hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2021. március 2. kedd   06:25
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Átadták a Fonó-díjakat 11+1 kategóriában
Életműdíjas Dresch Mihály

  Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. 11 kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri. Az est házigazdái Berecz István táncos, a Fonó népzenei igazgatója és Kubinyi Júlia népdalénekes a Fonó művészeti vezetője voltak, a díjakat Horváth László a Fonó igazgatója adta át. Az online díjkiosztón az Eszterlánc és az Ötödik évszak művészei muzsikáltak.
  
  „A Fonó-díjjal szeretnénk elismerni a művészi teljesítményeket, most először egy különösen nehéz időszakban. Szeretnénk a díjjal hagyományt teremteni, mert tudjuk, hogy bár nem ez a díj fogja befolyásolni egy-egy művész pályáját, de az elismerésre szükségük van. Úgy érezzük, sikerült olyan életművek és alkotók mellé állnunk, akik bizonyították, hogy érdemesek rá, sorra hozzák a nemzetközi elismeréseket, játsszák őket a rádiók Ausztráliától Finnországig. Tudjuk, hogy sok más kiváló művész, zenész-kolléga érdemes erre az elismerésre, ezért jövőre folytatjuk!” (Horváth László igazgató)
  
  A 2020-as, jubileumi évben a Fonó szavazást indított a közösségi médiában. A 25 éves fennállás apropóján meg szerették volna tudni, hogy a közönség az elmúlt időszak mely pillanataira gondol vissza legszívesebben. Összesen 25 kategóriában lehetett szavazni, többszázan vettek részt az izgalmas folyamatban. A közönségszavazást követően a rengeteg kategóriát 10+1 kategóriára szűkítették le összevont kategóriákat alkotva úgy, hogy egyetlen szavazat se vesszen el. A 11 kategórián belül a korábbi közönségszavazatokat összesítve egy szakmai zsűri segítségével 3-3 jelöltet állítottak fel, közülük kerültek ki a legtöbb szavazatot nyert kategóriagyőztesek.
  
  A legjobb táncház kategóriában a Berka együttes táncháza, a legjobb koncert kategóriában pedig a Dresch Mihály Quartet & Archie Shepp 2001-es koncertje kapta az elismerést. A legjobb népzenei lemez az Eszterlánc: Jegesen (2014) című albuma lett, míg a legjobb világzenei lemez kategóriában a Buda Folk Band: Magyar Világi Népzene (2014) című albuma kapta a díjat, a legjobb jazz album pedig a Dresch Quartet: Mozdulatlan utazás (2000) lett. A legjobb fesztivál és programsorozat a közönség szerint a Budapest Folk Fest volt. A legjobb énekesnek Navratil Andreát választották, míg a prímások között Vizeli Balázs kapta a legtöbb szavazatot. A legjobb hangszeres művésznek Dresch Mihály szavazták meg, legjobb népzenész kategóriában pedig Ifj. Csoóri Sándor Sündi kapta az elismerést. A Fonó felfedezettje kategóriában a fiatal formációkat díjazták, itt az Ötödik évszak kapta a díjat. Az életműdíjat Dresch Mihálynak ítélték, aki több kategóriában is a legtöbb szavazatot kapta.
  
  „A zenehallgatás, akár élő akár hanglemez, vagy rádió, ha odafigyel az ember – és a választott zene passzol az ő lelkéhez – egy lelki emelkedettséget eredményez, révülethez hasonlítható nemes átlényegülés.” (Dresch Mihály)
  
  “Szálljon tovább ez a díj azokra is, akiktől ezt kaptuk, akik a hagyományban éltek, élnek és akiktől mi is megtanultuk mindezt, erre igyekszem mindennap emlékezni.” (Navratil Andrea)
  
  „Nekünk zenészeknek (és táncosoknak is) a jelen a fontos, mi a jövővel „nem foglalkozunk”. A mulatás szó is erről szól: elmulatjuk az időt. A jelen az, amit meg tudsz ragadni, amire majd vissza tudsz emlékezni, amire majd lehet építeni később, ami a közösségen belül továbbhullámzik.” (Vizeli Balázs)
  
  „Nekem a legnagyobb elismerés mindig az volt, amikor nálamnál jobb zenészekkel zenélhettem együtt, főleg amikor mesterekkel együtt zenélhettem, kísérhettem őket és egy idő után nem kaptam koppintást a fejemre a vonóval, akkor úgy éreztem hogy jó úton haladok.” (Csoóri Sándor Sündi)
  
  „Ez nem csak egy zenei irány, hanem a saját identitásunkhoz való hozzáállás megfogalmazása. Köszönjük a Fonónak, hogy otthont és lehetőséget teremtettetek erre!” (Zimber Ferenc, Ötödik évszak)
  
  A Fonó-díj jelöltjei és díjazottjai:
  
  A legjobb táncház kategória:
  Berka táncház
  Fonó Szerda
  Kamasz táncház
  A díjat kapja: Berka táncház
  
  A legjobb koncert kategória:
  Balogh Kálmán & David Murray (2004)
  Dresch Mihály Quartet & Archie Shepp (2001)
  Góbé karácsonyi koncert (2018)
  A díjat kapja: Dresch Mihály Quartet & Archie Shepp (2001)
  
  A legjobb népzenei lemez kategória:
  Eszterlánc: Jegesen (2014)
  Poros: Poros Live (2011)
  Szászcsávás: Live in Chicago (2016)
  A díjat kapja: Eszterlánc: Jegesen (2014)
  
  A legjobb világzenei album kategória:
  Buda Folk Band: Magyar Világi Népzene (2014)
  Csík Zenekar: Ez a vonat ha elindult, hadd menjen... (2008)
  Lajkó Félix: Mező (2013) 
  A díjat kapja: Buda Folk Band: Magyar Világi Népzene (2014)
  
  A legjobb jazzlemez kategória:
  Borbély Mihály: Polygon (2016)
  Dresch Quartet: Mozdulatlan utazás (2000)
  Lukács Miklós trió: Cimbiózis (2014)
  A díjat kapja: Dresch Quartet: Mozdulatlan utazás (2000)
  
  A legjobb fesztivál, programsorozat kategória:
  Budapest Folk Fest
  Héttorony Fesztivál
  Jazz előszilveszter
  A díjat kapja: Budapest Folk Fest
  
  A legjobb énekes kategória:
  Bognár Szilvia
  Herczku Ágnes
  Navratil Andrea
  A díjat kapja: Navratil Andrea
  
  A 25 év legjobb prímása kategória:
  Kalász Máté
  Porteleki László
  Vizeli Balázs
  A díjat kapja: Vizeli Balázs
  
  A legjobb hangszeres művész egy összevont kategória:
  Balogh Kálmán
  Dresch Mihály
  Lajkó Félix
  A díjat kapja: Dresch Mihály
  
  A legjobb népzenész kategória:
  Agócs Gergely
  Csasznyi Imre
  Ifj. Csoóri Sándor ’Sündi’
  A díjat kapja: Ifj. Csoóri Sándor ’Sündi’
  
  A Fonó25 felfedezett kategória:
  Balogh Melinda
  Meybahar
  Ötödik Évszak
  A díjat kapja: Ötödik Évszak
  
  Életműdíj
  A díjat kapja: Dresch Mihály
  
  A zsűri tagjai voltak:
  Dr. Fehér Anikó karnagy, népzenekutató (MMA-MMKI)
  Török Ferenc világzenei szerkesztő, szakíró
  Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró
  Berecz István táncos a Fonó népzenei igazgatója
  A zsűri elnöke: Horváth László a Fonó igazgatója



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2021. április 14.
Cziffra Café: Tompos Kátya és Balázs János online koncertje
2021. április 16.
Jethro Tull – The Prog Years 21
2021. április 20.
Loudness 2021. DURER KERT (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Zenészekkel sétál és közben beszélgetnek: elindult a Szabadlábon, Egyedi Péter podcastja
Ziskó Olivér: Videók a vulkán kráteréből
A turnébusz kigyulladt a Petőfi hídon, mi meg kólával locsoltuk – Exkluzív Kispál és a Borz-estek lesznek a YouTube-on
Cziffra Café: Tompos Kátya és Balázs János online koncertje
Így szól, amikor 90 dobos játssza a Queen We Will Rock You című dalát
Slowmesh klippremier: a Ladyguest dalhoz érkezett az új videó
DO­RO­GI János - Ars Na­tu­rae című tár­la­tá­nak vir­tu­á­lis meg­nyi­tó­ja
Lajkó Félix - Balázs János koncert elmarad
 kiemelt 
2022-ben Accept, Phil Campbell and the Bastard Sons, Flotsam & Jetsam a Barba Negra klubban
  
2022

Unleash the Archers, Striker, Northtale a Barba Negra klubban
Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
 friss hozzászólások 

Cinetrip nyár (1)
Turin Horse címmel debütál a Bengal rockprojekt videoklipje (1)
Interjú Kalapács Józseffel (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 august strindberg    newborn    billy the kid    volbeat    csányi sándor    nohanded painter    vizet az elefántnak    hollyhell    sonisphere    pater sparrow    the biters    amy winehouse    gogol bordello    in-dock    pantera    foster the people    just go with it    southern oracle    evile    hobo És bill    macbeth    nőnap    miserium    sinister    negativeart.hu  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!