hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2020. március 12. csütörtök   07:04
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Kies: megjelent a punk rockerek új nagylemeze


  Új albumot adott ki az idei A Dal vetélkedőben is résztvevő Kies zenekar. A Kaland az élet és a 2017 névre keresztelt nagylemezeik után most megérkezett a harmadik, Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék címmel, és már kapható a HammerWorld Magazin márciusi számának ajándék CD mellékleteként, illetve meghallgatható rengeteg népszerű online felületen is.
  Februárban új klipet is készítettek a fiúk az Erdő című dalhoz, melyről Kaldenekker Feri így nyilatkozott: „Az Erdő videóját a legutóbbi budapesti koncertünkön rögzítettük. Egy olyan koncertklip, mely hűen visszaadja, hogy milyen is egy KIES koncert élőben, milyen a lendület, a hangulat, valamint az energia az emberek és a zenekar között.”
  
  
  “A lendület és a dupla vokálos KIES-es ízvilág a régi, de mégis más ez az album, mint az eddigiek. Mind zeneileg, mind szövegileg egy kicsit messzebbre rugaszkodtunk. Hoztunk be olyan hatásokat és témákat, amik eddig nem feltétlen voltak jellemzőek a zenekarra. Megmaradt a Kies-es hangzásvilág, de szélesebb spektrumban mozog, akár punk vagy épp metal elemeket használva.” – mondta a zenekar a lemezről.
  
  Az idén 5 éve alakult, rock / punk / grunge hangzást képviselő Kies zenekar igazán intenzív esztendőket tudhat maga mögött. Elsodró lendületüket és energiáikat számos fesztivál színpadán megmutatták már, valamint olyan zenekarok társaságában turnéztak országszerte, mint például a Fish!, a Depresszió, az Alvin és a Mókusok vagy az AWS, illetve megmérették magukat az idei A Dal vetélkedőn is Az egyetlen című dalukkal, tavaly nyár végén pedig egy videoklipet is bemutattak már az új szerzemények közül, ami a lemez címadó dalához készült.
  
  
  
  A zenekar tavasszal turnéra indul a Fatal Error társaságában, a következő helyeken csíphetitek el őket:
  03.13. Zalaegerszeg - VMK Caffe
  03.14. Szeged - JATE Klub - Szeged
  03.20. Szombathely - Végállomás Klub
  03.21. Székesfehérvár - Nyolcas Műhely
  04.10. Nyíregyháza - Club Hollywood
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Story So Far
Megérkezett a Bleeding Through legújabb dala
Hamarosan megérkezik a Banks Arcade vadonatúj EP-je, A Muse
Zártosztály koncert a RockHázban!
Zygnema: Az Iconic EP összeköti a keletet és a nyugatot, Mumbai lüktetésével fűszerezve
Megérkezett a The Early November - Tired Of Lying című új kislemeze
Katatonia, Nevermore rajongóknak kötelező: Electro Sound Parade
Sötét zenei utazás - megérkezett a Goresoerd új albuma
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sunn o)))    george benson    wongraven    keith caputo    vio-lence    tom hardy    all shall perish    power trip    mtv    frames    evanescence    ismeretlen férfi    synchronring    lakatos róbert    j.j. abrams    emi    social free face    wagner    kate nash    efott 2017    sorsügynökség    nitzer ebb    timo mass    washington dead cats    silenus  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!