hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2018. március 28. szerda   04:20
nincsen hozzászólás

szerző: Monyó
Therion - The new metal opera: Beloved Antichrist
2018. március 13.Barba Negra Music Club

  20 éve látogat hazánkba kisebb-nagyobb megszakításokkal a svéd, szimfonikus metált játszó Therion. Ezúttal március 13-án, a Barba Negrában léptek színpadra. A gyakori tagcseréket megélt zenekart 31 éve az alapító, Christofer Johnsson vezeti. Haja erősen megrövidült az idők folyamán, de zenei érdeklődése igen széles körű még mindig. Legutóbbi, 3 CD-n megjelent metál operáját egy orosz teológus 1900-ban írt műve ihlette. A 29 szereplős darab témájával nyitották meg a koncertet. A Beloved Antichris január óta elérhető a nagyközönség számára.
  
  Johnsson korábban is merített már irodalmi művekből illetve a görög mitológiából. Ügyesen ötvözi a múltat és a jelent, az autentikus és a vad műfajokat. Műveiben az ének mindig hangsúlyos. Szereti a klasszikus hangszereket is. Lépett már színpadra a Therion 100 tagú szimfonikus zenekarral, 70 kóristával, de vettek már részt a miskolci operafesztiválon is. A fentiekből következik, hogy csak profi művészeket gyűjt maga köré. Összesen 14 stúdió albummal dicsekedhet. A trendek mindig hidegen hagyták, olyan irányba mozdult, amilyenbe épp kedve volt. Ha ez történetesen nem tetszett az aktuális lemez kiadójának, akkor saját pénzből finanszírozta az album megjelenését. A 2012-es Les Fleurs Du Mal látott így napvilágot. Erről most nem hallhattunk egy szerzeményt sem a koncerten. Érdekesség, hogy 2006 óta nem énekel saját zenekarában, csak gitározik.
  
  Megérkezésemkor erősen hiányoltam a turnébuszt, amit mindig misztikus, és izgalmas látni. A zenekarokat ezen az estén néhány utánfutó képviselte csak az udvaron, így kissé csalódottan, jobbnak láttam feltépni az ajtót, és körbenézni, mi újság odabent. Az este egyik érdekessége volt, hogy három elő zenekar színesítette. A korán érkezők The Devil maszkos egyenruhásait nézhették, akik ének nélkül, előre szigorúan megszerkesztett, merev koreográfiával kísértek videó részleteket. Mivel csak fél órát kaptak, hamar váltotta őket a német Null Positiv, amelynek énekesnője mellett semmiképp sem mennék el szó nélkül. Teljes megjelenésében, és dinamikus előadásmódjával, intenzív hörgésével, de a közönséggel ennek ellenére intenzív kapcsolatot tartva, hozta az erős, de mégis gyengéd női vonalat, aminek tagadhatatlan sikere volt a férfiak körében. Elli Berlin később a Therion Din című dalában is visszatért, hasonló szívdobogásokat okozva a metálos keblekben. Harmadikként az orosz Imperial Age lépett színpadra. Érdekes volt látni, hogy a kosztümök mennyit számítanak egy szimfonikus metál előadásban. A két énekesnő ránézésre is eltérő karakter volt. A középkori Sims játékot idézve, egy vár kisasszonyt, és egy 40 kilós amazont láthattunk. Lenge öltözéke fokozta a vizuális élményt, úgy vettem észre.
  
  A Therion európai turnéjának a második harmadában járt már, mire hozzánk eljutott. Az 57 állomást közel 3 hónap alatt lecsavarni, elég feszített tempó, de nem láttam unalmat, vagy kiégettséget a bandán. Jelenleg Christofer Johnsson, Thomas Vikström, Lori Lewis, Sami Karppinen, Nalle Påhlsson, Christian Vidal felállásban zenélnek, és kiegészítik őket Linnea Vikström s Chiara Malvestiti énekesnők. Előbbi Thomas Vikstöm gitáros lánya. Karppinen tavaly óta dobol újból a bandában, 16 év kihagyás után.
  
  A közel 2 órás koncertbe 18 dal, és 2 ráadás fért bele. Johnsson koncepciója egy hosszú, egységes kompozíció volt, klasszikusokkal fűszerezve. Megjelenése pont olyan öntörvényű volt, mint habitusa, ezért teljesen hitelesnek hatott a Bolond Kalaposra emlékeztető jelmezében. Az új albumról négy dalt hozott. Elhangzott klasszikusokból még a Night Reborn, a Bring her home, a Temple of New Jerusalem, és An arrow from the Sun is. Nagy meglepetés nem volt abban, hogy a bulit a To Mega Therion zárta, aminek közel 800.000-es nézettsége van az egyik népszerű videó megosztó csatornán.
  Bár nem vonzottak teltházat, igazán jó hangulatot teremtettek. A közönség kevésbé volt fanatikus rajongó, de azért 1-2 banda pólót lehetett látni, és rávehetők voltak némi villázásra és éneklésre is. Cserébe minden klasszikus elhangzott, viszonylag kevés átvezető szöveggel, és interakcióval. A sikító versenyt szerintem a lányok nyerték…


Kulcsszavak:
  therion     imperial age 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Therion: a teljes Leviathan trilógiát bemutatja márciusban a svéd szimfo-metal zenekar

A Megadeth + Therion koncerteket hoz a Concerto Music

Az Imperial Age, szimfonikus metal zenekar ősszel európai turnéjára indul, a „Lost Worlds Unleashed Tour 2023”-ra

Therion - Budapesten a metal-opera

Concerto Music 2018.: Nightwish, Within Temptation, Accept, Angra, Rhapsody, Therion, Satyricon, Orphaned Land, Anneke, Insomnium

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
Delain, Illumishade
Beast In Black, Gloryhammer
Az indie rock királyai, a The Sherlocks és a DOTE a Dürer kertben
 kapcsolódó fotók: 

THERION - 2018. március 13. BARBA NEGRA - PRESENTING THE NEW METAL OPERA „BELOVED ANTICHRIST”

IMPERIAL AGE - 2018. március 13. BARBA NEGRA - PRESENTING THE NEW METAL OPERA „BELOVED ANTICHRIST”
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 carbonfools    in this moment    chris hemswoth    trident    emmure (usa)    boros lajos    overdrive    tom waits    fészer    favreau    egy színésznő lánya    crown the lost    barbears    entombed    g    opera    makám    apokalipszis    közért noise    the edge    atreyu    virgin steele    stadt    temple balls    rutkai bori  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!