hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2022. június 23. csütörtök   06:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Steel Panther, Florence Black a Barba Negra Track-ben
2022. július 1., péntek 18:00. Budapest - Barba Negra Track



  Alig több mint egy hét, és ismét Budapesten játszik a Steel Panther. A srácok már javában turnéznak: Milánóban kezdtek június közepén, és két lengyelországi fellépés után érkeznek majd a Barba Negrába
  
  Bár az állandó tagként csatlakozó új basszusgitáros keresése még javában zajlik, a Steel Panthernek egyáltalán nem volt kérdés, hogy kivel induljon neki az európai turnénak: Joe Lester, azaz Spyder ugyanis már évek óta fellép velük, Satchellel pedig több mint 20 éve állt először együtt színpadra. Biztosak lehetünk abban, hogy ez négyes is igazán robbanékony, és a megszokott módon lehengerlő koncertet ad majd Budapesten. A turné előtt egy – hozzájuk méltó módon provokatív – kedvcsináló videót is kiadtak.
  
  Július 1-én a Florence Black is szerepel az amerikaiak előtt. A Dél-Wales-ből, Merthyr Tydfilből érkező csapat három húszas éveiben járó, gyermekkori barátból áll, akik három sikeres EP-t után 2021-ben adták ki első nagylemezük, Weight Of The World címen. Korábbi kislemezeikkel egyre szélesebb közönséghez értek el: Bird On A Chain című dalukat például több milliószor hallgatták meg a Spotify-on, és a brit iTunes Rock hallgatottsági listán egy első helyet is megcsíptek pár éve. A srácok többek között a Stone Sour oldalán turnéztak korábban.
  
  
  
  A Florence Black a fotókon és a videókban talán visszafogottnak tűnik, a színpadon azonban igazi dinamitként robbannak. Tristan Thomas énekes hatalmas orgánuma könnyedén betölti a nézőteret, nagyszerű hangszeres tudása magával ragadó karizmával társul. Hamarosan élőben is meggyőződhetünk erről!
  
  A CONCERTO Music bemutatja: STEEL PANTHER – Res-Erections Tour 2022
  2022. július 1., péntek 18 óra
  Budapest, Barba Negra Track
  Steel Panther, Florence Black koncertek
  
  Belépő: 9900 Ft
  
  Jegyek kaphatók a tixa.hu és rock1.hu weboldalakon, valamint a Ticketportal hálózatában.




Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. július 12.
Morrissey Live – Barba Negra
2026. július 18.
Először Budapesten Keanu Reeves zenekara, a Dogstar
2026. július 20.
50 év punk – két legenda egy városban: Sex Pistols feat. Frank Carter és Johnny Rotten PIL-je is Budapestre jön (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Négy zenekarral, vendégművészekkel és táncházzal érkezik a Csík Zenekar FESZT a Budapest Parkba
Először Budapesten Keanu Reeves zenekara, a Dogstar
Royal Hunt: Mark Boals-szal az élen érkeznek Budapestre
MANOWAR: két évtized után visszatérnek Magyarországra! Teljes egészében eljátsszák majd a Fighting The World albumot Budapesten
Coca-Cola SZIN: a fesztivál, ami feltölt és nem lemerít
Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban
Breaking Benjamin: júniusban végre Budapesten játszanak!
Idén is a Mátrába költözik a fesztiválszezon egyik legizgalmasabb felhozatala – Teljes a Fekete Zaj zenei programja
 kiemelt 
Először Budapesten Keanu Reeves zenekara, a Dogstar
  
Július 18-án először lép fel Budapesten a Dogstar

MANOWAR: két évtized után visszatérnek Magyarországra! Teljes egészében eljátsszák majd a Fighting The World albumot Budapesten
Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban
Idén is a Mátrába költözik a fesztiválszezon egyik legizgalmasabb felhozatala – Teljes a Fekete Zaj zenei programja
Hatebreed, Life of Agony és a Death Dominion Tour egyetlen este Budapesten!
 friss hozzászólások 

Már csak egy hétig látható a koreai-magyar kézműves tárlat (3)
Már csak egy hétig látható a koreai-magyar kézműves tárlat (1)
Megjelent Ed Sheeran vadonatúj deluxe lemeze, a ´Play (Deluxe)´ – kilenc extra dallal, köztük a kiemelkedő „Skeletons”-szal (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 violator    tiga    dark oath    tóth gergő    hang-súly    namtar    october file    bËlga    choke city    waszlavik    kovary    v.i.v fesztivál    dalriada    shia labaouf    michael douglas    cadaveres    gorgoroth    douglas mccarthy    poisonblack    krisiun    oceanhoarse    postmodern jukebox    pankkk    badacsony    type o negative  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!