hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
magazin [díjátadó]  2020. január 16. csütörtök   15:24
nincsen hozzászólás

szerző: 12qper
Nemzetközi díjat nyert a Sound biztonsági programja


  Szerdán késő este kezdődött a legnagyobb nemzetközi fesztiválelismerés, a European Festival Awards díjátadó gálája a hollandiai Groningenben, ahol az Egészség és Biztonsági Fejlesztések kategóriában a Balaton Sound „Safety First” programja hozta el a fődíjat.
  
  A Balaton Sound a 2018-ban debütált Safety First kezdeményezéssel egy szakértői csapat, illetve a fesztiválozók bevonásával tesz konkrét lépéseket annak érdekében, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok. A program népszerűségét mutatja az is, hogy tavaly már - az első évhez képest - kétszer annyi önkéntes csatlakozott a Safety First programhoz. Fülöp Zoltán, a Balaton Sound főszervezője így nyilatkozott a programmal kapcsolatban: „A Safety First programmal célunk, hogy a fesztiválozókat a felelősségteljes szórakozásra, saját magukra és egymásra való odafigyelésre ösztönözzük nemcsak a Balaton Soundon, hanem bármely tömegrendezvényen. 2019-ben mindezt a közel 100 fős Safety First önkéntes csapattal, a közvetlen segítségkérést lehetővé tevő SoundWatch funkcióval és a nagyköveteink által megfogalmazott tanácsok minél szélesebb körhöz való eljuttatásával igyekeztünk elérni, azzal a céllal, hogy a nemzetközi közönséghez is eljusson a program léte.”
  
  A kategóriában olyan fesztiválokat előzött meg a Sound, mint a német Happiness, a szlovák Pohoda vagy a szintén német Wat en Schlick fesztiválok.
  
  A Balaton Sound korábban már a European Festival Awards megmérettetésén elnyerte a Legjobb Közepes Méretű Fesztivál fődíját is.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 inferia    mardi gras    brad pitt    soilwork    chris martin    megtorlás    soilwork    vodku    nile    transformers: dark of the moon    godsmack    anathema    cro-mags    boz cordolla    mnemic    bognár szilvia    varga zsuzsa    g    attila    jackson browne    mole listenig pearls    sadist    claps for caroline    ági és a fiúk    légió  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!