legújabb dala
Hamarosan megérkezik a Banks Arcade vadonatúj EP-je, A Muse
Zártosztály koncert a RockHázban!
Zygnema: Az Iconic EP összeköti a keletet és a nyugatot, Mumbai lüktetésével fűszerezve
Megérkezett a The Early November - Tired Of Lying című új kislemeze
Katatonia, Nevermore rajongóknak kötelező: Electro Sound Parade
Sötét zenei utazás - megérkezett a Goresoerd új albuma
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 timo tolkki    a day to remember    chimp spanner    dolhai attila    dan patlansky    neckbreakers ball    little fockers    jambalaya    mortiis    skáld    madrass    protest the hero    lostprophets    more than a thousand    badacsony    zenés-táncos    earthsblood    ragadozók    stadt    nemes nagy ágnes    ingested    henry rollins    deák bill gyula    animations    the devin townsend project  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!