hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2020. május 14. csütörtök   08:50
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Phoenix Rt: új dal és szöveges videó a csallóközi rockerektől


  Megjelent a Phoenix Rt. Nem marad szótlan című friss dala, mely már a második előfutára a 2020 őszére tervezett lemeznek.
  
  
  A zenekar a friss dallal kapcsolatban:„2019 decemberében kezdtük az új lemez felvételeit, akkor három dalt rögzítettünk Érden Varga Zoli közreműködésével, ebből a Nincs mit vesztenem januárban meg is jelent. Nagyon örültünk a dal és a klip pozitív fogadtatásának, és most pont annyira vagyunk izgatottak megint, hiszen a Nem marad szótlan merőben más mint az eddigi Phoenix Rt. dalok, legalábbis szerintünk! :D Ha mindenképpen be kellene skatulyázni a dalt, akkor a modern metal kategóriába tennénk, elég zúzósra sikeredett. A szöveg mondanivalója is nagyon fontos, talán egy mondatban úgy tudnám összefoglalni, hogy mindig, minden esetben ki kell állnunk és harcolni az igazunkért!”
  
  
  A szöveges videót Császár Robi és a Tri-Angle készítette Király Győző /WildungPhoto/ fotóit felhasználva. Az új szerzemény promózását sem bízta a véletlenre a banda, hiszen a megjelenés előtt megkértek pár ismert személyt, hogy hallgassák meg és véleményezzék egy kisvideóban a Nem marad szótlan-t, többek közt Dodót /Dorothy/, Sidi /Tankcsapda/, Késmárki Zsolti /Hooligans/, Dul Sanyi /Alvin és a Mókusok/, Szénégető Ricsi /Ric$ & Green, HammerWorld magazin, Ric$Cast podcast/, és Kalácska Gábor /Rocker Rádió/ tesztelték elsőként az új nótát. A videók a zenekar facebook valamint insta oldalán érhetők el.
  
  A januárban megjelent, youtube-on rövid időn belül szép nézettséget elért Nincs mit vesztenem klipet követően, február 8-án elindult a srácok tavaszi turnéja, mely az 5. állomás után március 7-én félbeszakadt a járvány miatt. Bár a koncertek elmaradtak, a trió szinte egy percre sem pihent. Folyamatosan íródtak-iródnak az új dalok a 4. lemezre, s noha a határzár miatt a május elejére tervezett stúdiózást csúsztatni kényszerültek, igyekeztek a rajongókat kiszolgálni ebben a nehéz időszakban is.
  
  
  Április 8-án egy kisfilm került fel youtube csatornájukra, mely a februári londoni kiruccanásukat foglalja össze, mutatja be, ahol a banda az Alvin és a Mókusok vendégeként lépett fel az Underworld Clubban. Május elején pedig egy újabb kisfilm a Ha lehullnak a földre a láncok címet viselő mini karanténkoncert látott napvilágot, melyet az Epix Studio stábjával készített a csallóközi hármasfogat.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Story So Far
Megérkezett a Bleeding Through legújabb dala
Hamarosan megérkezik a Banks Arcade vadonatúj EP-je, A Muse
Zártosztály koncert a RockHázban!
Zygnema: Az Iconic EP összeköti a keletet és a nyugatot, Mumbai lüktetésével fűszerezve
Megérkezett a The Early November - Tired Of Lying című új kislemeze
Katatonia, Nevermore rajongóknak kötelező: Electro Sound Parade
Sötét zenei utazás - megérkezett a Goresoerd új albuma
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tito & tarantula    biffy clyro    rózsakő     2021. november 26.    aeverium    carbonfools    megazetor    vadvirágok blues band    szerk alatt    xplode    bleubird    michael cera    circle ii circle    horse the band    nagy jános trio    dax flame    morning star    karst    hans zimmer    secrets of the moon    brujeria    jean michel jarre    tales of evening    spiritual beggars    thekillingscreens  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!