hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2018. július 25. szerda   04:46
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Világzenél a Liszt Ferenc Kamarazenekar Kapolcson


  55 éves története során először koncertezik a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Művészetek Völgyében. Július 26-án két fellépésük lesz: 16 órakor a Völgykomolyzene helyszínén, a kapolcsi római katolikus templomban klasszikus darabokat játszanak, 21 órakor pedig a Művészetek Völgye “nagyszínpadán”, a Nemzeti Szín-Téren Szirtes Edina Mókussal adnak világzenei koncertet.
  
   Az esti fellépés nemcsak a helyszíne miatt különleges a zenekar számára. Az énekes-hegedűművész koncertjén megmutatják, hogy komolyzenei elhivatottságuk mellett szívesen kalandoznak más műfajok felé.
  
  “Magam is a Zeneakadémián végeztem, és akkoriban még gondolni sem mertem, hogy egy olyan kaliberű együttessel játszhatok egyszer, mint a Liszt Ferenc Kamarazenekar - emlékszik vissza Szirtes Edina Mókus. - Később a pályafutásom alatt egyre komolyabb, nevesebb zenészekkel muzsikálhattam együtt, és két éve már nem tűnt teljesen elképzelhetetlennek, hogy ezt az ajándékot is megkapjam az élettől. Elkezdtem hát dolgozni rajta.
  
  A művésznő 2016-ban mutatta be a Kodály Zoltán Mátrai képek című műve mellett a közeli és távolabbi népek folklór kincsestára alapján született darabjait, melyeket azóta újakkal egészített ki. A dalokat a magyar néphagyomány gazdagsága, gondolatisága táplálja, az újrazenésített népdalszövegek mellett a balkán vagy a kisebbségi népek zenéjének lüktetése, ritmikája, lendülete eleveníti fel.
  
  “Miután a Művészetek Völgye főszervezői rábólintottak az ötletemre, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lépjek fel idén, megkerestem az együttest - meséli a fiatal tehetség. - Valóságos castingnak éltem meg a bemutatkozásomat. Remegő térdekkel feleltem a kérdéseikre, és mutattam meg a zenei anyagot. Aztán nagy megkönnyebbülést, hihetetlen örömöt éreztem, amikor láttam, hogy tetszik nekik, és elfogadják a felkérést.
  
  Az igazán ritka és példátlan hangszerelésben a zenekar ugyanolyan fontosságú része a zene megszólaltatásának, mint a szólisták: a virtuóz témákat együtt játsszák velük. Ebből emelkednek ki improvizációs részekkel, egyéni díszítéssel az elöl állók, akik mind a magyar népzenéből jól ismert hangszerek - tárogató, paraszt furulyák, ütőhangszerek, hegedű, citera, cimbalom - mesterei.
  
  “Az volt a célom, hogy a produkció egy egésszé olvadjon össze. Szerettem volna úgy ülni a zenekarban, hogy egy legyek a hegedűsök között, és az énekem is egységet alkosson a többi hangszerrel – mondja Szirtes Edina. - A próbákon fantasztikus volt megélni, mennyire jól működnek a dalok a zenekar előadásában, és hogy mindannyiunkat felvillanyoz, ahogy számunkra szokatlan, újszerű zenei közegbe kerülünk. Rengeteget nevettünk, és a végére teljesen összeálltunk, eggyé váltunk.
  
  A július 26-án 16 órakor kezdődő Vivaldi, Hacsaturján, Csajkovszkij, Grieg és Brahms műveit bemutató templomi hangverseny, s a Szirtes Edina Mókussal közös esti világzenei koncert után a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Zempléni Fesztiválon, majd a délnyugat-franciaországi Festival de Bergerac programsorozatában lép fel a nyáron.
  
  2018. július 26.,16.00 – Művészetek Völgye, Kapolcs, római katolikus templom
  Vivaldi: A négy évszak – Nyár
  Hacsaturján: Keringő
  Csajkovszkij: Andante cantabile
  Sosztakovics: Keringő
  Grieg: Holberg-szvit (részletek)
  Brahms: Magyar táncok (válogatás)
  
  2018. július 26., 21.00 Taliándörögd, Nemzeti Szín-tér
  Világok hangja – világzenei koncert Szirtes Edina Mókussal
  
  Közreműködő szólisták: Szirtes Edina Mókus – hegedű
  Födő Sándor – ütős
  Bede Péter - népi fúvósok
  Cserta Balázs - népi fúvósok
  Kovács Zalán – tuba
  Kasza Nándor – pozan
  Szlama László – koboz
  Kasza Mónika – kürt
  Barbinek Gábor – pozan
  Csikós György Menyhért – pozan
  Lovay Tamás - pozan



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 halestorm    vojnits    between the buried and me    over help    a kandúr    bárka színház    henry rollins    nuclear blast    wrong side of the wall    inhale me    tarja turunen    leander kills    transformers 3    life of agony    motörhand    abnormality    opera    semmiből a semmin Át    eternal flight    fates warning    systemhouse33    irish    n roses    harm´s way    heboidophrenie  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!