hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2020. november 19. csütörtök   04:41
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ørdøg: megjelent a zenekar harmadik nagylemeze!


  A novemberi HammerWorld magazin mellékleteként jelent meg a a groove és modern metalos Ørdøg harmadik, Ø3 címre keresztelt nagylemeze. Keresd a Relay/InMedio hálózatában és az Auchan, Interspar, Tesco hipermarketekben, benzinkutakon, a Hammer Zenebarlangban, illetve megrendelheted a metalshop.hu oldalán is! Legutóbb Az élet alássan került ki a zenekar YouTube csatornájára, amely dalszövegében ismerősen csengő sorokat rejt a hazai irodalmat kedvelők számára.
  
  
  
  Vörös András énekes korábban ezt mondta a lemezről és Az élet alássan dalról:
  
  “A Sötétanyag 2017 elején látott napvilágot, és bár nem unatkoztunk közben, azért már itt volt az ideje, hogy csináljunk egy lemezt. Jelentjük, megcsináltuk. Az egyszerűen Ø3-nak keresztelt harmadik Ørdøg-album november elején jelenik meg tíz dallal, ez itt az egyik közülük, a címe az, hogy Az élet alássan. Három és fél év után ez az első újdonság, amit kiadunk a kezünkből, szóval tényleg kíváncsiak vagyunk, mit szól hozzá, aki meghallgatja. A produkciós munkákat Vári Gábor végezte a Miracle Sound stúdióban, a szövegvideót Magyar Elemér készítette, köszönjük nekik! Ja igen, a dalszöveg egyes részei biztos ismerősek lesznek valahonnan, de reméljük, zseniket parafrazeálni (vagy ha ilyen szó nincs, akkor mondjuk, hogy lopni tőlük) nem szégyen.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sylvester stallone    a világűr hangjai    maradandó károsodás    black therapy    hour of penance    nova rock    dolor    évértékelő    3d    jared leto    slamo    sziget fesztivál    jeordie white    dfsdfs    jorn lande    jonah hill    kamikaze scotsmen    the devil came on horseback    moulin rose    natalie portman    agatha christie    zöld pardon    rick rubin    3d    kovary  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!