hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2023. március 20. hétfő   12:41
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Beast In Black, Firewind
2023. március 12, Barba Negra Red Stage

  A Beast In Black az utóbbi évek nagy metal sikertörténete, ugyanis a csapat mindössze csak pár év alatt ért el olyan komoly ismertséget, önálló turnézást, amiről más zenekarok csak álmodhatnak. Igaz, nem volt mindenben előzmény nélküli a siker, hiszen a csapat agytrösztje, Anton Kabanen már a Battle Beast-tel is komoly hírnevet szerezett a heavy metal színtéren, valamint a többszörös Nightwish turné előzenekari pozíció is nagyban hozzájárult az ismertség terjedéséhez. Az esetükben pedig megérdemeltek ezek az eredmények, hiszen a Beast In Black több, mint kiváló dalszerzési képességekkel rendelkezik.
  Eddig megjelent 3 albumuk tele vannak fogós, emlékezetes, slágeres tételekkel és ez az ízlésesen csipetnyi diszkós retro hangulat is hozzájárul ahhoz, hogy ez a zene még a kissé alkoholgőzös rocker házibulik kötelező kelléke is lehessen. Ráadásul a csapatnak magyar basszusgitárosa is van, így Magyarországhoz is komoly kötődése van a Beast In Black-nek. Annál is inkább, mint ahogy a koncert egy pontján Molnár Máté elmondta, egyrészt a csapat fix stábtagja is bővült magyar taggal, másrészt a Beast In Black már talán hatodszor lépett fel most Magyarországon. Legutóbb épp decemberben láthattuk őket, szokás szerint ismét a Nightwish előtt, de most ez végre egy önálló turné, ahol a saját dalokból tehettek egy nagy merítést.
  
  Nem volt ma semmi sallang, semmi felesleges kör – az egy szem Firewind volt az előzenekar és már következhetett is a Beast In Black. A heavy metal rajongóinak talán Gus G csapatát se kell bemutatni. A görög gitárhős akkor szerezte a legnagyobb hírnevét, amikor Ozzy Osbourne mellett gitározott, Zakk Wylde utódjaként. Saját csapata, a Firewind viszont szintén letette a névjegyét a heavy metal asztalára a maguk 9 nagylemezével. Ma erről hallhattunk egy merítést.
  A csapat komolyan gondolta, hogy a rendelkezésre álló időben igyekeznek az életművük egészéből szemezgetni, ugyanis a legtöbb albumuk megidézésre került ezen az estén. A legelső, 2002-ben megjelent Between Heaven And Hell-től kezdve a legutolsóként kiadott, 2020-as évjáratú Firewind című albumig hallhattunk ma dalokat. Sőt még ezen túl is, ugyanis Destiny Is Calling címmel egy vadiúj nótát is eljátszottak.
  
  A Firewind-ben okosan összerakott, élvezetes heavy metal nóták vannak, Gus G tekerős szólóival. Azért mégis olyasvalakiről beszélünk, aki mestere a hangszerének, így nem csoda, hogy a gitárszólók fontos szerepet töltenek be a Firewind-ben. Gus G így sokat volt előtérben, őmellette a basszusgitáros figurája kifejezetten visszafogott személyiségnek tűnt. A dobos viszont kegyetlenül kente ott hátul, ő nagyon is látványosan, óriási vigyorok közepette játszott, érdemes volt őt kifejezetten figyelni.
  Herbie Langhans személyében új énekese van a csapatnak, aki szintén nagyon élt a színpadon. Olykor szinte táncolt, például az utolsóként elhangzó feldolgozásra, a Maniac-re. Mindig bebizonyosodik, hogy az ilyen popslágerek metal feldolgozása sikerre van ítélve, az ilyeneket imádja a közönség. Herbie hangja is kifejezetten jó volt, látszott rajta, hogy élvezi a színpadot, szóval ideális szereplő volt a Firewind dalok megszólaltatására. Már ekkor kifejezetten sűrű létszám volt jelen a Barba Negra-ban, szóval már a Firewind-re is nagy volt az érdeklődés, mi lesz még itt a Beast In Black-en...
  
  A Beast In Black igazi nemzetközi formáció, mert bár Anton Kabanen és Kasperi Heikkinen gitárosok, valamint Ante Palokangas dobos személyében a banda finn gyökerekkel bír, de a magyar Molnár Mátéval (basszusgitár) és a görög Yannis Papadopoulos-szal teljes a formáció. Hosszú ideje hiányoljuk már az egyedi hangokat, a másra nem jellemző zenei világot a heavy metalból, a Beast In Black-nek viszont mégis sikerült egy olyan hangzást kidolgoznia, ami tényleg csak rájuk jellemző.
  Bár ettől az elektro-, diszkó metal kifejezéstől valószínűleg sok metalos hanyatt-homlok menekül, de a Beast In Black-nél ezt sikerült épp csak annyira megfognia, amitől mégsem paródia jellegű lett a történet (ettől még a könnyed, humoros felfogás tetten érhető, szóval ne várjunk Joey DeMaio-féle lánccsörgetést), viszont átjön a zene riffelősebb, zúzósabb és a bulisabb, éneklősebb oldala egyaránt. Ez és a remek dalok a titka a Beast In Black sikerének.
  
  A remek dalokból pedig ma jó néhányat hallhattunk, ugyanis mind a 3 lemez tele van tömve slágervárományos tételekkel. Talán a legutolsó, 2021-ben megjelent Dark Connection-t érzem egy kicsit kevésbé magával ragadónak az előző kettőhöz képest, de ezen is van több olyan dal is, ami abszolút süt élőben is.
  Ilyen a koncertet nyitó Blade Runner, ahol csont nélkül maga elé tudja képzelni az ember a neonfényes, futurisztikus világot, a sodró lendületű Revengeance Machine, a visszafogottabb Moonlight Rendezvous, a szintén futurisztikus hangulatú, a felejthetetlen refrénnel megáldott To The Last Drop Of Blood, a riffelős Dark New World, vagy a címe ellenére nem betonozós műfajban utazó Hardcore. Szóval mint látszik, a lemezbemutatót komolyan vette a csapat, sok dalt játszottak az új albumról.
  
  Az ilyen 3-4 albumos csapatoknak még könnyebb úgy összeállítani a programot, hogy tényleg szinte minden kedvenc elhangozzon, az egyes lemezek leginkább koncertre való slágerei mind a műsorba kerülhessenek, mint ha valakinek ezt 10-20 album terméséből kell összeválogatni. De mivel a Beast In Black-nek szinte mindegyik albumán hemzsegnek a slágerek, még így se volt ez olyan egyszerű. De mondhatjuk, hogy megbirkóztak a feladattal.
  Én az első 2 albumon tényleg bármelyik számra rá tudnék mutatni, aminek helye lenne az élő műsorban, szóval hiányérzet mindig lehet, de a ma előkerült dalok mindegyikének lehetett örülni. Élvezetes volt a menetelős Eternal Fire, a csapatban rejlő retro hangulatot erősen megjelenítő Die By The Blade, az ököllengetős nagy kedvenc Unlimited Sin. A The Fifth Angel az első albumról talán nem annyira van szem előtt a közönségnek, itt kicsit leült a hangulat, de a robotikus hangulatú Crazy, Mad, Insane-re már mindenki vette a lapot, ami szintén a debütről szólt.
  A másodikként megjelent From Hell With Love egyik húzónótája a Sweet True Lies, a csapat balladájának számító Oceandeep-re pedig villantak a lámpa alkalmazások szerte a nézőtéren. A csapat leglendületesebbnek számító sikolyparádéja, a Beast In Black sem maradhatott el, mint ahogy a szintén fantasztikusan megírt Born Again és a banda hírnevét megalapozó Blind And Frozen sem. A végére pedig mindegyik albumról szállítottak még 1-1 dalt: a másodikról a slágernek bátran nevezhető Cry Out For A Hero-t, a legutolsó korongról az abszolút bulis One Night In Tokyo-t és a csapat jellemző zárószámát, az End Of The World-öt.
  
  A legtöbb csapat pár album alatt kiírja magából a slágereket, utána pedig már csak stabil színvonalú iparosmunkák maradnak (a jobbaknál). Anton Kabanen-ékben nem tudom, még hány slágervárományos szerzemény van. De az biztos, hogy 3 albumon keresztül még nem fukarkodtak benne. Remek koncertprogram, látványos cyberpunk színpadkép és kiváló színpadi teljesítmény volt a mai előadásuk. Yannis Papadopoulos fantasztikus hangi adottságai ezúttal is sütöttek, a középtartományban, a sikolyparádéban, a lágyabb dallamokban és a rá jellemző olykor lányosnak ható orgánumban szintén kiváló volt.
  Kabanen és Heikkinen nagyon jó gitárduót alkottak, sokszor jöttek előre vállvetve nyúzni a húrokat. Ehhez csatlakozott többször Molnár Máté is, akinél persze nem lehetett kihagyni, hogy magyarul is üdvözölje a közönséget. Mivel most ők voltak a fő banda, ezúttal volt lehetősége kicsit bővebb lére is eresztenie a mondanivalóját a basszernak, különösen szimpatikus volt, hogy még a gyermekeit is üdvözölte, akik természetesen szintén jelen voltak a nézőtéren. Máté hazai szinten maradandót alkotott a Wisdom-mal, így maximálisan megérdemelt, hogy egy ilyen hírnevű csapatnak is a tagja lehessen, mint a Beast In Black.
  
  A zsibbasztó létszám és a emészthetetlenül hazafelé kígyózó autósorok nem voltak véletlenek, itthon is stabil bázisa lett a Beast In Black-nek. Ha valaki a heavy metalnak a könnyedebb, nem darálósabb ágát kultiválja és még egy kis retro-s irónia, kikacsintás is belefér nekik, a Beast In Black-et mindenképp érdemes követni, mert a legmagasabb szinten művelik ezt a műfajt.


Kulcsszavak:
  beast in black     firewind 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben

Rockmaraton 2024 (1. rész)

Beast In Black, Gloryhammer

Beast In Black & Gloryhammer a Barba Negra-ban

Fear Factory, Stratovarius, Sonata Arctica, Deathstars, Poets Of The Fall, Annisokay, Beast In Black, Gloryhammer, Wind Rose, Thy Art Is Murder, Whitechapel, Fit For An Autopsy

 programajánló: 
2024. október 9.
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben
2024. október 10.
Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice (Dürer Kert - Budapest)
2024. október 12.
DES ROCS, az alternatív rock fenegyereke, Budapestre érkezik
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Overkill, Angelus Apatrida, One Machine
Havok, Dust Bolt
Ignite és Rise Against a Budapest Parkban
Metalcore műfajok találkozása az Akváriumban: The Amity Affliction és Emmure
Lenny Kravitz az Arénában
Rockmaraton 2024 (2. rész)
Rockmaraton 2024 (1. rész)
Knosis, Fit for a King, Thy Art is Murder vs Barba Negra
Five Finger Death Punch, Ice Nine Kills, Malevolence
Felejthetetlen élmény Sir Rod Stewart MVM Dome koncertjén
Brujeria vs Analóg Music Hall
Bring Me the Horizon a Budapest Parkban!
A Coldplay frenetikus triplázása a Puskás Arénában
 kapcsolódó fotók: 

BEAST IN BLACK - 2022. december 20., HUMAN. :II: NATVRE EUROPEAN TOUR 2022 - PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA

BEAST IN BLACK - 2023. március 12. BARBA NEGRA RED - DARK CONNECTION TOUR 2023

FIREWIND - 2023. március 12. BARBA NEGRA RED - DARK CONNECTION TOUR 2023
 kapcsolódó videók: 

BEAST IN BLACK
 kiemelt 
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
  
A svéd Imminence az alternatív metalcore műfajának egyik legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát

Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
IST IST: Light A Bigger Fire tour - Manchestertől a Dürer Kertig
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 alexander payne    scary face    pfa    trafó    john cale    grape    ensign    threat signal    leleményes hugo    in vain    guns n roses    favreau    within the ruins    nohanded painter    tűzvihar    szexhead    ac/dc    mocsok 1 kölykök    i divine    azfeszt    the pills    zsákbamacska    czébely csaba    hemlock    igazából apa  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!