hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [program]  2018. január 30. kedd   04:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum programjai
Budapest, III. Korona tér 1.

  Időszaki kiállítások:
  
  IBUSZ
  2018. március 1. – szeptember 2.
  
  Idegenforgalom, beszerzés, utazás, szállítás. Egyszóval: IBUSZ. A kulcsszavak mögött a cég feladatköre ettől lényegesen többrétű volt. Jelentőségét mutatja, hogy tulajdonképpen ezzel a vállalattal kezdődött a magyar turizmus története, ami még a szocializmus időszakában is – szinte egyedülállóként – részvénytársasági formában működhetett. Neve ez idő tájt egybeforrt az idegenforgalommal. A kiállítás a lehető legszínesebben igyekszik bemutatni ennek a nagy múltú cégnek az elmúlt több mint 100 évét, amelyben megidézzük az 1930-as évek turistaparadicsomának számító Budapestet épp úgy, mint az 1970-es évek baráti társasutazásait.
  
  Az Ínyesmester – Magyar Elek emlékezete
  2017. december 8. – 2018. április 1.
  
  Hogyan mutassuk be? Hősünk nevét leginkább csak a sajtótörténészek vagy Budapest szerelmesei ismerik: a Magyarország napilap jeles szerkesztőjét és a Pesti históriák szerzőjét tisztelik benne. És ha azt mondjuk, a legnagyobb magyar Dante-kutató kisöccse, a Telefonhírmondó első bemondója, fogházviselt párbajhős, százkezű újságíró, a kormányzó kitüntetettje, férj és apa…? Még mindig semmi? Akkor jöjjön a varázsszó: Az Ínyesmester! Jaj, hát persze, ott volt nagyanyáink, anyáink konyhapolcán, meg is van még, darabokra hullva, pecsétesen, de a múltkor is abból csináltuk a nyulat… Na ugye.
  
  Új kiállításon egy ember lép elénk, a vállán háromnegyed viharos évszázad történelmével, körülötte az átalakuló várossal, írógépében minden idők legirodalmibb magyar szakácskönyvének kéziratlapjával. A családban őrzött bútorok, tárgyak, fényképek és kazalnyi apróbb-nagyobb relikvia segítségével idézzük fel Magyar Elek, az Ínyesmester emlékét.
  
  Ez sör! – A sernevelőtől a sörgyárig
  2017. június 20. – október 15.
  MEGHOSSZABBÍTVA 2018. MÁRCIUS 4-IG!
  
  Az MKVM és a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum közös kiállítása
  Kik és hogyan főztek sört Magyarországon? Miért Kőbánya vált a magyar sörgyártás fellegvárává? Bor- vagy sörivó a magyar? Polgári vagy munkásital a sör? Ilyen kérdésekkel foglalkozik legújabb kiállításunk, melyen a hazai sörfőzés és -fogyasztás történetét mutatjuk be. Látogatóink megismerhetik honfoglaló őseink italkultúráját, a középkori sernevelőket, a német és cseh sörfőzőket, az ipari sörgyártás megindulását és legnagyobb üzemeink történetét, az állami sörfőzést, és a napjainkban működő kisüzemi főzdéket. Emellett kiderül, hogy hogyan készül a sör, hogyan lesz az árpából maláta, mi a különbség az alsó- és felsőerjesztésű sörök között. Végül választ kaphatnak arra is, hogy a polgárság vagy a munkásság kedvelt itala volt-e a sör, hogyan irányították ezt a propaganda különböző eszközeivel. A kiállításon Jäger Sebestyén, egy 18. századi serfőzőmester várja a látogatókat, aki Kunszentmártonban főzte sörét.
  A kiállításra váltott belépő felmutatásával a szomszédos Mókus Sörkert & Étteremben fél áron fogyaszthatja sörét!
  
  Programok
  
  KONCERT
  
  Bohém-klub
  A Bohém Ragtime Jazz Band koncertje
  2018. február 15., csütörtök, 19 óra
  
  Folytatódik a Bohém-klub a Kultea színpadán. Törzsvendégeinket és az új érdeklődőket egyaránt sok szeretettel és a régi jókedvvel várjuk a Bohém Ragtime Jazz Band februári koncertjére.
  Belépő: 2.000 Ft/teljes árú, ill. 1.500 Ft/kedvezményes (diák); 4 alkalmas bérlet az egész évadra: 6.000 Ft/fő, mely átruházható, 4 alkalmas kedvezményes bérlet diákoknak: 4.000 Ft/fő, mely átruházható.
  
  Citerás Táncház
  2018. február 16., péntek, 18.00-22.00
  Táncot tanít: Kiss Márta és Oláh Gergely.
  Zenél a SUBLÓT együttes (Berta Alexandra, Gál János, Varga Evelin, Balogh Sándor)
  A táncházban elsősorban alföldi táncok tanítására kerül sor.
  Belépő: 800 Ft, családi jegy: 1500 Ft
  
  A Kroó György Zeneiskola kamarakoncertje
  2017. február 18., vasárnap, 17 óra
  A kőbányai Kroó György Zeniskola növendékeinek és művésztanárainak kamarakoncertje a klasszikus zenétől a kortárs művekig.
  Belépő: 500 Ft
  
  RETRO kocsma
  A Retroll zenekar farsangi koncertje
  2017. február 23., péntek, 18.30-22.00
  Igazi retro hangulattal, a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek slágereivel és finom fröccsökkel várjuk táncos lábú vendégeinket. Zenél a Retroll zenekar.
  Támogatói belépő: 200 Ft.
  
  SZALON
  Különös tájakon sorozat – nőkkel
  Úticél: Burma családi roadtrip
  2017. február 14., szerda, 18 óra
  
  Sorozatban távoli, egzotikus, olykor különös, de mindenképpen különleges tájakra kalauzoljuk kalandozni és utazni vágyó vendégeinket.
  Burma jelenleg Dél-Kelet Ázsia csiszolatlan gyémántja. Nem véletlenül az egyik legnépszerűbb úticél manapság, a hátizsákosoktól a luxus utazókig állandó úti toplista szereplő.  Sokak szerint most körülbelül olyan mint a fejlett világ kedvenc nyaralóhelyévé avanzsált szomszéd, Thaiföld volt 50 évvel ezelőtt. Az országba Varjas Gabriella hobbi világutazó kalauzol el bennünket, aki családjával járta be a klasszikus Burma körtúrát. Előadása, és utazásainak különlegessége, hogy kisiskolás gyerekeivel együtt is vállalja a saját szervezésű utazást, így a sok életreszóló élmény mellett a velejáró kényelmetlenségeket is. 
  Támogatói belépő: 200 Ft
  
  Borvirág Borklub – Bacchus tölt poharat…
  2017. február 20., kedd, 19 óra
  
  Múzeumunkba várják havonta egy alkalommal a bort kedvelő és élményre szomjazó barátainkat! Az esték során egy-egy pincészet mutatkozik be. Bepillanthatunk a műhelytitkokba, megkóstolhatjuk a borokat, melyeket maga a borász mutat be nekünk.
  Házigazda: Borvirág Zenekar
  Vendég: Sebestyén Pince – Szekszárd
  Előzetes bejelentkezés szükséges a bacchus.studio@gmail.com e-mail címen vagy a +36-30/954-9147-es telefonszámon.
  Belépő: előzetes bejelentkezéssel: 2.500 Ft/fő; a helyszínen: 3.000 Ft/fő. 5 alkalmas törzskártya: 10.000 Ft
  
  Sörszalon
  2017. február 21., szerda, 19 óra
  Ez Sör! – A sernevelőtől a sörgyárig című időszaki kiállításunkhoz kapcsolódóan az őszi szezonban havonta egyszer sörszalonunkba várjuk sörkedvelő vendégeinket, ahol elsősorban hazai kis kézműves sörfőzdékkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
  Vendégünk: Vétek György sörszakíró
  Téma: A sörforradalom
  Hogyan zajlott a sörforradalom az egyes országokban (USA, Nagy-Britannia, Belgium, Németország, Csehország, Magyarország stb.)? Miért tartjuk forradalomnak, és nem egyszerűen csak egy gyorsan múló divatnak? Milyen alapvető változásokat hozott a sörfőzésben és sörfogyasztásban? Hogyan hatott a kocsmakultúrára és a gasztronómiára és milyen új fogalmakkal ismertetett meg bennünket? Ezekre a kérdésekre kaphatnak választ, ha ellátogatnak hozzánk ezen az estén.
  Belépő: 2.000 Ft, mellyel 18.00 és 19.00 között sörkiállításunk is megtekinthető.
  
  Kortárs cukrászat sorozat – terefere kóstolóval
  2017. február 28., szerda, 18 óra
  Folytatódik az MKVM és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete közös programsorozata. Kóstolóval egybekötött beszélgetés a magyar cukrászatról.
  Az ínycsiklandó kérdések felelősei:
  Kiss Imre múzeumigazgató és Vojtek Éva, a Cukrászmester magazin főszerkesztője
  Belépő: 1.000 Ft, a részvétel regisztrációhoz kötött! A belépővel 17 órától a múzeum kiállításai is megtekinthetők!
  Regisztráció szükséges Kiss Hajnalkánál a kiss.hajnalka.mkvm@gmail.com e-mail címen, vagy a 375-6249-es telefonszámon.
  
  CSALÁDI
  Társasjáték-klub
  2018. február 7. és február 21., szerda, 17.00-20.00
  
  Várják a játszani vágyó fiatalokat és idősebbeket egyaránt!
  Az MKVM-ben havonta kétszer, szerdán este találkozhatnak egymással a játék, játszás iránt érdeklődő felnőttek és családok. Gyerekeket már 6 éves kortól várunk - számukra sokféle készségfejlesztő játékunk van. Kipróbáljuk a legújabb társasjátékokat, különleges retró játékokat és régi idők játékait is. Sokféle érdekes játékot hozunk: kvíz, nyelvi, stratégiai, logikai, kártyás, dobókockás, rövid és hosszú, mindenféle, ami 6-99 éves korosztályoknak izgalmas, tartalmas időtöltést jelent. Képzett játékmesterek segítenek a szabályok ismertetésében, ajánlanak játékokat, akár be is ülnek hozzátok egy körre játszani.
  Együttműködő partnerünk a homoludens.hu Egyesület
  Belépő: 500 Ft/fő, 1.000 Ft/család
  
  SZÍNHÁZ
  
  Szinbád-Szalon
  Márai Sándor: Áldozó Judit
  mondoráma
  2018. február 7., szerda, 19.00
  
  Márai Sándor három regényéből és naplójából színpadra írta: Lászlóffy Csaba
  Előadja: Havas Judit
  ”...Műveltség? … Nagy szó! Tudja ön asszonyom – s közben látom, amint tűnődön felemeli mutatóujját –, tudja ön egyáltalán, mi is az a műveltség? … Vörösre kegyeskedik lakkozni a lábujján a körmét, ugyebár! … És olvasni is tetszik délután vagy elalvás előtt, valamilyen szép könyvet?! És a zeneművek hangján is méltóztatik andalogni, nemde? … nem, asszonyom, a műveltség más. A műveltség, igen tisztelt hölgyem, reflex!” Úgy látszik, nagy áron tanuljuk meg, hogy a műveltség az, amikor egy ember, vagy egy nép megtelik valamilyen nagy örömmel… Azt mondják, a görögök valamikor műveltek voltak, mert az egész nép örült valaminek. A fazekasok is, akik a kis szobrokat csinálták, meg az olajkereskedők, s mind a népség és a katonaság és a bölcs mesterek, akik a piacon arról vitáztak, mi a szép vagy az erkölcsös. Képzeld el, egy nép, amelynek az életében öröm van! És ez az öröm a műveltség … De aztán eltűnt az a nép, és maradtak helyében az emberek, akik görögül beszélnek … ez már nem ugyanaz …”
  Támogatói belépő: 200 Ft
  
  TÁRLATVEZETÉS
  TSz szubjektív tárlatvezetése az Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig kiállításban
  2018. február 11., vasárnap 16 óra
  
  Talán kevesen tudják, hogy a Szomszédnéni Produkció Irodából ismert Tóth Szabolcs „TSz” (Dumaszínház,) a színpad mellett a Tompa utcai Pepin Kézműves Söröző tulajdonosa is. Ezen a délutánon a hagyományos vezetésektől eltérő módon, saját történetekkel gazdagított, élménydús tárlatvezetéssel segíti a kiállítás felfedezését.
  Belépő: 1.500 Ft
  Regisztráció szükséges Kiss Hajnalkánál a kiss.hajnalka.mkvm@gmail.com e-mail címen, vagy a 375-6249-es telefonszámon.
  
  Budapest, III. Korona tér 1.
  Tel.: 1/375-6249
  E-mail: mkvm@iif.hu
  
  Nyitva: keddtől vasárnapig, 10.00-18.00
  Múzeumi belépőjegy:
  1000 Ft/teljes árú
  500 Ft/diák és nyugdíjas
  2000 Ft/család



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 supernem    absu    social network    radare    sodom    alestrom    garagedays    tóth gergő    kill devil hill    barney és a nők    apey & the pea    nile    elefánt    paddy & the rats    intronaut    the hated tomorrow    petijegy    sicitur adastra    bródy jános    ragadozók    matthew macfadyen    in mourning    aws    ingmar bergman    satelles  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!