hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2019. június 6. csütörtök   03:58
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Innovatív szuperprodukciót jelentett be az EFOTT
„Ez egy igazi baráti örömzenélés lesz!”

  Az EFOTT SPECIAL X Vasovski Symphonic a fesztivál vasárnapi napján megvalósuló egészestés szuperprodukció, amely során az elektronikus zenét a klasszikus hangzással, közismert nagy dalokat pedig kiemelkedő hazai énekesekkel párosítanak. Ez a 2019-es EFOTT merész újítása!
  
  Adott egy DJ-set, jelen esetben a crossover műfaj legismertebb lemezlovasáé, Mr. Vasovskié, amelyre hangszeresek (hegedűvel, szaxofonnal, gitárral stb.) rájátszanak, elismert művészek pedig hozzáénekelnek. Röviden így lehet összefoglalni azt a 1,5 órás produkciót, amellyel a július 9-15. között rendezett EFOTT készül közönségének.
  
  – Nagyon szeretünk olyan produkciókat létrehozni, amelyeket a zenészekkel közösen álmodunk meg, majd együtt fektetjük le a koncepció alapjait, hogy aztán mindezt meg is valósítsuk. Hasonló eset volt a fesztivál kerek évfordulójára életre hívott EFOTT 40, ahol régi nagy zenekarok meghatározó dalait mai fiatal, ám széles körben ismert zenészek vitték színpadra – nyilatkozta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató az EFOTT 2019-es sajtótájékoztatóján. – A visszajelzések szerint a közönség is kedveli és elismeri, amikor ilyen szintű pörgős settet hozunk létre, vizuállal és effektekkel turbózva.
  
  A crossover műfaj nemzetközi szinten is elismert hazai képviselője, Vasovski Norbert büszkén vált a produkció meghatározó szervezőjévé, és ezzel az EFOTT stábjával együtt a magyar fesztiváléletben egy teljesen innovatív, élő színpadi show-t hívnak életre. Saját dalokkal és feldolgozásokkal egyaránt találkozhatunk majd Velencén, a speciális produkció során. A közreműködők pedig: Kollányi Zsuzsi, Nági, Király Viktor, Szakács Gergő (Follow The Flow) és Szivák Zsolt (Cloud9+), akik szintén megjelentek a fesztivál Hard Rock Café-ban rendezett sajtótájékoztatóján. Míg Kollányi Zsuzsi (Majka oldalán) és a Cloud9+ is többször vett már részt a fesztivál életében (továbbá közös bennük, hogy időnként elhagyják a mikrofonjaikat), a többiek először állnak az EFOTT színpadára.
  „Ez egy igazi baráti örömzenélés lesz!” – jelentette ki Kollányi Zsuzsi.
  
  További ütős színpadi produkciók várhatók az idei zenei programban a világhírű dívától, Rita Orától, a nemrégi befutott, ám akkor hatalmasat robbantott DJ, és nem mellesleg Insta-sztár, Gianluca Vacchi-tól, vagy a nálánál nagyobb múlttal rendelkező Brooklyn Bounce-tól, valamint két nagynevű lemezlovastól, Tujamotól és Borgore-tól. Mellettük egy meghatározó külföldi fellépő zenekarra is lehet még számítani, amelyet ígéret szerint nemsokára bejelentenek a szervezők. A 200 zenei élményadó között természetesen ott lesznek a hazai élvonalbeliek is, mint például a Kowalsky meg a Vega, a Halott Pénz, a Wellhello, Majka, a Tankcsapda, a Punnany Massif vagy a Brains.
  
  EFOTT, csak szabadon...



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mezumm    my chemical romance    the green hornet    battle: los angeles    tóth gergő    marion cotillard    a titánok haragja    tales from the grave in space    vildhjarta    állás    we butter the bread with butter    punnany massif    mantra    gary moore    poem    maria brink    house of pain    svart crown    aranyember fesztivál    deathcore    erik sumo band    james cameron    truth and its burden    alestrom    stuck mojo  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!