hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
kultúra [színház]  2018. február 27. kedd   16:04
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Hamarosan Delila a Centrál Színházban
Molnár Ferenc kedves vígjátéka Balsai Mónival és Stohl Andrással a főszerepben

  A világ egyik legnépszerűbb színpadi szerzőjének fordulatokban bővelkedő, happy endet ígérő vígjátékát, a Delilát mutatja be március 9-én a Centrál Színház Puskás Tamás rendezésében, Stohl Andrással és Balsai Mónival a főszerepben.
  Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. A nő mögött pedig a férfi felesége. Igaz ez a képlet Virág úrra, a vidéki csárda tulajdonosára is, aki – miután sorsjátékon tetemes összeget nyert – hirtelen felkeltette beosztottjának, Ilonkának az érdeklődését. Így Virág felesége, a bájos Marianne a démoni Delilához méltóan kénytelen a női rafinéria teljes arzenálját bevetni. A premier különlegessége, hogy a darab ősbemutatója éppen 80 éve, ugyanebben az épületben, az akkori Pesti Színházban volt.
  
  A Delila Molnár Ferenc háború előtti utolsó vígszínházi bemutatója volt. Akkor Delilát Molnár harmadik felesége, a nála 24 évvel fiatalabb Darvas Lili alakította, a további szerepekben pedig Somlay Artúrt, Muráti Lilit, Básti Lajost és Mály Gerőt láthatta a közönség. Ma hasonlóan parádés a szereposztás: Marianne szerepében a kifinomult tehetségű Balsai Mónit láthatjuk, férjét, Virág urat most a bámulatosan sokoldalú Stohl András formálja meg, a szemrevaló – ám némiképp számító – Ilonkát Trokán Nóra játssza, a csapos szerepében pedig a My Fair Lady remek Alfred Doolittle–jét, Magyar Attilát láthatjuk.
  
  „Nagyon sok Molnár Ferencet játszottam már, és az mindig igazi ajándék. Csodálatos írónak tartom, és nagyon szeretem benne, hogy érzelemdús emberi történeteket ír, sok humorral. A Delila számomra egy igazi női darab, a NŐT ünnepli, miközben a férfiaknak is izgalmas lehetőséget kínál arra, hogy kicsit bele lássanak a nőkbe.” – nyilatkozta Balsai Móni.
  
  „Nekem leesik az állam, hogy Molnár Ferenc milyen sokat tud az emberek közti viszonyokról! Hatalmas élmény, ahogy próbáról próbára feltárulnak és egyre árnyaltabban kibomlanak előttünk azok a sorsok, melyeket papírra vetett.” – meséli Stohl András. „Rettenetesen élvezem a közös játékot Balsai Mónival, mert nagyon hasonlóan gondolkodunk a darabról és a színházról egyaránt.” – teszi hozzá a Virág urat alakító népszerű művész.
  
  Az előadás rendezője, Puskás Tamás elmondta: „25 évvel ezelőtt már meg szerettem volna rendezni ezt a darabot Marianne szerepében Básti Julival, de akkoriban nem találtam megfelelő Virág urat. Most eljött a pillanat: Stohl Andrást és Balsai Mónit tökéletes házaspárnak tartom. Korunk Muráti Lilijére rábukkanni nagyon nehéz volt, de örülök, hogy nem adtam fel! A bennem élő képet kerestem, amit Trokán Nóra személyében élőben megtaláltam. A díszletekkel és jelmezekkel pedig a My Fair Lady nyertes csapata áll ismét a rajtvonalhoz!
  
  Molnár Ferenc Delila című vígjátéka Puskás Tamás rendezésében 2018. március 9-étől látható a Centrál Színház színpadán Balsai Móni, Stohl András Trokán Nóra, Ódor Kristóf és Magyar Attila főszereplésével. Csakúgy, mint a My Fair Lady esetében, a díszleteket Bagossy Levente tervezte, a jelmezeket Szakács Györgyi álmodta meg



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the dark knight rises    fuck your pride    discomfort    divine damnation    disztraktor    anselmo    kasabian    abysmal torment    eros ramazotti    angra    elm street    sounds of a playground fading    kerecsensólyom    szerelem    hell-vill    james franco    helia    coheed and cambria    táncoló talpak    headstock    archetype    krokus    beneath the void    mob rules    dorothy  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!