hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2022. június 17. péntek   11:57
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Élő ősbemutató a Balaton Soundon


  A világ legjobb DJ-i közt számon tartott Alok egy új sikerszámmal rukkolt elő idén nyárra. A “Deep Down” című nótát elsőként élőben a Balaton Sound látogatói hallhatják Ella Eyre közreműködésével, aki emiatt érkezik majd Zamárdiba.
  
  
  
  Dj Alok igazi szupersztár: a világ legjobb lemezlovasait sorba állító DJ Mag listáján a rendkívül előkelő 4. helyen szerepel, 27 milliós Instagram követőtáborával a második a nemzetközi elektronikus zenei szcénában, 20 milliós havi hallgatójával pedig a leghallgatottabb brazil művész a világon. Eddigi pályafutása során olyan zenészekkel kollaborált, mint például John Legend, Jason Derulo vagy Steve Aoki.
  
  Dj Alok nemrég készítette el a nyár slágerét, a Deep Down-t, Ella Eyre, a house-zene királyával, Kenny Dope-pal és a diszkórajongó Never Dull-lal közösen. “Azt szeretnénk, hogy a ´Deep Down´ egy olyan dal legyen a nyári hónapokra, ami mozgásra késztet, és reméljük, hogy ti is ugyanúgy élvezitek majd, mint ahogy mi is élveztük a dal megalkotását” – nyilatkozta az új dalról Alok.
  
  Alok hamarosan a Balaton Sound fantasztikus sztársorában is bemutatkozik és ez alkalommal egy élő ősbemutatóra is készül. A koncert miatt Zamárdiba érkező Ella Eyre-al közösen adják elő a “nyár slágerét” a Deep Down-t. “Mindig is nagy rajongója voltam a popzenének és sokféle formában találok benne inspirációt, így egy olyan rendkívül markáns előadóval dolgozni, mint Ella, - aki ráadásul csodálatos dalszerző és előadó, és aki imádja a tánczenét - csodálatos együttműködés volt” – nyilatkozta Alok. És valóban, attól a pillanattól kezdve, hogy vad energiájával és soulos hangjával feltűnt a színpadon, Ella Eyre megállíthatatlan, ha nagy slágerek kiadásáról van szó. Társszerzőként és közreműködőként olyanokkal dolgozott együtt, mint Sigala, Meghan Trainor, Becky Hill és Sonny Fodera, hogy csak néhányat említsünk. Az elért eredmények széles listája pedig tartalmaz egy dupla platinalemezes UK #1 kislemezt, egy BRIT-awardot, két MOBO-díjat, két további platinalemezes kislemezt és egy UK Top 5 albumot is.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Story So Far
Megérkezett a Bleeding Through legújabb dala
Hamarosan megérkezik a Banks Arcade vadonatúj EP-je, A Muse
Zártosztály koncert a RockHázban!
Zygnema: Az Iconic EP összeköti a keletet és a nyugatot, Mumbai lüktetésével fűszerezve
Megérkezett a The Early November - Tired Of Lying című új kislemeze
Katatonia, Nevermore rajongóknak kötelező: Electro Sound Parade
Sötét zenei utazás - megérkezett a Goresoerd új albuma
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 könyvtár    owl city    stubborn    fábián juli    d.r.i    trousers    jégkorszak    kóbor angyal    bikelinefest    gróf balázs    magyar atom    ridley scott    naturally 7    acuna    terrorized    jake e. lee    rockélet    mad sin    joy division    helen mirren    kate winslet    anna murphy    tim ripper owens    the sisters of mercy    origin  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!