hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2018. július 24. kedd   16:34
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Képekbe bújnak a Quimby-dalok


  Milyen lenne egy dal, ha nem a hangszerek keltenék életre, hanem a színek és a formák? Most kilenc progresszív, fiatal grafikus egy-egy Quimby-dalt formált képpé, amiket a zenekar szeptember 7-i Budapest Parkos koncertje előtt bárki megtekinthet. Sőt, a képekre licitálni is lehet majd, a befolyt összeggel egy hallássérülteket segítő alapítványt támogatnak.
  
  A Quimby ebben az évben a legkülönfélébb játszótereket próbálja ki koncertjei során: hallhattuk őket szimfonikus zenekarral, cirkuszi artistákkal, most pedig képként köszönnek vissza jól ismert dalaik. A Budapest Park felkérésére ugyanis kilenc fiatal grafikus illesztette képre a zenekar egy-egy számát, nekik köszönhetően így most azok is megismerhetik őket, akik sosem hallhatták azokat, a rajongók pedig úgy találkozhatnak az ismert dallamokkal, ahogy még sosem látták őket.
  
  A felkért művészek – Biacsics Renáta, Csató Csenge, Csordás Levente, Jámbor Évi, Kalászi Benjámin, Lovrity Anna, Moravszki Kata, Szabó Zsófi és Szurcsik Erika – mindegyike egy sajátos, markáns látásvilággal rendelkezik, most ezt keresztezték a Quimby szürreális álomvilágával.
  
  A kiállítás augusztus végén nyílik meg a Budapest Park Pop-up Galériájában, de a képekről már korábban lehull a lepel egy játék keretében. A Quimby és a Budapest Park Facebook-oldalán hetente két képet fednek fel a nagyérdeműnek, aki pedig kitalálja, melyik dalt ábrázolja, páros jegyet nyerhet a szeptember 7-i nyárzáró koncertre.
  
  Emellett továbbra is érdemes figyelni a Quimby és a Budapest Park csatornáit, a képek bemutatása után ugyanis indul a licit, így bárki hazaviheti a kedvenc számát. Az online árverésből befolyt összeget egy a siketeket segítő alapítvány számára ajánlják fel.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Story So Far
Megérkezett a Bleeding Through legújabb dala
Hamarosan megérkezik a Banks Arcade vadonatúj EP-je, A Muse
Zártosztály koncert a RockHázban!
Zygnema: Az Iconic EP összeköti a keletet és a nyugatot, Mumbai lüktetésével fűszerezve
Megérkezett a The Early November - Tired Of Lying című új kislemeze
Katatonia, Nevermore rajongóknak kötelező: Electro Sound Parade
Sötét zenei utazás - megérkezett a Goresoerd új albuma
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 esti kornél    legion of the damned    christina aguilera    winter    tűzzománc    jens bogren    toxic holocaust    barbra streisand    city of echoes    reese witherspoon    odin    ian gillan    norther    budapest hardcore    heidrik    paddy & the rats    tündértantra    gábor andrás    four year strong    anselmo crew    zack snyder    larsen    varga zsuzsa    che sudaka    wagner  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!