hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2019. szeptember 5. csütörtök   16:37
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Szeptember a „Matematika hónapja” Megsokszoroznák a matekrajongó diákok számát


  A legfrissebb TIMMS vizsgálatok szerint matematikából bőven a nemzetközi átlag alatt teljesítenek a negyedikes magyar tanulók, és a felső tagozatra ez a helyzet drasztikusan romlik. Erre akár legyinthetnénk is, hiszen van, aki nem tud énekelni, van, aki nem jó matekból, de a matematika sokkal fontosabb annál, mint ahogy azt a legtöbben képzelik, és sokkal jelentősebb hatással van életünkre, mint első ránézésre hinnénk. A mateking.hu csapata éppen ezért szeptemberben megrendezi a „Matematika hónapja” eseménysorozatot, amelynek kettős célja van. Az egyik, hogy megszerettesse a tantárgyat a diákokkal, a másik pedig, hogy segítsen a felzárkózásban a matekrajongónak nem nevezhető fiataloknak, azáltal, hogy megmutatja, hogyan lehet könnyebben megérteni ezt a tantárgyat.
  
  Míg a kilencvenes években, a magyar iskolákban a kémia, a fizika és a nyelvtan voltak a legkevésbé kedvelt tantárgyak, a trend napjainkra megfordult, és már a 2015-ös TIMMS vizsgálatok is azt mutatták, hogy a matematika az élmezőnybe került ebben a negatív rangsorban. A magyar diákok matematikai teljesítménye a 2012-es PISA felmérésen az átlag alá esett és 2015-re is ott maradt.
  
  Lannert Judit oktatáskutató szerint Magyarországon, a matematika terén nagyon hamar lemondanak a tanárok a lányokról, a lassabban haladókról és a hátrányos helyzetű tanulókról.
  
  „A tanárok nem tudják őket motiválni, nem értik a nyelvüket, ezért elveszítjük őket, habár az adatok azt mutatják, hogy meg tudnák tanulni a matematikát. A zsúfolt tananyag mellett a viszonylag alacsony óraszámok azt eredményezik, hogy nincs idő elmélyülni, gondolkodni,- marad a magolva tanulás. Ráadásul a később érők a kezdeti kudarcok után már nem mernek megnyilvánulni, és ha a próbálkozás is elmarad, garantált a sikertelenség” – fogalmazott a szakértő.
  
  Vancsó Ödön, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Matematikatanítási és Módszertani Központjának központvezető egyetemi docense arról beszélt, hogy a túl hamar tudományossá váló oktatás sok kárt tett a matematikatanításban.
  
  „A tanárokon sok múlik, ahogy a társadalmi környezeten is. A matematikaoktatás egyik legnagyobb problémája ma a tehetséggondozás túlzott súlya, aminek rovására az átlag képzése háttérbe szorul. Sokkal több népszerűsítő program kellene, hogy mindenki felismerje a matematika szerepét a mai információs tudás alapúvá vált társadalomban. Fontos lenne megtalálni a helyes arányt a matematika, mint tudomány és a matematika, mint eszköz között” – magyarázta.
  
  A mateking.hu csapata tavasszal „Mire jó a matematika?” címmel tartott egy ingyenes matematika népszerűsítő előadássorozatot gimnáziumok részére, a hatalmas sikeren fellelkesülve pedig most szeptemberben megrendezik a „Matematika hónapja” eseménysorozatot, amelynek keretein belül rengeteg matematika népszerűsítő előadást tartanak az Óbudai Egyetemtől kezdve a Csodák Palotáján át, számos középiskolában.
  
  Mosóczi András, egyetemi óraadó, a Mateking alapítója arról is beszélt, hogy szeptemberben egész hónapban bárki számára ingyenesen beszerezhetővé teszik a mateking.hu oldalon a teljes középiskolai matek anyagot felölelő kurzusokat, az emelt matekkal kiegészítve, hogy ezzel is segítsék a matematika könnyű és gyors megértését.
  
  „Hiába mutatjuk be előadásainkon, hogy mennyi mindenre használjuk a hétköznapi életben is a matematikát, és hiába mondjuk el sok-sok izgalmas példán keresztül, hogy valamilyen szinten mindenkinek az életében fontos a matematika, ha nem segítünk nekik a felzárkózásban, a jobb megértésben, akkor az egész nem ér semmit. Ezért döntöttünk úgy, hogy most bárki számára ingyenesen beszerezhetővé tesszük egész szeptemberben a középiskolai matematika kurzusunkat, a mateking.hu weboldalon. A matematika az elme vitaminja, és sajnos ma sokan vannak súlyos vitaminhiányos állapotban. Vagyis sokkal fontosabb a matematika, mint azt sokan képzelik. Egy egész életet le lehet élni rejtélyes kudarcokkal, a kudarcok egy részének pedig éppen a megfelelő matematikai gondolkodás hiánya az oka” – nyilatkozott Mosóczi András.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 julia roberts    zechs marquise    titanic    lost society    360° at the rose bowl    cseh tamás    keepers of jericho    dead can dance    zombie girlfriend    gesztivál    moby    szántó faszi    agnostic front    george w. bush    absu    rango    dreamrites    dolhai attila    drone    converge    sacred reich    józsef attila    guns n’ roses    thin lizzy    cradle of filth  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!