hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2021. április 13. kedd   06:33
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Ossian: újabb dalpremier a Teljesség lemezről, elindult az előrendelés


  Már a harmadik friss dal tette közzé a május 7-én érkező A Teljesség című új nagylemezéről az Ossian. Ezzel egy időben elindult a zenekar teljesen megújult hivatalos webshopja, és egyben az új lemez előrendelése is, melyet több formátumban, akár rajongói csomagban is meg lehet rendelni, illetve Devecz Ádám grafikái alapján készült gyönyörű új pólóminták is elérhetők.
  
  Előrendelés
  
  „Minden helyzetben igyekszem a lehető legjobb megoldást találni, ezért a 2020-as évet a dalszerzés és a stúdiózás jegyében töltöttük. Még soha ennyi időt és energiát nem fektettünk be egy albumba, nagyon remélem, hogy átjön majd az a lelkes öröm, amivel megírtuk és feljátszottuk az új dalokat!!! Igyekeztünk változatos és sokszínű lemezt készíteni zenében és szövegekben egyaránt, bízom benne, hogy egy lépéssel közelebb tudtunk kerülni az általam egy jóideje keresett Teljesség-hez!” - mondta Paksi Endre énekes a lemezzel kapcsolatban.
  
  A zenekar őszi budapesti nagykoncertje háromszoros ünnep lesz: a Csak a Jót és A Teljesség albumok bemutatója, illetve a zenekar 35 éves jubileumi koncertje 2021.09.11.-én, a Barba Negra-ban kerül megrendezésre.
  A hivatalos esemény
  Jegyfoglalás
  
  Ossian: A Teljesség
  01. Kell egy Szikra
  02. Ember a Holdon
  03. A Türelem Hatalom
  04. Lassan ébredő
  05. Szabad maradhat
  06. A Teljesség
  07. Együtt voltunk Minden
  08. Azon a napon
  09. Kelj fel és láss
  10. Nem elég az ég
  11. A hiányzó láncszem
  12. Engedd el (instrumentális)
  13. Az, aki voltam
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 norther    tankard    lujuria    fall out boy    killed with hate    noah & the whale    szakonyi balázs    shadowthrone    apey acoustic    auróra    cojones    spread eagle     noomi rapace    van még remény    vanessa hudgens    emilrulez    satyr    octahed    paul bettany    gru    nuclear beast    colin o donoghue    the ghost inside    jonny greenwood    jamie chung  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!