hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2022. május 20. péntek   13:28
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Dream Theater, Devin Townsend
2022. május 10, Budapest Sportaréna

  Van ez a Grammy-díj, amitől hasra vannak esve sokan, de pont a rock/metal műfaj az, ahol szerintem a sarki kutyát nem izgatják az ilyen-olyan díjak. Ebben a stílusban az élő koncertek és azok hangulata jelentik mindennek a sava-borsát, meg persze egy bizonyos szint felett nyilván a lemezeladásoknak is fontos szerepe van. De attól, hogy bizonyos zenekarok megkapták a Grammy-díjat, az számukra biztos egy fontos visszajelzés a munkájukról, de a rajongókat véleményem szerint a legcsekélyebb mértékben sem érdekli, hogy kedvencük díjazott-e avagy sem.
  A Dream Theater-nek is megítélték idén a Grammy-díjat, amit a The Alien számukkal nyertek el a legutolsó A View From The Top Of The World albumukról. Most tök őszintén... Mennyire izgatott minket, hogy egy Grammy-díjas zenekar koncertjén vagyunk? Szerintem az égvilágon semennyire. Vagy úgy is kérdezhetném: mennyivel jöttek el többen így, hogy egy Grammy lapul John Petrucci-ék zsebében, mintha nem lenne? Szerintem egy lélekkel se. Úgyhogy az ilyen külsőségek szerintem itt semmit nem számítottak: a lényeg továbbra is maga a zene és a koncert hangulata volt ezen az estén.
  
  Ezt már csak azért is mondom, mert Grammy-díj ide vagy oda, azért a Sportaréna így is némileg foghíjas maradt. Oldalt felépített színpad, az aréna fele leválasztva, viszonylag feltöltött ülőhelyek, de bőven szellős állóhelyek – innen látszik, hogy sajnos Budapesten nincsen meg továbbra sem az arány a koncerthelyek méreteivel kapcsolatban. Úgyhogy nagyjából a Sportaréna maradt egyedül talpon az ilyen volumenű eseményeknek.
  A Dream Theater a kanadai őrült zsenit, Devin Townsend-et hozta el magával a turnéra, ami szerintem jó választás volt, mert Devin zenéje is kellően eklektikus és kellően súlyos, de ugyanakkor zabolátlan zenei elképzelései jól illeszkednek a főzenekar elé. Az Addams Family Uncle Fester-jét idéző fejszerkezetű frontember vidáman köszöntötte a közönséget, majd pedig a Failure-rel indította útjára a buliját. Már az elejétől kellően súlyosan dörrent meg a koncert, ami fokozódott a talán közönségkedvencnek mondható Kingdom-mal, ami rögtön másodikként került elő. Szerintem a hangzásra alapvetően nem lehetett panasz, csak Devin hangja szólt túlzottan visszhangosan az egész este alatt, ami ugyan koncepció nála, de mégis ma sokszor elveszett az éterben a hangja.
  
  Zúzós számokból nem volt hiány, keményen szólt a By Your Command, a Strapping Young Lad korszakot pedig az Aftermath képviselte. Devin akkora karakter, hogy saját maga is elviszi a bulit, így nyilvánvalóan ő volt mindvégig a fókuszban, zenésztársai inkább csak kiegészítő jelleggel voltak jelen. Persze kiváló munkát végeztek, azt fontos megemlíteni, de hát ilyen kaliberű zenész kíséretében nincs is másnak helye.
  Ha Devin koncertjét röviden kellene jellemezni, akkor a súly és a zenei kalandozások lenne a megfelelő kifejezés. Mindenhol volt valami csavar, mindenhol bele lehetett feledkezni valamilyen témába, de emellett mégsem vált öncélú művészkedéssé az előadás, hanem mindvégig bólogatni lehetett a kemény riffekre. A programba a Regulator, Deadhead, Deep Peace, March Of The Poozers és a More! fért még bele, és hát ez nyilván csak egy töredék felvillantása egy olyan széleskörű életműből, mint amilyen Devin Townsend-nek van. A kanadai a maga fanyar humorával gyakran szórakoztatta a közönséget a számok között, majd előzékenyen átadta a helyet a Dream Theater-nek.
  
  Utoljára a Tüskecsarnokos bulin láttam James LaBrie-éket 2017-ben, amikor a legendás Images & Words albumukat porolták le nekünk, egy különleges hangulatú koncert keretében. Ma egy „sima” turné volt a soros, az aktuális A View From The Top Of The World korong lemezbemutatójaként, vagyis több új számmal, de persze a régebbi albumok 1-1 tételét se lehetett kihagyni.
  Bár tudom, hogy a Dream Theater-től bizonyos körökben illik hanyatt esni (pontosabban már nem feltétlenül, hiszen ugyanezek a körök már egyöntetűen szajkózzák, hogy a karakteres dobos, Mike Portnoy távozásával, illetve az utolsó néhány sorlemezzel a csapat átment egyfajta lélektelen, izgalommentes tömegtermelésbe), de én sosem neveztem magam megrögzött rajongónak. Az persze tagadhatatlan, hogy minden egyes tag zenei képzettsége a felső ligában játszik, csak a nagy kérdés, hogy a virtuozitás és a vérprofi hangszeres munka vajon szórakoztató élményként is lecsapódik-e? Mert egy koncerten meg pont ez a lényeg, ott azért el lehet unni a 20 perces művészkedéseket, bizony folyamatos kapcsolatot és élményt kell biztosítani a közönségnek.
  
  A magam részéről azt kell mondanom, hogy ez a buli bizony maximálisan szórakoztató és magával ragadó volt. Még akkor is, ha nem olyan klasszikusok sorakoztak egymás után, mint az Images & Words turnén, de Petrucciék mára is remek programot válogattak össze. Kezdve az új lemez Grammy-díjas The Alien-jével, majd aki még nem ébredt fel e koraesti órán, megtehette ezt a 6:00 dallal, az 1994-es Awake lemezről. De ha valaki még mindig csak ekkor kezdett volna ébredezni, azt visszarántotta a csapat a jelenbe az Awaken The Master-rel.
  Persze egy ilyen eseményen senki sem fáradtan kókadozott, hanem a közönség lelkesen követte a zenei kirándulást, szemmel látható volt, ahogy a jelenlévők szívják magukba a zenei élményeket. Látványos volt a vetítés, ez sokat hozzátett az élményhez. A csapat jól szólt, Petrucci gitárja egyenesen karcolt, vagyis akármennyire is belefeledkezett az ember, a súlyos riffek mindig felhívták a figyelmet arra, hogy még mindig egy metal koncerten vagyunk.
  
  Különösen jó volt, hogy gyakorlatilag mindegyik hangszert külön-külön és egyben is lehetett hallani. Így nem veszett el az éterben John Myung mester játéka sem, aki mindvégig szemet/fület gyönyörködtető futamokkal kápráztatta el a szemfüles nézőket. De nyomon lehetett követni Jordan Rudess munkáját is, aki hol jobbra, hol balra forgatta hatalmas szintetizátorát, vagy akár egészen a közönség fele döntötte. Egyszer még egy gitár-szintin is előre jött a frontra, ez különösen látványos epizód volt.
  A program szépen építkezett, az Endless Sacrifice-ot 2003-ból hallottuk, a Bridges In The Sky már az első Mike Portnoy nélküli lemezről, az A Dramatic Turn Of Events-ről szólt, az Invisible Monster-rel pedig visszatértünk a jelenkorba, az aktuális albumra. A Dream Theater nem Napalm Death-i tömörséggel fejezi ki zenei mondanivalóját, szóval szám szerint olyan túl sok dal nem került elő a mai koncerten, de mivel a 6-8 percet simán elérik ezek a tételek, a menetidő így sem volt kevés. Különösen az About To Crash és a The Ministry Of Lost Souls után előkerülő, az alapszakasz zárásául szolgáló A View From the Top Of The World címadó a maga 20 percével. Ez talán már egy kicsit sok volt a végére, különösen hogy megfejelték a ráadásra a hasonló menetidővel bíró The Count Of Tuscany-val.
  
  Talán így a végére lehetett mondani, hogy elfáradt a közönség, mostanra volt kellemesen elég a hangversenyből. Ezekbe a hosszú dalokba már bele lehetett feledkezni, a korábbiaknál (legalábbis nekem) mindvégig fenn tudták tartani a figyelmet, mindig történt valami figyelemre méltó.
  Sőt, sokszor pont ez is okozta a nehézséget, mert az ember hol ide, hol oda kapkodta a tekintetét, mert mindegyik zenész hozott valami szemet gyönyörködtető formát, amit érdemes volt figyelni, lekövetni, kár lett volna lemaradni róla. Tulajdonképpen lehetett volna 5 egymást követő koncert is, ahol mindegyiken más-más személyt figyelünk és még úgy se lett volna unalmas a műsor.
  
  A zenekar motorja John Petrucci szemlátomást jókedvvel érkezett Budapestre, vidáman ontotta magából a harapós riffeket és a stílusos szólókat. Az ő védjegyszerű gitármunkája mindig élmény. Myung-ról és Rudess-ről már tettem említést, Mike Mangini-t szegényt ugyan mindig mindenki csak pótléknak tekinti, pedig ő is fantasztikus képességű zenész. Persze nehéz egy olyan stílusos dobos, mint Portnoy székébe beleülni, de Mangini játéka és nélkülözhetetlen eleme volt annak, hogy élőben is süssenek ezek a számok.
  Nekem James LaBrie éneklése is tetszett, még akkor is, ha sokszor szokták kritizálni, hogy ma már ő a csapat leggyengébb pontja. Még ha olykor hallható is volt némi küszködés, szerintem jó hangulatban és szemmel látható élvezettel hozta le a koncertet, ezért nincs rá panaszom. Sokszor hosszabb időre eltűnt a színfalak mögött, ami esetleg zavaró lehetett, de ezt be lehet tudni annak, hogy engedi a többi zenészt is reflektorfénybe jutni.
  Én azért nem voltam sosem kifejezett rajongója a Dream Theater-nek, mert valahogy nem tudtam sosem átszellemülni a zenéjüktől. Megvan a zenei teljesítmény, megvan a hangulat is, megvannak a jól megírt dalok is, de eddig valahogy az a bizonyos szikra hiányzott. A mai estén úgy érzem, megvolt ez a szikra, amit eddig kerestem. Most valahogy sikerült egy hullámhosszra kerülnünk, még akkor is, ha a koncert végére már én is éreztem a fáradtságot. De a Dream Theater ma is bebizonyította, hogy a legnagyobbak között van a helyük. Tojom én le a Grammy-t, nekem ez a koncertélmény volt a bizonyíték rá.
  


Kulcsszavak:
  dream theater     devin townsend 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Grammy-díjat kapott a Dream Theater!

Mike Portnoy részt vett a Dream Theater koncertjén

A Dream Theater új klipje, a Transcending Time

Devin Townsend is játszik a Dream Theater előtt Budapesten

Dream Theater: friss album, 2022-ben budapesti koncert

 programajánló: 
2022. augusztus 13.
Rájátszás, Szabó Balázs Bandája, Analog Balaton, dödölle és grillázs - augusztusban ismét Margófeszt Szentgyörgyváron
2022. augusztus 15.
Fesztivált így nem vártunk még soha...
2022. augusztus 16.
Infected Rain + All Hail The Yeti
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fezen fesztivál 25
Gojira, Alien Weaponry
KISS
Judas Priest, The Dead Daisies
Pearl Jam
Five Finger Death Punch, Ill Niño
Alestorm, Visions Of Atlantis, Rumproof
Helloween, HammerFall
Steel Panther
Rise Against a Budapest Parkban
My Chemical Romance a Budapest Parkban
Deftones
Korn, Deadly Apples
 kapcsolódó fotók: 

DREAM THEATER - 2022. május 10. PAPP LÁSZLÓ ARÉNA - TOP OF THE WORLD TOUR
 kiemelt 
Mátrai felfedezőútra útra hív a Fekete Zaj fesztivál
  
Az idén augusztus 17-20

Simply Red
Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
Hans Zimmer Live - Europe Tour 2023
 friss hozzászólások 

Megjelent a Hickory zenekar új dala (2)
Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 cseh tamás    supernem    talentométer    imák    entombed    napalm death    zonaria    csejtey    trio3po    szexhead    anberlin    animid effect    hogyan lopjunk felhőkarcolót    narnia    hollow haze    kristin davis    striker    lokotka gábor    gustafsson    anna and the barbies    dvd film    sonic syndicate    steve lukather    snow white and the huntsman    jim croft  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!