hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2022. november 8. kedd   06:38
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
“A Duna sokféle embert és kultúrát értint” - megjelent az új Jazzbois EP, a Danubian Phases


  A fúziós jazz hip-hop formáció friss megjelenése most is egy élettel teli és izgalmas improvizációs folyamat eredménye, néhány sessionből szűrt esszencia és nem utolsó sorban egy olyan közreműködővel készült, aki még teljesebbé teszi a képet.
  
  2017-ben indul Jazzboisra már első albumuk megjelenését követően felfigyelt a nemzetközi zenei közösség is, a lemez sikere Amerikáig vitte a zenekar hírét. Az új EP-n -ami a Danubian Phases címet kapta-, szereplő dalok kicsit eltérnek a korábban megszokott “jazzboisos” hangzástól, végig vezetnek minket a dunai napfelkeltétől a napnyugtáig. A zenekar rengeteg időt töltött úton az elmúlt hónapokban, és ezekből az élményekből feltöltődve alkották meg az új kislemezt.
  
  “Idén rengeteget jöttünk-mentünk a zenekarral Európán belül. Rögzítettünk felvételeket a szentendrei Pismányban, a Dunakanyarban. Valahogy a Duna nekünk egy lokális dolog, pedig több országot is átszel, annyi féle embert és kultúrát értint, és valami nagyobb egység része. Talán így tudnék a párhuzamot húzni köztünk és a cím között - mondta Sági Viktor, a zenekar basszusgitárosa. - Azt hiszem a legtöbb inspirációt az albumhoz a nyáron együtt töltött idő adta, a sok közös koncertezés, az élmények, az emberi oldala mindennek.”
  
  Az EP-n közreműködik Dom Beats (Kosztolánszki Dominik), szaxofonos, aki több saját formációban is játszik. A Kosztolánszki trióval nagy sikereket ért el a Belgrádi Jazz Fesztiválon, de ORLANDO x Dom Beats Live Band nevű csapatával is gyakran találkozhatunk a budapesti éjszakában. Már az első közös zenélés alkalmával megvolt az összhang, azonnal két track meg is született a most megjelenő Danubian Phasesről, ami egyben egy új fejezetnek is tekinthető.
  
  “Ez most kicsit valami más, főleg így, hogy kiegészülünk Dominikkal. Egészen biztos, hogy az idei év, a nyár lenyomatának tekinthető, és abszolút négyünkről szól, négyünk fázisáról.“
  
  Az új album borítóját a neves hazai képzőművész, Keresztesi Botond készítette. A kollaboráció kapcsán november 8-án a Longtermhandstandban megrendezett kiállításán a jazzbois is részt vesz, sőt, ezen az estén egy közös EP-hallgatásra invitálják a közönséget.
  
  A zenekar idén már megjárta a romániai Jazz in the Park-ot, Amszterdamot és Groeningent, Ljubljanat, Berlint és Hamburgot is. Az év végén sem lassítanak és már 2023-ra is tele van tervekkel. December 8-án egy önálló esttel térnek vissza Berlinbe, januárban a Kalákával együtt lépnek színpadra a MÜPA-ban, az év első felében egy újabb kollaborációra készülnek a kaliforniai MC-vel, Kid Abstrakttal, valamint kilátásban van egy holland és egy francia turné is.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Rockmaraton: teljes a jubiluemi fesztivál fellépőinek listája, de lesz még itt valami...
Omega Diatribe werkfilm és májusi koncertdátumok
Ausztrál metal cunami: A Windwaker lerombolja a határokat a Hyperviolence albummal
AJ Channer és a Fire From The Gods: A modern társadalom kritikája
A Foreign Hands bemutatja debütáló albumát, a What’s Left Unsaid-et
Egy újabb sikervárományos dalt dobott ki LØLØ, a ‘kill the girl’-t!
A Sons Of Silver megosztotta a legújabb dalát
A Fame On Fire új kislemezzel indítja az évet
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 burden    jón thor birgisson    korog    radics béla    vészkijárat    a nyugtalanság kor    lion twin    fertőzés    blood    dote    social network    dolhai attila    little fockers    lourdes    forsaken world    ex deo    six feet under    genus ordinis dei    hajdu zsolt    specko jedno    gyár    winter    carlos santana    rocktogon    sturle dagsland  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!