hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
kultúra [színház]  2019. július 25. csütörtök   04:37
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Shakespeare: Vízkereszt, de amúgy mindegy
2019. július 28-29. 20h, Zsámbék- Romtemplom, Corvin János utca

  Az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte előadás a Sztalker Csoport és a Gyulai Várszínház közös produkciója, eddig Gyulán és a Szentendrei Teátrumban volt látható, mindkét helyszínen telt házzal, nagy sikerrel. A kritikák a következőképpen írnak róla:
  
  „A Sztalker Csoport tagjai a Vízkereszt, de amúgy mindegy című produkciójukban is hűek maradtak önmagukhoz. Vagyis, hogy a közösségért, egymásért csinálnak színházat, és arra kiváncsiak, hogy együtt mire képesek.” (Balogh Gyula, Népszava)
  
  „A bravúros rendezés egyik különlegessége egy olyan, folyamatosan visszatérő pantomim, amely a lélek legmélyéről feltörő érzelmeket hivatott kifejezni” (Csejk Miklós, Magyar Nemzet)
  
  Shakespeare Vízkeresztjében minden megvan, amire a színház vágyik. Csak játék, csak szerelem, csak álom, csak küzdelem, csak félelem, csak rettegés, csak kétségbeesett harc a magány ellen, remény a szerelemért, az őrületért, az egyetlen igazságért, hogy igen létezik és van és uralkodik és lehet hinni benne, ha nem is hinni inkább csak kutatni.
  
  A Sztalker Csoport a tavaly bemutatott Míg fekszem kiterítve után - egy közösség születése, a halál és az élet után - most a szerelmet választotta témájául.
  
  ”A Vízkereszt, mint hibátlan egységbe szerkesztett komikai nagy koncepció, a szakmai tudathasadás remekműve. Vezérmotívuma a hibbanás, melyet fölényes logikával és táncos eleganciával forgat meg többször is önmaga körül: mintha most is a gondolkozás szabad ege alatt növeszthetné ki magából a témát, mintha szellemének szabad mozgását legkevésbé sem zavarná az egymást tagadó ikervilágok tébolyult összenövése. Shakespeare sokat tudott, és nagyon bízhatott magában. Tragédia vagy komédia? Kipróbált elmeéllel, mint »egy puszta tőrrel«, alkalomadtán megvan a módja elvágni »ettül ezt«” (Géher István)
  
  ”Veled vagyok a Zárt Osztályon ahol villanyozottan ébredünk a kómából saját lelkünk repülőgépeink bömbölése ébreszt fel a tető felett húznak el angyali bombákat jöttek ledobni a kórház megvilágosul képzelt falak beomlanak Ó csupacsont légiók egykettő ki innen Ó irgalmas csillagflitteres sokkja az örök háború beköszöntött Ó győzelem dobd le alsóruhádat szabadok vagyunk!
  (Allen Ginsberg)
  
  Játsszák: Barta Ágnes, Bordás Roland, Böröndi Bence, Dóra Béla, Gyöngyösi Zoltán, Herczeg Péter, Kovács Tamás, Lestyán Attila, Mátyássy Szabolcs, Mészáros Martin, Patkós Márton, Reider Péter, Rujder Vivien, Szabó Sebestyén László, Waskovics Andrea
  
  Alkotók:
  Fordította: Vecsei H. Miklós
  Hang, fény - Nagy Attila
  Látvány - Hajdu Bence
  Jelmez - Vecsei Kinga Réta
  Zene - Mátyássy Szabolcs
  Dramaturg - Vecsei H. Miklós
  Koreográfus - Nagy Péter István
  Rendezőasszisztens - Szilágyi Brigitta
  Producer - Osváth Gábor
  
  Rendező - Ifj. Vidnyánszky Attila
  
  Jegyértékesítés és információ:
  Tourinform Zsámbék
  2072 Zsámbék, Szent István tér 3.
  23/342-318
  info@zsambekinfo.hu
  
  Jegyárak: 3.600 Ft
  Kombinált jegy (helyszínre szállítással): 4 000 Ft
  
  Jegyek válthatók az előadások napján a helyszínen és a jegy.hu online felületén. Pénztárnyitás az előadás kezdete előtt egy órával. Csak készpénzes fizetési lehetőség.
  
  A Sztalker Csoport és a Gyulai Várszínház produkciója
  Több hete telt házas a Sztalker Csoport Vízkeresztjének zsámbéki vasárnapi előadása. A szervezők a nagy érdeklődésre tekintettel most meghirdettek még egy előadást 2019. július 29-ére, hétfőre, amelyre a mai naptól a jegy.hu-n is kaphatóak a jegyek itt.
  
  Személyesen vásárolhatók jegyek a zsámbéki Tourinform irodában, valamint országosan az Interticket hálózatához tartozó jegyirodákban.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
Gyermelyi Művésztelep 30. (1994 - 2024)
Várják a jelentkezéseket a Cziffra Fesztivál Mesterakadémiájára
Tavaszi műsor a füsziben
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bikelinefest    jazzanova    panic radio    végső állomás    bővebb információk:    system of a down    doherty    short sharp shock    asian dub foundation    black francis    ralph fienenes    slaughter to prevail    chris hemswoth    daniel radcliffe    billy idol    skywalker    jörg uken    a dog called ego    julie taymor    chelsea grin    brass against    metal church    chopin    sigma    shia labeouf  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!