hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2022. június 20. hétfő   09:36
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Meteora dalpremier: Danse Macabre - Chris Harms (Lord Of The Lost) vendégszereplésével


  Új dallal, és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a szimfo-metalos Meteora. A csapat a készülő harmadik nagylemezének előfutáraként mutatta be a Danse Macabre című friss szerzeményt, amelyben a Lord Of The Lost énekese, Chris Harms is vendégszerepel. A kooperáció egy tavaly nyári felajánlásra való jelentkezés, illetve annak sikeres elbírálásának az eredménye, amivel a zenekar egyik nagy álma valósult meg - a kisfilm képi világa a Dronicon Films műhelyében készült.
  
  
  Király Atilla billentyűs, dalszerző:
  ´A dal – habár a cím és a klip képi világa alapján elsőre nem biztos, hogy erre gondolna – az élet körforgásáról szól, valamint arról, hogy minden ciklus végén függetlenül attól, ki volt az ember életében, a végkimenetel ugyanaz. Ez az egyik első szám, amit az új albumhoz megírtam, és két célom volt vele. Az egyik, hogy legyen egy gót keringő-hangulatú szerzeményünk, mert más együttesek hasonló számait nagyon szeretem. A másik pedig, hogy Chris Harms vendégénekeljen benne. Utóbbi inkább csak a merjünk nagyot álmodni kategóriába esett, de miután megkörnyékeztük, óriási örömmel vettük, hogy szeretett volna velünk dolgozni a dalon. Noémivel egyszerre hallgattuk meg a felvételeit még januárban, és mindketten majdnem elsírtuk magunkat, hogy ez tényleg megtörténik. Számomra övé az egyik legjobb hang a metal berkeiben, és még mindig hihetetlen, hogy egy Meteora számban énekel. Ebben a dalban mutatkozik meg először Kurucz Ádám is, aki vendégként az albumon a gitárszólókért felel, és megígérhetjük, hogy sokat fogtok még vele találkozni a lemez hallgatásakor. Magát a videót a Dronicon Films készítette, akik olyan előadókkal dolgoztak korábban, mint Katatonia, Swallow the Sun, stb. Amikor megláttam egy munkájukat, rögtön úgy éreztem, hogy remekül passzolna a Danse-hoz, és ebben a többiekkel is egybehangzó egyetértés volt.´
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 calico island    fonó    secrets of the moon    enter shikari    lovasi andrás    null positiv    oliver stone    soulfly    municipal waste    sandler    paul    hellalive    blink 182    apokalipszis    steve lukather    rosario dawson    sienna miller    jeff scott soto    hardcore superstar    norma jean    steve´n´seagulls    chapelier fou    dirkschneider    postumus    gondozoo  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!