hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2020. július 20. hétfő   07:59
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Keresztes Magor ütőszólamvezető kapta az Arany Karantén Díjat


  Az Óbudai Danubia Zenekar vezetése Arany Karantén Díjjal ismerte el a zenekar muzsikusainak kitartó munkáját, kreativitását a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetben.
  
  Az Óbudai Danubia Zenekar március 13-án adta utolsó koncertjét a Zeneakadémián Perényi Miklós csellóművész közreműködésével – már közönség nélkül, üres nézőtér előtt. Az azóta eltelt több mint két hónap során a zenekar amellett, hogy régebbi koncertfelvételeit szombat esténként koncertszerűen tette elérhetővé, számtalan online, otthonról készült videóval kedveskedett a közönségnek.
  Több mint másfélmillióan látták a Tavaszi szél népdalból készült videót, ahol a zenekar muzsikusai otthonról „kapcsolódtak be” a közös muzsikálásba, de népszerűek voltak ugyanígy készült híres popslágerekre készített átirataik is. Mosolyra fakasztották az egészségügyben dolgozókat, online énekórákkal segítették a pedagógusokat, altatódalokkal látták el a kisgyermekes szülőket.
  
  „A karantén-időszakot a nehézségei mellett lehetőségként éltük meg, hogy az általunk képviselt értékeket, a szimfonikus zenét – amelyet mi 21. századi zenekarként nyitottan és befogadóan értelmezünk – olyan közönséghez juttassuk el online, akikhez eddig nem sikerült, vagy nem volt időnk, lehetőségünk eljutni. Azt hiszem, a karantén alatt szerzett tapasztalatok, a bezártság rávilágított az igazi értékekre, a zene, a művészet fontosságára, ezzel is magyarázható, hogy ilyen sikerrel futottak az online zenei videóink, tartalmaink. Hálás vagyok a zenekar minden tagjának, akik kreativitással, lelkesedéssel és nagy tudással álltak az új feladatokhoz.” (Hámori Máté vezető karmester)
  
  A zenekar minden évad végén átadja a Példakép-díjat egy muzsikusának, akit a többiek választanak meg az elismerésre. Az idei speciális évadban ehelyett az Arany Karantén Díj tulajdonosát kereste a zenekar – ehhez a közönség segítségét kérték, szavazással. Az ÓDZ Facebook-oldalán közzé tett, a zenekar művészei által otthon, saját ötlet alapján készített másfél-kétperces videókra a közönség szavazhatott. A 24 óra alatt legtöbb szavazatot kapott videó került ki nyertesként, így a díjat a zenekar ütőszólamvezetője, Keresztes Magor kapja, aki családja körében forgatta a nyertes felvételt.
  
  A nyertes videó visszanézhető itt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mocsok 1 kölykök    soulfly    b.b. king    astronautalis    molllust    beneath    to the nines    this gift is a curse    abbie cornish    kamikaze scotsmen    conjurer     halle berry    hétköznapi csalódások    lock up    within temptation    skyforger    cliteater    machinae supremacy    origin    faithless    marlboro man    kontroll    qotsa    club ’68    magna cum laude  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!