beszámoló [fesztivál]  2022. október 6. csütörtök   21:52

nincsen hozzászólás

  Most, hogy a nyakunkon vannak az őszi hétköznapok, emlékezzünk vissza kicsit a nyár végére. Augusztus 24. és 27. között zajlott a Balaton partján a hazai előadókat felsorakoztató Táborfesztivál. A nosztalgiázós élménybeszámolót alább olvashatjátok.
  
  Szerda
  Alsóörsöt kocsival vagy vonattal a legcélszerűbb megközelíteni Budapestről. Mi az utóbbit választottuk. A Déli Pályaudvarról indultunk, és közel két óra alatt érkeztünk meg. A neheze csak ezután következett, ugyanis a fesztiválterület és az állomás között egy kiadós negyedórás séta húzódik, és ezt megtenni a kempingcuccokkal cseppet sem mókás. Többször meg kellett állni pihenni, hogy ne szakadjunk meg. Kapunyitás előtt két órával érkeztünk meg a bejárathoz. A korán érkezésre azért volt szükség, mert már így is hosszasan kanyargott a sor az úton, mindenki a legjobb sátor helyekre pályázott; fa alatt, töltőállomás mellett. A várakozás a várttal ellentétben nem volt unalmas, sok régi ismerős találkozott ismét, és sok új embert lehetett megismerni. Mindenki alkohollal kínálgatta a szomszédot, az okosabbak pedig kempingszékkel érkeztek. Egy srác mindössze egy szál köntösben rohangált, de amilyen meleg volt, teljesen logikus döntésnek bizonyult a részéről. Az én lábamon is felváltotta a bakancsot a strandpapucs, az egyik elmaradhatatlan kellék. Kapunyitáskor kellemetlen meglepetésben volt részünk; előző évekhez képest szigorodott a rend, és élelmiszert sem engedtek már be a fesztiválterületre. Első dolgunk volt lefoglalni a szimpatikus sátor helyet, majd a szomszédoktól kalapácsot szerezni a cölöpökhöz. Valakinél mindig van, ez törvényszerű. Fontos, hogy először rendben legyen a hajlékunk, mert ha esetleg későbbre hagyjuk, lehet a kimerítő bulizás után szimplán magunkra húznánk a ponyvát, mint egy takarót, és a gyepen húznánk a lóbőrt. Láttam már ilyet 😊 Ezután körbenéztünk, mi változott tavalyhoz képest.
  
  Rengeteg bódé állt az út mentén, ahonnan mindenféle vásárfiát lehetett beszerezni. Kovács, tetoválósátor, bőrműves, gumicukor árus… amire csak egy csapat fesztiválozó vágyhat. Idén ismét megnyílt a kempingben a bolt, ami megkönnyítette a kajaszerzést, viszont volt egy csavar; nem lehetett bevinni a fesztiválterületre az ott vásárolt portékát. Ami szintén változtatás volt, hogy eltűnt a fedett sátorszínpad, helyette csupán a Hammerworld nagyszínpad és az FM 103,9 A Rock Nagyszínpad, esténként pedig a Red Bull Arénában szólt a rockdiszkó. Aki még sosem volt itt, azzal ismertetném a fesztivál egyik hatalmas előnyét; a kemping végében közvetlenül ott van a Balaton, úgyhogy a fürdőruha is alapkellék.
  A Rock nagyszínpad kezdte meg a bulit, 16:25-kor a Dalriada lépett fel. A két színpad váltotta egymást, így bár néha futni kellett egyiktől a másikig, nem voltak átfedések, ami megkönnyítette a dolgunkat, mert elmaradt az örök vacillálás, hogy mégis hova menjünk mit nézzünk meg? 17:30-kor a Hammerworld is becsatlakozott az Omennel. Ekkor még a fesztiválozók nagyrésze úgy gondolta, túl korán van még, és inkább a sátrak körül lógtak. Mi is a haverok pavilonja alatt pihentünk inkább. A következő előadó, a Rudán Joe Band már előcsalogatott minket is. A Pokolgép-korszakos dalokat ismerte a közönség, a többit már kevésbé. Mindenesetre jól éreztük magunkat. Mókás részlet, hogy bizonyos dalokat akár háromszor is hallhattunk a fesztivál alatt, ugyanis fellépett Rudán Joe, Kalapács és a Pokolgép is. A Mobilmánia csúszott, mert teljesen beázott a felszerelésük. A közönség elkezdte kántálni, hogy mi a f*sz van, mire szokatlan módon tájékoztatva lettünk, hogy márpedig “az a f*sz van, hogy elázott a cucc”. De, ami késik nem múlik, és bár későbbi kezdéssel is, de meg lett tartva a koncert. Zorall alatt, bevallom, elmentem melegszendvicset enni. Nagyon finom volt. Beatricére visszakullogtam a nagyszínpadhoz. A hangulat jó volt, viszont egyszerűen nem lehetett olyan négyzetmétert találni, ahol ne táncolt volna egy ősrokker. Vagy kettő. A koncert résztvevője volt még egy hatalmas felfúható dinnye, amit a közönség egymás között dobált, és mindig figyelni kellett, hogy ne essen az ember fejére. Egészen addig amíg Feró le nem lőtte a bulit. Márpedig az ő koncertjén nem lesznek dinnyék. Éjfélkor indult a Rómeó Vérzik, és meglepően sokan mentek ki a koncertre. Én már rég elfáradtam ennyi koncert után, és már mindenki beszámíthatatlanul részeg volt körülöttem. A rockdiszkó hamar ellaposodott, úgyhogy visszavonultam szégyenszemre a sátramba aludni.
  
  Csütörtök
  
  Ébredés után meglátogattam a zuhanyt. A táboros zuhanyzókról azt kell tudni, hogy szerintem a legjobb a kialakításuk. Minden fülkének van egy előtere egy lócával és fogasokkal, rendes, zárható ajtó és csempe borítás. Mindössze annyi lehet a probléma… arachnofóbiásoknak inkább nem javaslom a plafon felé leselkedést. Napközben mégegyszer körbejártam a területet. A kovácsokkal kedélyesen elbeszélgettünk, engedték, hogy megtapogassunk mindent, amit árultak. A tetoválósátorban aztán belefutottunk a New Friend Request vokalistájába, Kerecsen László Lecibe, akivel szintén váltottunk pár szót, bár pólót nem vettünk tőle. Utána megrohamoztuk a Balatont, ha már ott vagyunk, akkor nem hagyjuk ki. Persze ez nem azt jelenti, hogy annyira meleg is volt a víz. Amíg a fiúk labdáztak, én egyhelyben vacogtam, és közben örültem magamnak, hogy legalább eljutottam egy strandra idén. A hidegfürdő után társasjátékoztunk, ami annyira elhúzódott megint, hogy a nap közepén csatlakoztunk be a koncertekbe, habár mindent hallottunk a sátraknál, úgyhogy nem maradtunk le igazán semmiről- az emberség ellenes kártyák pedig minden társasági muri alapkellékei, mindenkinek ajánlom. Az első zenekar ahová ki is mentünk a színpad elé az a Hooligans volt. Ganxsta Zolee és a Kartel, Hollywood Rose és a Sing Sing a pavilonból lett végighallgatva. Ezen a napon is visszatért a legendás gumidinnye. Pokolgépnél befoglaltuk az első sort, ahonnan roppant élvezhető volt a műsor. A Hol Van A Szó-t még a biztonságiak is énekelgették. A koncert után a tagok kijöttek egy rövid beszélgetésre, szokás szerint. Jókat lehet velük beszélgetni, mindenkinek ajánlom. Utánuk következett a nagy tömegeket bevonzó Alvin és a Mókusok, ahol szerintem az egész fesztivál népe ott volt. A Kurva Élet című remek nótájukat pedig mindenki fújja, bár lehet, hogy felcserélt sorrendű szavakkal. Az estét az Aurora zárta, és utána megint megpróbálkoztunk a rockdiscoval, de ma sem jött be.
  
  Péntek
  
  A fesztiválok harmadik napjára szellemül át az ember igazán a hangulatba, és ez most sem volt másképp. Kisbolt, melegszendvics zuhanyzás kör után megint bevettük a Balatont, ami ekkor rossz ötletnek bizonyult. Bár melegebb volt a víz, mint előző nap… tudtátok, hogy az ember képes meghúzni a karjában az izmot attól, hogy összerándul a hideg vízben? Én is a nehéz úton tanultam meg. Ne hallgassatok azokra, akik azt mondják, hogy merülj le, akkor jobb lesz. Nem lett. A Depresszióra másztunk ki a Balcsiból. Volt itt is kulturált táncolás, illetve sokkoltuk a rendszert is 😊 A Depi mindig kellemes hangulatú koncerteket ad. Ezt követte a Lord, akik idén ünneplik ötven (!) éves fennállásukat. Szóval a kellemes kiállású rocknagypapák még most is képesek megcsinálni egy rendes koncertet. A Hargita pedig több napos daltapadást képes okozni. Ezen az estén meglátogattuk a gumicukrost, aki ugyan eléggé fesztiváláron adta a portékait, de mégis megérte az élmény végett. Nosztalgia. A (talán) legnagyobb fellépőt, a Tankcsapdát viszont a másik színpad elől hallgattuk végig, mert párom első sorban akart állni mindenáron a Fish! koncerten. De ahogy hallottuk, jó nagy buli volt. A Fish! zárta az estét, ahol a dinnye is visszatért. Sőt, Kovács Krisz még el is kérte, és berúgta a közönségbe, úgyhogy az ő tetszését elnyerte a strandkellék. A közönség nagyon lelkes volt, gályáztak is, amikor nem épp a dinnyét vadászták. Egy esti fürdőzést is megejtettünk. A víz nem lett melegebb, de mivel a levegő lehűlt, így nem annyira volt feltűnő. Így kell becsapni az ember agyát. Mindenkinek javaslok egy sötétben lubickolást.
  
  Szombat
  
  Ezen a napon tettük tiszteletünket leghamarabb a színpadoknál. A 17:30-as Down for Whatever csalogatott minket elő. A srácok nem annyira régóta vannak a pályán, de ahhoz képest nagyon ügyesek, érdemes rájuk odafigyelni. Nem szabad hallgatni a Nincs Helyem című dalukra, igenis volt helyük ott a fesztiválon. Egy ital vásárlása után benéztünk a Kalapács koncertjére, ahol szintén a Pokolgép korszakos dalok voltak a menők. A Jel és társai. Az EDDA Művek szintén igazi klasszikus, úgyhogy kissé kellemetlen bevallanom, hogy akkorra időzítettük a melegszendvics szünetet. A Leander Kills következett. Megszokott jó hangulat, letérdelés a Boldogságvirágnál, záróddal a Valami Folyjon, illetve a nemzeti rockoperánkból ismert Szállj fel, szabad madár is felcsendült. Ezt követően lementünk a Balatonpartra némi nassolnivalóval, hogy milyen hangulatos, és ha már itt vagyunk akkor használjuk ki. A Road második felére pedig visszamegyünk. Tény, hogy nagyon idilli volt a fekete vizet bámulni, de gyanús kezdett lenni a viharjelzés, illetve a heves szél. Megbeszéltük, hogy menjünk vissza a sátorhoz. Amint megtettünk tíz métert, elkezdett szakadni az eső. Kicsit pánikhangulat alakult ki, menteni a menthetőt, és figyelni, nehogy beázzunk. A Road koncertet pedig szinte elmosta a vihar. Mintha ez egy jelzés akart volna lenni az égiektől, hogy ideje befejezni a fesztiválozást. A jel, ugyebár.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: