hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2018. február 13. kedd   16:00
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Die Antwoord újra elhozza freakshow-ját a Budapest Parkba!
2018. augusztus 18., Budapest Park

  Nem túl sok dél-afrikai zenekar mondhatja el magáról, hogy sikerült végigsöpörnie az egész világon, de persze a Die Antwoord nem csak nemzetiségéről híres. A zenei műfajok lehető legszélesebb skáláját használják, sőt, gátlástalanul megcsócsálják és kiköpik őket, miközben vizuális megjelenésükkel is teljesen elhatárolódnak mindentől, ami szokványos.
  
  Az idén tíz éves Die Antwoord a kezdetektől ugyanabban a felállásban létezik – Yolandi Visser, a finoman szólva is egzotikus hangú énekesnő, Ninja, a szintén különc megjelenésű rapper, illetve God (korábban DJ Hi-tek), az általában furcsa maszkban színpadra álló DJ alkotják. Alig egy évvel megalakulásuk után jelent meg első nagylemezük $O$ címmel, a figyelmet pedig az ezen helyet kapó Enter the Ninja című dalukkal, vagyis talán inkább az ehhez forgatott klippel hívták fel magukra, ami egyébként mostani kisfilmjeikhez képest egészen visszafogott volt. Második lemezüket már saját kiadójuknál hozták ki, azóta pedig ontják magukból az antislágereket és a sokkolóbbnál sokkolóbb videókat.
  
  
  
  A Die Antwoord stílusa közhely nélkül behatárolhatatlan – hip-hop, rave, eurodance, techno, mindez afrikaans nyelvű rapbetétekkel színesítve, illetve úgy kifordítva, hogy a lehető legkevésbé hasonlítson az átlagos popzenére. Saját magukat a zef stílusába sorolják, ami nagyjából a trash-nek feleltethető meg, a zenekar szerint elavult, megunt elemeket tesznek újra divatossá és szexivé. Mindezt összetartja egy olyan afrikai őserő, ami élő fellépéseik során elképzelhetetlen energiákat szabadít fel.
  
  A trió utoljára 2016-ban robbantotta fel a Sziget Nagyszínpadát, de 2014-es Budapest Parkos koncertjük is akkorát szólt, hogy azt még ma is emlegetjük, így jogosan számíthatunk arra, hogy ezúttal is teljes lesz a megőrülés!
  
  
  Die Antwoord
  Időpont: 2018.augusztus 18.
  Helyszín: Budapest Park
  
  Jegyvásárlás február 16-án, reggel 8 órakor indul!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jaume collet-serra    past perfect    sleep token    pray for villains    total world domination    hipno5e    csak kép    jörg uken    jorge salán    fekete zaj    conan´s first date    gorguts    letlive    blues b.r. others    the legend of the guardians    leander    rém hangosan és irtó közel    electric callboy    long play 33 1/3    footlose    joe satriani    jonathan nolan    mercenary    féktelen harag    mothica  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!