hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
magazin [tehetségkutatás]  2018. március 26. hétfő   17:24
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Modern Drumcamp intenzív dobkurzusok egész nap


  Időpont: 2018.március 29. 9:30
  Helyszín: Analog Music Hall
  Budapest XI. Kondorfa utca 6-8.
  
  A Modern Drumcamp egy olyan oktatási célú zenei esemény, ahol egy nap alatt négyszer másfél órában hallgathatnak interaktív dobkurzusokat a látogatók, akik lehetnek kezdő vagy képzett dobosok. A kezdeményezés négy húszas éveiben járó, már professzionális dobosként számontartott zenész ötelte (Gerendás Dániel, Geröly Mátyás, Jancsovics Máté, Szumper Ádám Ákos).
  Elsődleges céljuk az érdeklődők számára olyan tudás- és kottaanyag átadása a mai dobolásbeli és zenei trendekről, amelyek tananyagként még nem, vagy csak kis mértékben fellelhetőek.
  Az első Modern Drumcamp nevű egész napos rendezvényük a pop-, rock- funk-, metal-, jazz/fusion-, és az elektronikus zenei dobolás körüljárásáról fog szólni. Az este végén pedig a résztvevők kipróbálhatják magukat egy élő kísérőzenekarral.
  Korosztályuknál fogva a dobkurzusok mellett olyan közösségformáló események szervezése is a terveik között van, amelyekkel kapcsot alkothatnak az ifjú lelkes dobosok és az idősebb profi generáció között.
  
  Előadók:
  
  Gerendás Dániel - modern pop zenében való játék
  3 évesen kezdett dobolni édesapja hátására. Első nagyszabású fellépésére 5 éves korában került sor. Több kíváló tanártól tanult gyerekként, később a jazz konzervatórium mellett klasszikus ütő szakra is járt magánúton. 14 éves korától számos produkcióban működik közre, két főzenekara a Margaret Island és a The Biebers. A Meinl cintányérok és Tama dobok endorzere.
  
  Geröly Mátyás - rock, metal, funk dobolás
  Négy éves kora óta dobol. 2001-ben kezdett klasszikus ütőt tanulni a pesterzsébeti Lajtha László Alapfokú Zeneiskolában. 2009-ben felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola klasszikus ütő tanszakára. Egy évvel később átigazolt a jazztanszakra. 12 éves kora óta dobol zenekarokban. Jelenleg a Ganxsta Zolee és a Kartel, Freddie, Lukács Peta és a Dumbledore’s Army zenekarok dobosa. 2017 óta a Meinl cintányérok, Tama dobok és Crann dobverők nemzetközi képviselője.
  
  Jancsovics Máté - elektronikus zenei műfajok és hibrid dobolás
  A Kőbányai Zenei Stúdió diákjaként 2010-ben az első országos Roland V-drums verseny nyertese. Aktív zenei pályafutása már a zeneiskolás tanulmányai alatt elkezdődött a Kistehén zenekar dobosaként. Legfőbb érdeklődési körei közé tartozik az elektronikus zene élő hangszerekkel történő előadása, ennek megfelelően az általa használt dobfelszerelés akusztikus és elektronikus eszközök vegyítéséből tevődik össze. A török Bosphorus Cymbals és a hazai Artbeat cégek támogatott zenésze.
  
  Szumper Ádám Ákos - jazz-rock/fusion műfaj és a dobszólózás megközelítései
  4 évesen kezdett dobolni, családja és édesapja hatására. Két zeneiskolát végzett, a Hangszintér művészeti szakközépiskolát, majd később a Kőbányai Zenei stúdiót. Fő irányvonala a fusion/jazz/pop, emellett session zenészként dolgozik több komoly produkcióban, például Beshodrom, Radics Gigi, United.
  
  kontakt:
  email: moderndrumcamp@gmail.com
  tel: 06/30 391-3965
  06/30 919-0809



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Idén is a fesztiválszezon egyik unikuma lesz a Denagyvilág, amit második alkalommal rendeznek meg Szigetmonostoron
Kultúrák találkozása a zenében - María Toro, Daniele di Bonaventura és Mogyoró Kornél koncertje
Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin
HangFeszt – Minden, ami zene, minden, ami érték
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 egri jános    tudósok    barack obama    Ágens    légió    joy division    oliva    easy a    underground magazin    shadowside    prince    the koffin kats    joy division    general surgery    stargarden    rainbow    primal scream    krokus     ripoff raskolnikov    glen berger    invader    leonardo dicaprio    terrorized    edge of paradise    beregi tamás  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!