hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2020. július 27. hétfő   04:02
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Új albummal lepte meg rajongóit Taylor Swift


  Az amerikai énekes tegnap jelentette be Instagramján a hírt: kevesebb, mint egy évvel a Lover megjelenése után máris új lemezt készített.
  
  
  
  „A legtöbb dolog, amit erre a nyárra terveztem, nem jött össze – viszont valami, ami egyáltalán nem volt tervben, ÖSSZEJÖTT” – írja Swift posztjában.
  
  A folklore-on eddig sosem hallott dalok szerepelnek, amelyeken állandó producertársa, Jack Antonoff (aki nem mellesleg a Bleachers énekese) mellett a The Nationalből ismert Aaron Dessnerrel közösen dolgoztak: Dessner a 16 dalból 11-et társíróként vagy producerként jegyez, Dessner ikertestvére, Bryce pedig a nagyzenekari betétek hangszereléséért felelt.
  
  „Egyszerre voltam izgatott és éreztem megtisztelve magam, amikor Taylor áprilisban megkeresett azzal, hogy volna-e kedvem együtt dolgozni vele néhány dalon (mindketten a saját otthonunkban persze), amit az új albumára szán. Azt gondoltam, hogy a távolság miatt több hónapig fog tartani a munka, de nem sokkal az első ötletelésünk után felpörögtek az események, és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy 11 dalt teljesen befejeztünk” – mesélt az alkotói folyamatról Aaron Dessner egy Instagram-posztban.
  
  A dalok között mindössze egy olyat találunk, amelyben vendégelőadó működik közre: az exile-t az amerikai folk ikonikus alakjával, Bon Iverrel közösen írta és vette fel Taylor Swift.
  
  Hogy a heavy metal műfajhoz is kapcsolódjon a hír, az ex-Emperor frontember Ihsahn hívta fel a figyelmet arra az érdekességre, hogy az énekesnő albumának borítója feltűnően hasonlít Ihsahn Telemark című albumáéra.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Story So Far
Megérkezett a Bleeding Through legújabb dala
Hamarosan megérkezik a Banks Arcade vadonatúj EP-je, A Muse
Zártosztály koncert a RockHázban!
Zygnema: Az Iconic EP összeköti a keletet és a nyugatot, Mumbai lüktetésével fűszerezve
Megérkezett a The Early November - Tired Of Lying című új kislemeze
Katatonia, Nevermore rajongóknak kötelező: Electro Sound Parade
Sötét zenei utazás - megérkezett a Goresoerd új albuma
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the stone roses    bryan adams    babits mihály    toxic waltz    the panic broadcast    kitty in a casket    pulzus tehetségkutató    city of echoes    my chemical romance    arcok az efottrol    the young punx    soundgarden    gájer bálint    kapcsolat    haw    the faceless    Ízek    surface festival    ensiferum    man overboard    toxic waltz    arriba    arriba    verbunk-punk    herbaliser  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!