hosting: Hunet


  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2023. augusztus 11. péntek   06:13
nincsen hozzászólás

szerző: Concerto
Stratovarius és Sonata Arctica: közös turnén érkeznek a power metal titánok
2023.november 1. Barba Negra _ Budapest



  23 év után újra együtt járja be Európát a Stratovarius és a Sonata Arctica. 2000-ben Tony Kakko csapata előzenekarként játszott Timo Kotipelto már akkor is legendás együttese oldalán, most pedig co-headlinerként szerepel a két finn power metal zenekar, méghozzá az Induction felvezetése után. A budapesti Barba Negrában november 1-én lépnek színpadra.
  
   A Sonata Arctica a ’90-es évek közepére datálható felbukkanása óta megállás nélkül azon van, hogy bővítse követői táborát. Nem csak mindezidáig 10 stúdióalbum és 2 akusztikus lemez kiadásával, hanem számtalan élő fellépéssel tartják folyamatosan ébren az érdeklődést. A Tony Kakko énekes, Elias Viljanen gitáros, Pasi Kauppinen basszusgitáros, Henrik „Henkka” Klingenberg billentyűs és Tommy Portimo dobos alkotta zenekar mára a power metal műfaj legnagyobb képviselői közé került: 25 éves, jubileumi turnéjuk Latin-Amerikában például már számos teltházas koncerttel zajlott. A csapat egyik legnépszerűbb dala a Paid In Full, a 2007-es Unia albumról:
  
  
  
   Európába idén ősszel, a korábbi akusztikus fellépések után térnek vissza, méghozzá műfaj- és honfitársaik, a Stratovarius kíséretében. A Timo Kotipelto nevével fémjelzett csapat még a ’80-as évek közepén indult, a műfaj európai pionírjai közé tartozik. Ezúttal 2022-es lemezüket, a Survive-ot mutatják be, számos régi sláger kíséretében. Abból pedig bőven akad, elég csak az Eagleheart-ra, vagy a Hunting High and Low-ra gondolni.
  
  
  
   A két zenekarnak amúgy filmbe illő módon kereszteződik most ismét a pályafutása. A Sonata Arctica megalakulása idején éppen a Stratovarius jelentette a fő inspirációt, és Tony Kakkóék pályafutásának az egyik első lökést az adta, amikor számos jelentkező közül a Sonata Arcticát választották ki a Stratovarius és a Rhapsody 2000-es turnéjának előzenekarává. Ezen a turnén jutottak el először Budapestre is: 2000. április 23-án léptek fel az egykori Petőfi Csarnokban, méghozzá éppen a Concerto Music szervezésében.
  
   A nyitózenekari pozíció idén is egy ígéretes csapatra lesz osztva: a Nordic Power Metal Titans turnén ugyanis a feltörekvő szimfonikus power metal csapat, az Induction is fellép. Born From Fire című második nagylemezük, és a The Power of Power című friss EP szerte a kontinensen elismerésben részerül, és talán azt is érdemes megemlíteni, hogy a lassan 10 éve működő csapat gitárosa Tim Hansen… vagyis a legendás Gamma Ray gitáros, Kai Hansen fia. Legfrissebb klipjük a Set You Free:
  
  
  
  A három együttes nagyon várja már a közös turnét: „Fantasztikus lesz 23 év után újra közösen turnézni, azoknak a tagoknak különösen, akik az első alkalommal még nem voltak a csapatban.” – mondta el Henkka Klingenberg. Tim Kanoa Hansen arról mesélt, hogy a Born From Fire albumuk kiváló fogadtatásban részesült a korábbi lemezbemutató turnén, most pedig készen állnak arra, hogy a két headliner mellett a szélesebb közönségnek is bemutassák a dalokat. A Stratovarius közleményében pedig kiemelte: a Stratovarius és a Sonata Arctica 2000-es turnéja arra az időszakra esett, amikor a power metal az ismét erőre kapó, „új hullám” része volt, most pedig azt mutathatják meg, hogy a műfaj még mindig erős, és persze rengeteget fejlődött, alakult az évtizedek alatt.
  
  November 1-én a Sonata Arctica és a Stratovarius is teljes hosszúságú programmal készül a Barba Negrás fellépésre. Jegyek még kaphatók!
  
  Concerto Music bemutatja:
  Nordic Power Metal Titans Tour 2023
  2023. november 1., szerda 19 óra
  Budapest, Barba Negra Red Stage
  Stratovarius, Sonata Arctica, Induction koncertek
  
  Belépő:
  elővételben 10.900 Ft
  koncert napján 12.900 Ft.
  Jegyek kaphatók a oldalon és a Barba Negra jegypénztárában.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. december 22.
A csend filozófiája zongorán – Joep Beving a MOMkultban
A belső világ hangjai – Joep Beving és a Solipsism Redux decemberben a MOMkultban
2026. január 17.
Heidenfest: Korpiklaani + Finntroll + Heidevolk + Trollfest
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Papa Roach & Trivium – két történet, egy hullámfront
Parov Stelar szeptember 26-án újra a Budapest Parkban
Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
 kiemelt 
Papa Roach & Trivium – két történet, egy hullámfront
  
Papa Roach pályája mindig is arról szólt, hogyan lehet túlélni egy olyan világot, amely nem hagy túl sok levegőt

Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 exhumer    magma rise    backyard babies    architect    gusto mastivo    twin cobra    melting clouds    ad astra    hollenthon    budapest hardcore    enslaved    nikson    christoph waltz    eternal flight    newborn    tökéletlen trükk    unearth    slash    sad kolibries    royal thunder    deák bill    laár andrás    wall of sleep    demonical    billie joe armstrong  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!