hosting: Hunet
Dongatto2
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2022. március 16. szerda   02:51
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Nervosa, Burning Witches, Warfect, Systemhouse33
2022. március 28, Barba Negra



  A járvány lecsengésével újrainduló nemzetközi turnék egyik első fecskéje lehet a Double The Metal Tour, melynek keretében négy lendületes thrash és heavy metal zenekar érkezik Budapestre. A március 28-ai este két fő attrakciója a csak női tagokkal színpadra álló Nervosa és a Burning Witches, de a Barba Negrában láthatjuk a Warfect és a Systemhouse33 koncertjét is.
  
  A 2010-ben indult Nervosa az underground metal színtér feltörekvő csillagai közé tartozik, és ezt az sem törte meg, hogy 2020-ban egy fő kivételével a teljes tagság kicserélődött. Az aktuális, nemzetközivé vált felállásban az alapító brazil gitáros, Prika Amaral mellett a Spanyolországból származó énekes, Diva Satanica, az Abbath-ból már ismert basszusgitáros, Mia Wallace és a görög dobos, Eleni Nota vesz részt. Ez a négy nő a tavaly megjelent, Perpetual Chaos című albumon olyan lehengerlő, súlyos dalokat rakott össze, amiben kritikus szemléletű, egyenesen fogalmazó dalszövegek alá lendületes thrash metal futamok kerültek, súlyos death metal ütemekkel kiegészítve. Az Under Ruins klipje itt látható:
  
  
  A Double The Metal turné kettes szemű zenekara végül egy svájci heavy metal csapat, a Burning Witches lesz, akik negyedik nagylemezüket, a 2021-es The Witch Of The North-ot hozzák. Ez a csapat 2017-ben, egy saját néven kiadott debütáló anyaggal robbant be a köztudatba, és a tavalyi már a negyedik sorlemezük. Nemrég kiadót váltottak, és most a Napalm Records támogatásával terveznek szintet ugrani. A legutóbbi címadó dal látványos videóját itt láthatjuk:
  
  
  A Barba Negrába érkezik a Warfect is, mely a svéd heavy metal szcéna rendkívül meggyőző, és egyelőre igencsak alulértékelt képviselője. A Göteborgból indult hármas thrash alapokra építkező metal zenéje eddig négy nagylemezen jelent meg, melyek közül a 2020-as Spectre Of Devastation a legfrissebb anyag, ezen szerepelt a Pestilence című nóta is:
  
  
  Az estét nyitó SystemHouse33 Mumbaiból indult, és lendületes death-thrash metaljával az indiai társadalom legnagyobb problémáira keresi a választ, mint a nők sérelmére elkövetett inzultusok (Lift This Plague), a vallások képmutatása (Detestable Idolatry), az emberi jogok és a mentális egészség védelme. A csapat az elmúlt években a Six Feet Under és az Orphaned Land oldalán turnézott Európában. Harmadik, új albumuk idén érkezik, a Lake Of Sorrow klipje pedig itt látható:
  
  
  A turné már zajlik, vagyis a négy zenekar útnak indult: a napokban az Ibériai-félszigeten szerepelnek, és március 28-én érkeznek Budapestre. Fellépésük csak egyike az elmúlt években takaréklángon üzemelő, de lassan talán éledező hazai élőzenés színtér tavaszi kínálatának. A koncertet szervező Concerto Music számára azonban biztos, hogy emlékezetes lesz az este, hiszen több mint két év után ez lesz az 1996 óta működő koncertszervező első megvalósuló rendezvénye.
  „A Myrath budapesti fellépése volt az utolsó megtartott koncertünk 2020. március 1-én. Nagy tervekkel, köztük három Arénás programmal indultunk neki annak az esztendőnek, és a lezárás után évszakról évszakra bíztunk az újranyitásban. Nem gondoltuk volna, hogy erre két teljes évet kell várni. Nagyon örülünk annak, hogy a halasztások és újraszevezések helyett végre ismét azzal foglalkozhatunk, ami az igazi szépsége ennek a szakmának: hogy nagyszerű zenekarokat lássunk vendégül a világ minden pontjáról, és igazán színvonalas koncerteken találkozhassunk barátainkkal és a közönséggel.” – mondta el Kosinszky Gábor, a Concerto Music ügyvezetője.
  
  A Concerto Music bemutatja: Double The Metal Tour
  2022. március 28., hétfő 19 óra
  Budapest, Barba Negra (1117 Budapest, Neumann János u. 2.)
  Nervosa, Burning Witches, Warfect, Systemhouse33
  Belépő: elővételben 4500 Ft, a koncert napján 4900 Ft.
  Facebook esemény
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. április 23.
Eric Steckel Lemezbemutató Koncert 2026 Tavaszán
2026. április 24.
Isten Háta Mögött – The Visszaesés avagy: ha már egyszer abbahagytuk, miért ne kezdjük el megint? (Dürer Kert - Budapest)
„A vágy él, ha tovább nincs más…” Nulladik Változat és Pornography a terézvárosi Gödör Klubban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Morrissey Live – Barba Negra
A Grammy-díjas Tinariwen újra Budapesten - a sivatagi blues legendái az Akvárium Klub színpadán
Alvaro Soler a Barba Negrában mutatja be új albumát a magyar közönségnek
A Pendulum, Purple Disco Machine és a Hybrid Minds is fellép a STRAND Fesztiválon
Keleti prog-power metal - Myrath a Durer Kertben
Eihwar: viking elektro-folk Budapesten
Apparat élőben Budapesten: új korszak, új dalok a Dürer Kertben
Ha április, akkor Gary Moore emlékkoncert
 kiemelt 
Morrissey Live – Barba Negra
  
Tizenegy év után újra Budapesten! Morrissey, a brit alternatív zene egyik legnagyobb hatású alakja harmadszor tér vissza Magyarországra, és most először lép fel a Barba Negrában

Alvaro Soler a Barba Negrában mutatja be új albumát a magyar közönségnek
A 25 éves I Killed The Prom Queen 14 év után ismét Budapesten lép fel - Különleges vendég: Bridge To Solace
Fear Factory: ősszel Budapestre látogat az industrial metal brigád
A rock and roll új prófétája visszatér: Des Rocs az A38 Hajón
 friss hozzászólások 

Különösen nagy vagyoni kárt okozó visszaeső kalózt Fogott a rendőrség (44)
Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bruce dickinson    gillian anderson    billy the kid    aviana    depeche mode    szabad akarat    yzzo        lars ulrich    lord    euroblast tour 2012    arch enemy    zoli band    the dictator    marry me in vegas    dawnstar    loreena  mckennitt    blues b.r. others    saviours    your demise    nick holmes    bankrupt    f.o.system    beast in black    endiryah  

Dongatto2
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!