hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2018. szeptember 4. kedd   16:25
nincsen hozzászólás

szerző: Concerto
Within Temptation: decemberben Budapesten
2018. december 12., 18 óra, Budapest - Tüskecsarnok



  Az eddigi leghosszabb kihagyás után, 2018 októberében indul újra turnéra a Within Temptation. Az új lemezen is dolgozó együttes Budapestre december 12-én tér vissza, ahol a Tüskecsarnokban játszanak majd.
  
  Megalakulása óta a Within Temptation több mint 3,5 millió lemezt adott el, amivel Hollandia egyik legsikeresebb zenei előadójának számít. A 2014-ben kiadott Hydra, és az azt követő, majdnem két évig tartó és 136 koncertet felölelő turné után azonban sokáig nem érkeztek hírek az 1996. óta működő zenekarról. Aki szorosabban követte a pályafutásukat, az jól tudja, hogy az elmúlt évek sem teltek eseménytelenül, különösen az énekesnő, Sharon den Adel számára – igaz, ezek a történések nem közvetlenül a Within Temptationhöz kapcsolódtak.
  
  „Mikor a legutóbbi turnénk véget ért, elég kemény időket éltem meg – mondta el Sharon. – Rájöttem, hogy több időt kellene töltenem a családommal, és önmagamat is újra fel kell fedeznem egy kicsit. Mindez végül sokkal tovább tartott, mint terveztem, de most, két évvel később minden sokkal rózsásabban fest. Befejeztem a szólólemezemet My Indigo címmel, és ez segített megküzdeni a problémákkal. Ezután pedig hirtelen ismét úgy éreztem, hogy vágyom a súlyosabb, epikus hangvételű zenére. Ezután a dalszerzés már szinte magától ment. Biztos voltam benne, hogy a hetedik Within Temptation album végül meg fog születni. És most itt vagyunk... készülünk a lemezbemutató turnéra, ami szerencsére hamarosan kezdődik – nagyszerű hír, mert alig várjuk, hogy újra útra kelhessünk!” Addig érdemes közelebbről megismerkedni Sharon szóló projektjével:
  
  
  
  A csapat nemrég írt alá egy szerződést a Universal Music csoport tagjaként működő Vertigo Records kiadóval, amely az érkező új stúdiólemezt gondozza majd. Sharon és Robert Westerholt így kommentálta a megállapodást: „Izgatottan várjuk a Universal csapattal közös munkát az új lemezünk kapcsán. Jelenleg az utolsó simításokat végezzük az új dalokon, és komoly tapasztalataival a Universal Music a legjobb partner ehhez, az online és a fizikai hanghordozók piacán egyaránt. Ősszel Európában turnézunk majd, 2019-ben pedig érkezik az új lemez, és a világ többi része is sorra kerül a turné keretében.
  
  Budapestre már idén, december 12-én visszatérnek a hollandok: a Tüskecsarnokban láthatjuk majd a Within Temptationt, egy hamarosan bejelentésre kerülő vendégzenekar társaságában.
  
  a Concerto Music bemutatja: Within Temptation European Tour 2018
  2018. december 12., 18 óra
  Budapest, Tüskecsarnok
  
  Within Temptation koncert + vendég
  
  Belépő: állójegy 14.900 Ft, ülőjegyek 10.900, 14.900, 15.900 Ft
  Jegyek kaphatók a tixa.hu, és a concerto.hu oldalakon, valamint a CD Pince és Headbanger üzletekben.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 robb flynn    e-nora    venom prison    grindrise    dote    bono    benedict cumberbatch    karabély    tom hanks    rotten tomatoes    sing sing    hobó-vadászat40    concrete    buried in verona    devastating enemy    -szeged    divine ascension    eat me!    novelists    los vegas    mais rues des avenue    catheine zeta-jones    los vegas    chimaira    thin lizzy  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!