hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2023. február 3. péntek   09:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Bemutatkozik a magyar folktronika zenekar


  5 dalból álló live session videóval debütált a népi inspirációt elektronikus alapokkal vegyítő ITINERA zenekar. A magyar, néhol latin szövegű duót Horváth Anett és Nagy Ádám Tamás alapította 2022-ben, a zenéjük célja pedig, hogy a sok ismétlődés és mantra által meditatív, sámánisztikus, transz-szerű hangulatot hozzanak létre a hallgatóikban.
  
  
  
  Anett: „A magyar népköltészet pár szóval, néhány egyszerű szimbólummal is képes komplex érzelmeket és hangulatokat kifejezni, ez nagyon megfogott és inspirált engem. A zenét egyébként nagyon kevés tudatossággal írtuk, egyszerűen csak mindig beletettük, ami éppen beleillett és egyszer csak elégedettek voltunk az eredménnyel.
  
  A videót a Studio Madison gyönyörű környezetében vették fel Gerócs Balázs segítségével. A hang utómunkáit Vári Gábor (Miracle Sound Studios) végezte.
  
  Anett: „Sokat gondolkoztunk azon, hogy egyenként jelentessük-e meg a dalokat, vagy rögtön kiadjuk egyben, de végül az utóbbi mellett döntöttünk. Többek között azért is, mert úgy érezzük, hogy az előadásunknak van egy íve, amit nem akartunk rögtön elsőre megtörni. A vidám, könnyed hangulattól (Pirkadat) jutunk el a melankolikus, magányos, súlyos érzéseken át (Tiszavirág, Aterrima) ismét a könnyed nyári atmoszféráig (Utazók dala), majd a teljes felszabadultságig (Tűztánc). Szeretnénk ugyanezeken a fázisokon átvinni a közönséget a koncerteken is, mert azt gondoljuk, hogy ezeknek a magasságoknak és mélységeknek a megélésére mind szükség van.”
  
  Tagok:
  Horváth Anett: ének, looper station / dalszerző, szövegíró
  Nagy Ádám Tamás: billentyű / dalszerző, szövegíró



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ahumado granujo    twitching tongues    cherry bomb    gulliver utazásai 3d    smash mouth    noctem    garagedays    ego-project    heroic    pendulum    abnormality    vesztegzár    cher    csata: los angeles    this gift is a curse    tűzmadár    terrorized    nuclear beast    walking with strangers    jack of heart    tolcsvay lászló    kaltenecker    four year strong    prong    fonogram  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!