hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2019. június 17. hétfő   08:32
nincsen hozzászólás

szerző: ma
„Itt a világvége, de semmi gond” – megjelent a Bastille harmadik albuma


  Dan Smith és zenekara egy féktelen utazásra hívnak mindenkit az apokalipszis előtt: „minden mindegy”, sugallja már az album címe is. A Bastille természetesen hű maradt ahhoz az elvéhez is, hogy ne vegyék túl komolyan az egyes műfajokat. A Doom Days-en a korábbinál is jobban elmossák a határokat: a gospel, a house és az R&B is megfér egymás mellett, és persze a tőlük már megszokott módon rengeteg háttérvokált használnak.
  
  Ez persze nem azt jelenti, hogy a banda egy koncepciótlan lemezzel jelentkezett volna. A dalok tipikus hétvégi éjszakákról szólnak: az alapozástól kezdve, a bulizáson és világmegváltó beszélgetéseken át, egészen a másnapig – amikor ugyebár nem mindig úgy ébredünk, hogy életünk legjobb döntését hoztuk meg néhány órával azelőtt... Minden szám a minket összekötő kapcsolatokat élteti, és arra buzdít, hogy ragadjunk meg mindent alkalmat, amiben örömünket lelhetjük, mert ki tudja, meddig élvezhetjük az életünket.
  
  A Bastille idén nyáron is Magyarországra látogat: agusztus 21-én Zamárdiban, a Strand Fesztiválon lépnek majd fel.
  
  A teljes albumot itt lehet meghallgatni.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 horda    zoohacker remake orchestra    julio iglesias    davey and the porchmonkies    winterfylleth    sigh    age of agony    power trip    wongraven    pendulum    sólstafir    dirkschneider    zöld lámpás    jens bogren    angelina jolie    into darkness    female metal voices    needless    a diktátor    life as we know it    wackor    mary elizabeth winstead    monster magnet    the crown    gogol bordello  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!