hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2022. május 20. péntek   06:29
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Zsámbéki Pünkösdi Fesztivál


  Rendhagyó módon nyit idén a Zsámbéki Nyári Színház. Június 3-5. között az I. Zsámbéki Pünkösdi Fesztiválon a legismertebb hazai alternatív előadók magyar nyelvű dalai szólnak a színpadon. Ahogyan a színház nyári műsorán az irodalmi esteken elhangzanak olyan versek és szövegek, amik összekötnek bennünket, nem elválasztanak, a nyitófesztiválon megszólaló dalok – lényegében kortárs sokszor humoros és könnyed 21. századi versek – is meghatározzák közösségünket. Összekacsintunk egy-egy sornál, üvöltjük a rádióval együtt a kocsiban, dúdoljuk a boltban, a buszon, mert itt és most a mieink. Korlenyomatok, amik olyanok, mint mi vagyunk, arról szólnak, ami nekünk fontos. A meghívott zenekarok akusztikusan szólalnak meg, kicsit más lesz így, kicsit személyesebb, mint egy nagyfesztiválon, de azért első sorban buli, amolyan nyárindító, fröccsözős, rövidgatyás, éjszakába táncolós.
  
  Így nyit a Zichy-kastély csodálatos ősfás udvarán felállított nyári szabadtéri színpadunk, ahol június elejétől augusztus végéig egész nyáron kiemelkedő produkciókat, az ország vezető színészeit és zenészeit láthatják a nézők színpadon. A pünkösdi háromnapos esemény csendes sétával, az I. Zsámbéki Pünkösdi Zarándoklattal indul azok számára, akik vállalkoznak erre a különleges élményre, amelynek során a résztvevők Budapestről Zsámbékra 28 km-t tesznek meg gyalog a Szent Jakab úton Vecsei H. Miklós színművész vezetésével. A hosszú pünkösdi sétát ezután egy nyárindító háromnapos fesztivál követi a legismertebb alternatív zenekarok akusztikus koncertjeivel a Zichy-kastély udvarán, ahol fellép többek között a Platon Karataev, a Lóci játszik, az Aurevoir, Szabó Balázs és bandája és a Csaknekedkislány valamint a Pici Szív Tánczenekar.
  
  „Ez a fesztivál megelőzi a magyarországi fesztiválszezont, ami előtt érdemes elcsendesedni, befele fordulni, lassítani. Ezért gyaloglunk együtt 5-6 órán keresztül az erre vállalkozókkal teljesen csendesen, hogy megérkezzünk Zsámbékra, ami szakrális és művészeti központ is egyben. Ide én gyerekkorom óta kötődöm, Zsámbék mellett Tökön, nagyapám szőlőjében sok időt töltöttem gyerekkoromban. A fesztiválon három napon át a legfontosabb alternatív zenekarok lépnek fel, akusztikus produkciókkal a Zichy-kastély udvarán, de gyerekprogramok is lesznek, úgyhogy szülők, akár nagyszülők - több generáció találhatja meg itt az első nyári, hidegfröccsös feltöltődését.” – mondta Vecsei H. Miklós színművész, aki ebben a videóban mesél a zarándoklatról és a fesztiválról:
  
  
  
  „A két nehéz, coviddal terhelt évad után idén spirituális élményekkel, egy rendhagyó, zarándoklattal egybekötött összművészeti fesztivállal indítjuk útjára az évadot. A programot Vecsei H. Miklós és a hozzánk kötődő művészek egy része álmodta és valósítja meg. Bízom benne, hogy sokan csatlakoznak majd hozzánk a pünkösdi programon, ahol a lelkiséget összekötjük a zenével tágra nyitva szívünket és szellemünket, hogy a következő hetekben és hónapokban egészen augusztus végéig nyitva tartó színpadunkon remek színházi, irodalmi és zenei élményekben merüljünk el hétről hétre.” (Russói Tamás, a Zsámbék-medence Idegenforgalmi Egyesület elnöke)
  
  Június 3-án a zarándoklatot követően a frissen megnyílt színpadon fellép a Csaknekedkislány, akik akusztikus koncertet adnak. A fesztivál másnapján a Zsámbékra visszatérő Platon Karataev, a részben zsámbéki zenészekből álló, rendkívül népszerű Aurevoir és a mindenki szívébe hamar belopózó Lóci játszik lép színpadra, a Pici Szív Tánczenekar pedig Grecsó Krisztián gyerekverseire épülő zenés-táncos-verses gyerekelőadással várja a családokat. Végül június 5-én a program Szabó Balázs és bandájának koncertjével zárul a Zichy-kastély udvarán.
  
  A Zsámbéki Pünkösdi Zarándoklatra korlátozott számú vendéget várunk a séta zavartalanságának érdekében. Jelentkezni május 27-éig lehete-mailen a info@zsambekiszinhaz.hu címen.
  
  A három nap zene után olyan művészekkel folytatódik a színház júniusi programja, mint Hegedűs D Géza és Nagy-Kálózy Eszter, akik a Churchill és Garbo előadással érkeznek, visszatérő vendég Mácsai Pál, akitől idén Radnóti estet hallhatunk Fullajtár Andreával, Dés László, Dés András és Fenyvesi Márton zenéjével. A későbbiekben pedig találkozhatunk Beck Zoli és Vecsei H. Miklós Kártyajáték című produkciójával, vagy a GRUND vígszínházi fiúzenekarral. Kollár-Klemencz László, Beck Zoltán és Grecsó Krisztián zenés irodalmi estjei közönségünk kedvencei közé tartoznak. Különleges estének ígérkezik a kolozsvári társulat és a Gyulai Várszínház koprodukciójaként létrejött Ifjú Barbárok című előadás amelyet Vecsei H. Miklósd írt és Ifj Vidnyánszky Attila rendez és amely Bartók Béla és Kodály Zoltán barátságáról szól. Színpadra áll Háy János: Cégvezető című darabja Sághy Tamással a címszerepben, Tasnádi István: A fajok eredete Mucsi Zoltánnal, Scherer Péterrel és Thuróczy Szabolccsal. Az Azt meséld el Pista Mácsai Pállal és a Csemegepultos naplója Ötvös Andrással egyaránt az írói lét sajátos létformájába merít el bennünket más és más módon, amelytől nem idegen a groteszk. Folytatódik a Kedves Zsámbék sorozat Seres Tamás rendezésében idén két előadással ahol Csákányi Eszter, Kováts Adél, Vecsei H. Miklós színészek, Berecz István táncos, Szabó Dani (cimbalom) és Szokolay Dongó Balázs (fúvós hangszerek) lesznek a vendégeink.
  
  iA színház teljes nyári programja és jegyek



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 paul greengrass    ralph fienenes    long play 33 1/3    the last charge    fergie    hol van ilyenkor a rendőrség?    tomi koivusaari    gyár fesztivál    napokon    no more gravity    inception    kings of leon    the sisters of mercy    libido wins    tim ries    red partizan    kill ferelli    tony blair    dew scented    nulladik változat    asian dub foundation    mocsok 1 kölykök    gurd    twitching tongues    kesh  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!