hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2020. március 9. hétfő   03:52
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Elhalasztják a Műegyetemi Állásbörzét a koronavírus miatt


  Figyelembe véve a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs tájékoztatásait is - különösen a tömegrendezvények kapcsán felmerülő fokozott fertőzésveszélyre való tekintettel - a Műegyetemi Állásbörze szervezői a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetőségével közösen a rendezvény elhalasztásáról döntöttek. Az 50. Műegyetemi Állásbörze eredetileg 2020. március 18-19. között került volna megrendezésre. Az új időpontról a szervezők a későbbiekben adnak majd tájékoztatást.
  
  Annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány elterjedtsége minimalizálható legyen, a tömegrendezvények szervezőire is fokozott felelősség hárul, hiszen a fertőzésveszélyt a legkörültekintőbb óvintézkedésekkel sem lehet teljesen kizárni. A fokozott felelősségvállalás jegyében szerte a világban számos – olykor kiemelten nagy közérdeklődésre számot tartó, a média érdeklődésének is homlokterébe tartozó – rendezvényeket törölnek a szervezők, még abban az esetben is, ha az minden érintett számára kellemetlenséggel, vagy akár anyagi vesztességgel is jár.
  
  „A felelősségteljes, preventív hozzáállást a Műegyetemi Állásbörze szervezősége is teljes mértékben támogatja, figyelemmel azon tényre, hogy álláspontunk szerint bármely gazdasági érdek az emberi egészséget, illetve életet potenciálisan veszélyeztető helyzettel semmilyen formában nem konkurálhat. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetősége és a Szervezők meghozták azon – központi kormányzat és számos, egyebek mellett az Állásbörze egyéb résztvevői által is előzetesen javasolt, illetve támogatott – felelősségteljes döntést, amelynek értelmében a tavaszi Műegyetemi Állásbörze megrendezését elhalasztjuk” – mondta Németh Ádám, a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezetője.
  
  A Műegyetemi Állásbörze mintegy 150 kiállítója több ezer hazai és külföldi állást és szakmai gyakorlati lehetőséget kínál hallgatóknak, pályakezdőknek és tapasztalattal rendelkező munkavállalóknak. Hazánk legrangosabb állásbörzéje minden alkalommal több ezer látogatót vonz naponta és a kiállítók közel 1 000 munkatársa venne részt rajta. A vírust és a terjedését illetően jelenleg napról napra változó helyzetben a szervezők nem tehetik ki a BME hallgatóit, kiállítókat és látogatókat egy esetleges fertőzésveszélynek.
  
  „Szervezőként a Műegyetemi Állásbörze látogatói valamint a kiállítói egészségéért felelősséggel tartozunk, ami a jelenlegi helyzetben minden egyéb szempontot felülír. A tavaszi Műegyetemi Állásbörze egyelőre nem kerül törlése, mindössze az új koronavírus járvánnyal kapcsolatos helyzetre való tekintettel az emberi egészséget, illetve emberélete(ke)t potenciálisan fenyegető járvány lecsengéséig elhalasztjuk” – nyilatkozta Németh Ádám, aki hozzátette: addig is a kiállítók által kínált állások között már böngészhetnek az érdeklődők a muegyetemiallasborze.hu-n.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 wolfsbane    heavy eyes    apokalipszis    foo fighters    puszi    evergrey    maeotis    fleshless    alex kapranos    zodiac mindwarp    the panic broadcast    burzum    privilegivm    skalar    blitzkrieg    volt    air    sunset    +she+    beastie boys    eva longoria    woven hand    solution    apey acoustic    a diktátor  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!