hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2018. június 11. hétfő   16:04
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Magyarország legfiatalabb koncertmestere


  Ő Miranda Liu, akit a Concerto Budapest koncertmestereként rendszeresen hallhatunk koncerttermekben itthon és külföldön egyaránt. Kevesen tudják még, hogy a kaliforniai születésű, a salzburgi Mozarteum kiemelt tehetségek osztályában végzett és magyarul tökéletesen beszélő hegedűművésznő szóló- és kamaraművészként is aktív. Júliusban egyedüliként kapott meghívást országunkból duóprodukciójával, amelyben társa Szalai Éva zongoraművésznő, az „AEAA Presents” krakkói sorozatába, amelynek helyszíne a Lengyel Zenei Fesztivál keretein belül az Aula Collegium Novum lesz (július 12-én). A fesztiválon a művészek Liszt és Bartók művei mellett megszólaltatnak olyan lengyel szerzőket is, mint Wieniawski, Chopin és Szymanowski. A most induló nemzetközi sorozat folytatódik, célja a művészek és menedzserek közötti nemzetközi együttműködések elősegítése, a nemzetközi zenei projektek megvalósítása. 
  
  Miranda Liu zenei tanulmányait zongorán kezdte zongoraművész édesanyja segítségével, aki a Juilliard School-ban Sándor György (Bartók tanítványa) osztályában tanult. Először hároméves korában állt színpadra, majd egy évvel később hegedűtanárhoz járt. Hét évesen hegedű szólóhangversenyével mutatkozott be, melyet egy másik koncert követett zenekari kísérettel. Tízéves korában már a Leopold Mozart Institute-ban folytatta tanulmányait Paul Roczek irányításával, majd 14 évesen felvételt nyert a salzburgi Universität Mozarteum hegedűművész alapképzésére.  A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen  alap- és mesterképzési diplomáját 2015-ben és 2017-ben szerezte meg summa cum laude Perényi Eszter osztályában  és jelenleg az intézmeny legfiatalabb doktorandusza.
  Szólistaként fellépett olyen zenekarokkal, mint a Concerto Budapest, a New World Symphony, a Las Vegas Philharmonic, a Rhode Island Philharmonic Orchestra, a Litván Nemzeti Filharmonikusok, a Norddeutsche Philharmonie Rostock, a Philharmonie Salzburg vagy a Román Rádió Szimfonikus Zenekar. 
  
  Zenei tehetsége és a zene melletti elköteleződése teszi lehetővé, hogy - habár még csak 21 éves -, de 2016, - tizenkilencéves kora - óta a Concerto Budapest koncertmestere, és vendégkoncertmesterként számos meghívást kap különböző zenekarokba.  Kamarazenészként aktívan koncertezik a Klassik Duo Salzburg, a Duo Kromatikus és a Goldmark Piano Trioban, mint alapító tag. 
  
  Saját formációja a Central European String Quartet, amellyel kamarazenészként mostanában a legtöbbet hallhatjuk. A kvartett tagjai: Miranda Liu - hegedű, Soós Máté - hegedű, Haruka Nagao - brácsa (Az Opera zenekarának koncertmestere), Szabó Judit - cselló (A Concerto Budapest cselló szólamvezetője és a Keller Kvartett csellistája). Legutóbb a Madarak és Fák napján az alkalomhoz illő tematikával és műválasztással adtak nagysikerű koncertet az Óbudai Társaskörben. 
  
  A kvartett legközelebb szeptember 16-án lép fel nyilvános koncerten a Magyar Nemzeti Galériában, majd október 8-án a Zeneakadémia Nagytermében adnak koncertet.  
  
  A kvartett az elmúlt napokban meghirdetett egy nemzetközi zeneszerzőversenyt, amely bármely nemzetiségű és korú zeneszerző számára nyitott, nevezési díjhoz kötött, de az első és a második helyezettek számára pénzdíjakkal és az első helyezett számára koncertelőadással járó verseny.
  
  A verseny kiírása magyarul és angolul.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 offspring    hollyhell    eros ramazotti    born again    gru    cimbaliband    lorax    dub fx    iced earth    bőrgyári capriccio    ugly kid joe    esben and the witch    maradék    nyers    harms way    tündértantra    barabás lőrinc eklektric    debustrol    sear bliss    random deeds    type o negative    hófehérke    magyar rádió gyermekkórus    bring me the horizon    ektomorf  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!