beszámoló [koncert] 2022. június 9. csütörtök 21:08
nincsen hozzászólás
szerző: VikBlack Veil Brides a Budapest Parkban 2022. június 01. Budapest Park
A nyár első napján lépett fel a Parkban a népszerű amerikai zenekar. Pontosan 20:30-kor kezdődött az örület. A lelkes rajongók teljesen megtöltötték a koncerthelyszínt, óriási volt a tömeg. Részletek a cikkben olvashatók.
Mivel tisztában voltam a zenekar kedveltségével, három órával kapunyitás előtt, 15 órakor már megérkeztem a helyszín - a Budapest Park - elé, és már ekkor bőven a járda végéig ült a sor odakint, pedig a kapunyitás csak 18:00 órára volt meghirdetve, amit szigorúan be is tartottak. Sokan körülöttem egymásra licitáltak, hogy ki hány éve várta már ezt a koncertet. Jómagam szerény nyolccal büszkélkedhetek. Azért tartottam fontosnak ezt kiemelni, hogy az az olvasó, aki nem ismeri a zenekart, szintén kapjon egy képet arról, mennyire eltökélt volt mindenki arra, hogy megverekedjen azért az első sorért.
A várakozó tömeg körülbelül 17 órakor felállt, és egy hömpölygő masszaként besorolt a kapukhoz. Hiába volt nyitva az összes kapu, így is hosszú percekig tartott a beengedés, és a három óra várakozás ellenére is először csak a tizedik sorig jutottunk. Szokatlan módon előzenekar helyett egy DJ-t hívtak, DJ Jam-I névvel. Persze ez a legtöbb rajongóból mérhetetlen felháborodást és értetlenséget váltott ki, hogy mi a csudát kezdünk mi egy DJ-vel. Szerencsénkre alternatív zenéket tett fel, viszont pont olyan halk volt a dolog, hogy háttérzajnak volt jó, bulizni nem. Úgy álltunk a megszerzett helyünkön, mint a kőszikla, félve, nehogy valaki betolakodjon elénk. Lassan araszolgattunk előre, a hőségben, mint egy konzerv szardínia. Az aromák is stimmeltek a vége fele. Játékosan meg is jegyeztem, hogy ha elájulok, semmiképp se vigyenek ki innen.
Ez alatt a még két és fél óra várakozás alatt volt időm alaposan körbenézni. Sokan saját warpaintet készítettek maguknak, és voltak egész ügyes alkotások is. A basszusgitáros, Lonny Eagleton a színpad oldalánál sertepertélt, és amikor a tömeg visítással köszöntötte, először megilletődött, majd felbátorodva készített velünk egy szelfit. Az ácsorgásból az utolsó tizenöt perc volt a legelviselhetetlenebb. Végül, pontban 20:30-kor Christian ’CC’ Coma beült a dobok mögé, Jake Pitts, Jeremy ’Jinxx’ Ferguson és az előbb említett szelfizős Lonny besétáltak a gitárjaikkal, majd pár másodperccel később befutott a színpadra a vokalista Andy Biersack. Ritkán hall ennyi lányt egyszerre visítani az ember. Rögtön bele is kezdtek a játékba. Első dal a Faithless volt a IV., avagy Black Veil Brides című albumukról. Úgy tűnt, a zenekar tagjai is meglepődtek a teltház láttán. Körülöttem mindenki énekelte a szöveget, vagy helyesen, vagy nem, az mindegy volt, így is tökéletesen egymásra hangolt tömeggé formált minket. Sokunk tinédzserkori álma vált valóra. A 2012-es Coffin című dal után adtak egy kis bemutatót a legújabb, The Phantom Tomorrrow című lemezből, a Crimson Skies nótával. Nosztalgikus vizekre eveztünk, mindenki kedvenc lázadó szerelmes dalával, a Rebel Love Songgal. Andy egy ponton vezényelni is kezdett, hogy most bizony mi jövünk. És énekeltünk is, természetesen. Utána a Wake Up következett, és az egész környék ettől az egy kifejezéstől zengett, amely annyit tesz magyarul, hogy ‘ébredjetek fel!’. Ez után egy érdekes ‘duett’ következett, amiben alaposan megfigyelhető volt a zenekar változása az évek alatt. A 2021-es Scarlet Cross (The Phantom Tomorrow) után az első albumról (amit 2020-ban újra felvettek) a We Stitch These Wounds-ról hallhattuk az All Your Hate-t, ami visszarepített minket pár évtizedet az időben. Ezt tetézte a Knives and Pens, ami még régen meghozta az első áttörést a zenekarnak. Végül a Set the World On Fire második albumról szólt a The Legacy, majd a Fallen Angels.
Egyrészt szeretnék mindenkitől elnézést kérni, aki ezen dalok alatt nem látta a színpadot valami kékhajú miatt, akit felemeltek a levegőbe, az én voltam. Bocsánat. A tömeg fölül még jobb volt az élmény, bár egyfolytában az járt az eszemben, hogy leesem. Mintha egy morajló tenger fölött álltam volna, ahogy lenéztem a közönségre. Szerintem ekkor énekeltünk a legtöbben és a leghangosabban. Előnyös pozíciómból kifolyólag Andynek is eléggé könnyű dolga volt kiszúrni engem, és egy mosoly kíséretében felém mutatott, ami enyhén szólva megdobogtatta a kis szívemet...
A záródal, mint azt sejteni lehetett, az együttes talán legnépszerűbb dala, a 3. lemezről vett In the End volt. A tömeg is megindult, többen lökdösődni kezdtek, már a pofátlan módon. Mégsem az óvodában vagyunk, emberek. Miután visszaszorítottam a kellemetlenkedő tolakodót, továbbra is élveztem a koncertet.
Andy megígérte, hogy mivel ennyien eljöttünk, hamarosan visszatérnek hozzánk. Ennek persze mindenki nagyon örült, úgyhogy reméljük Mr. Biersack állja a szavát. Meghajoltak, a tagok szívet formáltak a kezükből, hogy kifejezzék hálájukat, hogy támogatjuk őket, majd integetve levonultak a színpadról. Csupán ötvenöt percet játszottak, de azt kell mondjam, hogy a rövid műsoridő ellenére is teljesen megérte, és egy álom valóra válását jelentette az a durván egy óra is, és biztos vagyok benne, hogy ezzel nem csak én vagyok így. A feeling kárpótolta az elvakult rajongókat, mást pedig nem is láttam a helyszínen.
Összefoglalva a történteket, a zenekar 20:30-kor kezdett, 55 percet voltak színpadon, mind a hat albumukról játszottak legalább egy dalt, a legtöbbet a 2011-es Set the World On Fire-ről, meglepően nem a legújabb lemezről. A közönség rengeteget énekelt, és erre bátorított is a zenekar. A hangulatról nem is kell összefoglaljak semmit, az egyszerűen fergeteges volt. Ha minden igaz, nem ez volt az utolsó BVB koncert kishazánkban. Izgatottan várom a következőt, és biztos vagyok benne, hogy ti is!
21:08
