hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2021. május 6. csütörtök   06:36
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Idén is elmarad a FEZEN


  2021-ben sem rendezik meg a FEZEN fesztivált - írják közösségi oldalukon a szervezők. A jövőre 25 éves rendezvény a nemzetközi fellépők hiányával és a közönség védettségi igazolványhoz kötődő megosztottságával indokolta a döntést. De egy nyári rendezvénysorozattal készülnek a FEZEN szervezői, és a jubileumi fesztivál szervezése is gőzerővel zajlik.
  
  Idén is elmarad a FEZEN fesztivál, „Több, mint 2 év szervezési munkája és az elmúlt hónapok kilátástalan esélylatolgatása után úgy döntöttünk, hogy a 2020-as után, a 2021-es FEZEN Fesztivált is kénytelenek vagyunk lemondani.„ - fogalmazott Kovács Antal főszervező.
  
  Két fő okot jelöltek meg a szervezők: a nemzetközi előadók hiányát, mint írják a korábban bejelentett fellépők nagy része már 2022-re tetette át a koncertet és, akikkel pótolni szerették volna, ők sem bíznak abban, hogy idén biztonságosan tudnak utazni és a védettségi igazolvány kérdését, hiszen lehetnek jópáran a már jeggyel rendelkezők közül, akik nem rendelkeznek majd védettségi igazolvánnyal a FEZEN időpontjában. Hiszünk benne, hogy a fesztiválozás a szabadságról szól, nem a korlátokról. - fogalmaznak a szervezők.
  
  Az is a lemondás mellett szólt, hogy még mindig nem tudnak semmit a zenés-táncos rendezvények újraindulásáról, az újraindításhoz kapcsolódó szabályozásról, viszont egy ilyen nagy rendezvény megszervezését nem lehet az utolsó pillanatra hagyni.
  
  Programot is ajánlanak azért a FEZEN szervezői, elsősorban jövő évi jubileumokat: azzal tudtok a legtöbbet tenni a FEZEN-ért, ha Ti is hisztek bennünk és jövőre használjátok fel a meglévő belépőtöket. Ígérjük, hogy igazi, jubileumi programot kaptok cserébe! Arra például emlékeztek, amikor a 20 éves jubileumunkon Alice Cooper belehajította a fehérvári éjszakába sétapálcáját? Vagy a szombatra, amikor a The Offspringről mentünk Scooterre? De velünk volt abban az évben Glenn Huges, Shaggy, a House of Pain, az Ignite és még hosszan sorolhatnánk. De biztosítanak jegyátváltási lehetőséget új nyári koncertsorozatuk, a LIGET eseményeire, és természetesen a teljes visszaváltásra is lesz mód.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 anjou lafayette    eat pray love    geoff tate    noctem    the sherlocks    texas in july    night demon    hopes die last    andy serkis    anthony hopkins    david byrne    feltbeats    ladytron    smici 50    the offspring    david yengibarian    myles kennedy    gájer bálint    rivers run dry    sacred reich    edvard munch    il divo    szin    goulasch exotica    azfeszt  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!