hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2021. január 26. kedd   04:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Megvan Magyarország legsokoldalúbb informatikusa
Eredményt hirdettek hazánk legnagyobb online IT versenyén

  2020-ban immár negyedik alkalommal hirdették meg az ország legnagyobb online IT versenyét, melyre ezúttal is több mint kétezer szakmabeli jelentkezett a pályakezdőktől egészen a több évtizedes tapasztalattal rendelkező profikig. A hét héten át tartó próbatétel 21+1 kategóriában mérte fel a résztvevők IT technológiákban megszerzett tudását, a feladatsorok megoldásait pedig a szakmai hitelesítő partnerek biztosították. A tavalyi kiírás győzteseit péntek este hirdették ki egy online díjátadón: a Magyarország legsokoldalúbb informatikusa címet Szalkai Balázs érdemelte ki, aki elmondása szerint rengeteg új dolgot tanult meg a verseny alatt.
  
  Egy nevezéssel akár az összes kategóriában is indulhattak az arra nyitott szakemberek a tavaly október végén indult Országos IT Megmérettetésen. 2020-ban a korábbi évekkel nagyjából azonos számú, több mint kétezer fő nevezett be a versenyre.
  
  Az érdeklődő informatikusok 21+1 kategóriából választhattak, melyek az informatika számos területét lefedték a programozástól az üzemeltetésen át a cloud alapú biztonsági technológiákig. Az Akadálymentes weboldalak kategóriában pedig egy valódi értékteremtő projektben vehettek részt az érdeklődők, ugyanis egy autista, diszlexiás, látássérült és siket gyerekekkel foglalkozó napközi e-learning rendszerének kialakítása során felvetődő kérdéseket vizsgálták meg a verseny során.
  
  Valódi szakmai elismerés a díjazottaknak
  
  Az Országos IT Megmérettetés hazánk legnagyobb online IT versenye, ahol az informatikusok hét héten át játszanak. A külön erre kifejlesztett felületen mindig látják az előző fordulós eredményüket, így menet közben is képet kapnak arról, hogy lehet-e esélyük egy-egy kategóriagyőzelemre.
  
  A feladatsorokat a független szakmai hitelesítők, azaz a verseny informatikai partnerei adják, ugyanakkor ha valaki nem ért egyet az adott szakmai véleménnyel, egyeztetésre visszaküldheti azt, a verseny alatt tehát folyamatos az interakció is.
  
  A feladatok egyébként minden kategóriában egyre nehezebbé váltak, az utolsó három kör szinte már csak senior tudással volt teljesíthető, pláne időnyomás alatt.
  
  A péntek esti díjátadón minden kategóriában győztest hirdettek, valamint kihirdették Magyarország legsokoldalúbb informatikusát is. Ennek a díjnak feltétele volt, hogy a nyertes legalább egy kategóriában a legjobbnak bizonyuljon, és összesítésben a legtöbb pontot szerezze. Az értékes főnyereményt, egy prémium kialakítású, ultrakönnyű és hajszálvékony, ugyanakkor bivalyerős notebookot, a legújabb Matebook 13-at a Huawei Technologies Hungary Kft. ajánlotta fel a szervezőnek.
  
  A kategóriák győztesei és a TOP 20-ba kerülők is valódi szakmai elismerésként élik meg az eredményüket, hiszen az értékes nyeremények mellett fontos visszajelzést kapnak, hogy mennyire vannak tisztában a technológiai újdonságokkal, ráadásul a hitelesítő partnerek aktuális ajánlataikkal, nyitott pozícióikkal meg is kereshetik őket, amennyiben ehhez külön hozzájárulnak.
  
  Az összetett győztesnek függőséget okoz a verseny
  
  2020-ban Szalkai Balázs, az Interactive Brokers C++ fejlesztője érdemelte ki a Magyarország legsokoldalúbb informatikus címet. Ő tavaly indult először a versenyen, amit annyira élvezett, hogy idén minden kategóriában beadta a nevezését.
  
  „A tavalyi versenyen felbuzdulva az elmúlt egy évben megcsináltam sok hasznos és érdekes online kurzust a webfejlesztéssel kapcsolatban, mert annak kapcsán úgy éreztem, mára kissé elavult a tudásom. Tudtam, hogy csak akkor nyerhetek, ha komolyabban veszem a versenyt, végigcsinálom az összes kategóriát, kivéve, ha valamelyik rémesen esélytelennek tűnik. Ilyenből szerencsére csak egy-kettő volt. A feladatsorok megoldásánál igyekeztem elsősorban a minőségre, azaz a helyességre törekedni és nem a gyorsaságra, így gyakorlatilag kihasználtam a teljes időkeretet” – nyilatkozott a győztes.
  
  A legnagyobb élmény számára az volt, hogy sok új dolgot tanult.
  
  „Az Adattárház-elemző kategóriában nagyon érdekes volt, hogy az Oracle adatbázis-kezelő szoftverével machine learninget is lehet csinálni, amire én még sosem használtam SQL-alapú relációs adatbázist, pedig elég természetesen adja magát. A Térinformatika is nagyon tetszett, szeretem a térképeket és általában a vizuális dolgokat. A Nyelvfüggetlen programozás pedig kellemes emlékeket idézett, nosztalgikusan gondoltam vissza arra, hogy korábban az informatikai diákolimpián mennyi hasonló algoritmus-feladatot oldottam meg. Azóta viszont sokat változott a világ” – értékelt Szalkai Balázs, aki ha ideje engedi, szinte biztos, hogy jövőre is nevezni fog, hiszen már-már függőséget okoz nála a verseny.
  
  Azok a szakemberek, akik a versenyben nem indultak, viszont szívesen megismernék a tavalyi feladatsorokat, tanulnának vagy egyszerűen csak tesztelnék tudásukat, május 31-ig ingyen hozzáférnek a kérdésekhez, megoldásokhoz.
  (https://app.megmerettetes.hu/regisztracio)
  
  A verseny 21+1 kategóriája, (zárójelben a hitelesítővel):
  
   NET fejlesztés C# nyelven (DXC Technology)
   A jövő üzleti elemzője (BCS- Business Consulting Services)
   Adattárház elemző (BCS- Business Consulting Services)
   Akadálymentes weboldalak (Edelényi Zsolt)
   Angular frontend fejlesztés (TCS- Tata Consultancy Services)
   Beágyazott rendszerek (C) (Robert Bosch Kft.)
   Cloud Engineering (IBM)
   DevOps (Deutsche Telekom IT Solutions)
   Hálózati ismeretek (Deutsche Telekom IT Solutions)
   IT Biztonság (Deutsche Telekom IT Solutions)
   JAVA EE (IBM)
   JAVA, Spring, Hibernate (EPAM)
   Linux rendszerfejlesztés és üzemeltetés (One Identity- Quest Hungary)
   Microsoft SQL (MS BI) (Training 360 Kft.)
   Modern Microsoft webfejlesztés (Accenture)
   Nyelvfüggetlen programozás és adatbáziskezelés (SAP Hungary Kft.)
   Probléma-analízis enterprise rendszerekben (AdNovum Hungary Kft.)
   Python (Robert Bosch Kft.)
   Térinformatika (Ulyssys Kft.)
   Tesztautomatizálás (EPAM)
   Webfejlesztés hagyományos eszközökkel (Training360 Kft.)
   Windows Server üzemeltetés (HM EI Zrt.)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 gumiláb    anathema    anna& teh barbies    képregény    cher    divine damnation    nyírség táncegyüttes    roots of death    live on ten legs    church of misery    expire    babel sound    sherlock holmes    ridley scott    marco mendoza trio    paganfest    suidakra    yellow spots    gm49    svoid    zakk wylde    haunted    strike anywhere    gróf balázs    hangarvain  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!