hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2023. február 26. vasárnap   19:29
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Epica + Apocalyptica
2023. március 22, Barba Negra Red Stage



  2023. március 22-én egy különleges zenekari párost köszönthetünk majd a Barba Negra színpadán: közös turnén érkezik a hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvendő négy finn csellós, vagyis az Apocalyptica, illetve a hollandok jobbnál jobb albumokat szállító, és rendre világkörüli turnékon tündöklő szimfonikus metal csapata, az Epica.
  
  A turné két headlinere évtizedes pályafutása alatt már sokat rakott le az asztalra, így nem is csoda, hogy az elmúlt évek egy kicsit a visszatekintésről is szóltak. Az Apocalyptica 1996-ban egy, kizárólag Metallica klasszikusokat feldolgozó, kizárólag négy csellóval rögzített lemezzel vált ismertté, ahogy az a ma már vitán felül klasszikus album címében is szerepel: Apocalyptica Plays Metallica by Four Cellos. E lemez megjelenésének 20. évfordulóját pár éve egy külön turnéval ünnepelték, amelyből végül egy 40 országot érintő, 170 állomásos utazás kerekedett, és egy koncertalbum is készült.
  
  
  A zenekar ezután is maradt az eredeti koncepciónál, vagyis a soron következő lemezt is énekesek bevonása nélküli kiadványként adták ki idén januárban, 17 után először jelentkezve teljesen instrumentális hangzóanyaggal. A Cell-0 korong címe a cselló angol nevére utal, de kiejtése alapján a nulladik sejt, azaz cell zero kifejezésre is utal. A finnek persze azért nem szakadtak ki a határon túli heavy metal vérkeringésből, továbbra is számos énekessel és zenekarral készítenek közös projekteket: nemrég például az Amaranthe és a Sabaton társaságában jártak közös turnén, amely kapcsán számos duett és közös videóklip is készült. Tavaly egy saját, lélegzetelállító videóval is jelentkeztek. A Rise itt látható:
  
  
  Az Epica szintén a kerek évfordulók jegyében töltötte a 2019-es évet: az áttörést meghozó Design Your Universe című lemezük ugyanis éppen 10 éve jelent meg, így egy Gold Edition alcímű, újrakevert verzióban adták ki ismét, kiegészítve egy második, akusztikus dalváltozatokat tartalmazó koronggal is. Emellett a csapat nemrég már arról számolt be, hogy a vadiúj lemez munkálatai is javában zajlanak, így az őszi koncert idejére már friss nótákra is számíthatunk majd. A tavalyi akusztikus dalváltozatok egyikéhez videó is készült; itt hallgathatjuk meg a Martyr of the Free World-öt:
  
  
  Harmadikként egy 2015-ben alakult finn progresszív metal csapat, a Wheel csatlakozik a turnéhoz, akiknek Moving Backwards című debütáló lemezükről itt nézhetjük meg a Vultures klipjét:
  
  Facebook esemény
  Jegyek



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 8.
Paganfest a Barba Negra Red Stage-en
2025. február 11.
Pörgős rock-diszkót hoz Budapestre a Royal Republic
2025. február 13.
Night Flight Orchestra: februárban a Dürerben landol az éjszakai diszkójárat (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Reaction fanzine bemutatja: Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
Josh Smith Koncert Budapesten
Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
The Vices: Groningenből a Dürer Kert színpadára
 kiemelt 
Josh Smith Koncert Budapesten
  
Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér zseniális triójával

Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 alcest    joystix    holy grail    rocktusa    steve carell    pokolgép    dark tranquillity    date night    helena bonham carter    self deception    enforcer    hegyalja fezstivál    we came as romans    structures    mais rues des avenue    maximo park    lochnesz    bonecrusher    dio    pigs might fly    architects    a hobbit    máté bence    the green hornet     self deception  

r43
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!