hosting: Hunet
hobo
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2023. október 17. kedd   06:26
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
2024. július 3. Budapest Park



  Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata több mint harmincéves pályafutása során először jár hazánkban, ráadásul a jól ismert slágerek mellett novemberben megjelenő This Life című vadiúj albumukat is bemutatják a magyar közönségnek. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes 2024. július 3-án friss lendülettel veszi be a Budapest Park színpadát.
  
  A Take That 1989-ben alakul Manchesterben, az eredeti felállásban Gary Barlow, Howard Donald, Mark Owen, Jason Orange és Robbie Williams szerepelt. Tulajdonképpen az első lépésektől kezdve sikerre volt ítélve a produkció, debüt lemezük 1992-ben jelent meg Take That & Party címmel, és a brit albumeladási listákon egészen a második helyig jutott, sőt, kétszeres platina minősítést ért el. Alig több mint egy évvel később már érkezett is a folytatás: Everything Changes című anyaguk már az első helyig jutott az Egyesült Királyságban, és a nemzetközi ismertséget is meghozta a csapat számára, világszerte több mint 3 millió példány kelt el belőle. Ezt követte ‘95-ben a Nobody Else, amin olyan slágerek is helyet kaptak, mint a Back For Good, a Sure vagy a Never Forget és 11 országban vezette az eladási listákat. Ugyanebben az évben Robbie Williams kivált a formációból, majd sikereik csúcsán, ‘96 februárjában a Take That bejelentette feloszlását. A történet azonban itt még közel sem ért vége.
  
  Majd egy évtized elteltével az ekkorra már négyfős Take That legénysége felrobbantotta az internetet, mikor bejelentették, hogy 2006-ban újra turnéra indulnak. Visszatérő, Beautiful World című lemezük újból a brit eladási listák élén debütált, és az Egyesült Királyság “minden idők legnépszerűbb albumai” listáján is előkelő helyet szerzett magának. A csapat ezúttal újból történelmet írt: ők lettek az első együttes, akik ugyanazon a héten vezették a brit hivatalos kislemez- és albumlistát, illetve az élen végeztek a rádiós játszási listákon is. A mindent elsöprő sikerek és a masszív turnék mellett még volt idejük egy újabb lemez felvételére is, ami - immár talán nem meglepő módon - újból szinte minden brit listát meghódított, a turnéra pedig azonnal elkapkodták a jegyeket a rajongók. 2010-ben azonban újabb váratlan fordulatot vett a történet, megjelent ugyanis Shame című új dal, amit Gary Barlow és Robbie Williams közösen írtak - ez azért is nagyon különleges, mert a páros ‘95 óta nem dolgozott együtt. Nem sokkal később Williams bejelentette visszatérését a csapatba, és újból az eredeti felállásban készítették el Progress című lemezüket, amely a megjelenés első napján az évszázad leggyorsabban fogyó albuma lett. A csapat ismét rengeteg elismerést zsebelt be tehát a közönségtől és a szakmától egyaránt, sőt, a 2012-es nyári Olimpia záró ceremóniáján is felléptek.
  
  Két évvel később Robbie Williams és Jason Orange kiszállt a zenekarból - az elválás barátságos volt, és a Take That azóta trióként halmozza tovább a sikereket. 2014-es III és 2017-es Wonderland című albumuk is hatalmas közönségsikernek bizonyult, platina- és gold minősítést értek el. 2019-ben ünnepelték fennállásuk harmincadik évfordulóját egy 38 állomásos sold out turnéval, vagyis összesen 650.000 rajongó volt kíváncsi az hihetetlenül látványos showműsoráról híres csapatra.
  A közönség tehát már tűkön ülve várja a folytatást. Idén novemberben érkezik ugyanis a This Life című kilencedik Take That-album, amelyről már egy ízelítőt is kaptunk a Windows című dallal, amelyről az énekes-dalszerző, Gary Barlow a következőt nyilatkozta:
  
  “Ez a szám nagyon más mind érzelmileg, mind hangzásában, és remekül illeszkedik ahhoz, ahol mi most épp tartunk az életünkben. Nagyon büszkék vagyunk rá.”
  
  Anglia kedvenc fiúcsapata, a Take That tehát hat év után a rajongók legnagyobb örömére új albummal jelentkezik, amit egy masszív tavaszi brit turné követ, majd a This Life - Under The Stars elnevezésű koncertsorozattal Európa felé veszik az irányt, és vége megcélozzák Magyarországot is, hogy 2024. július 3-án a hazai közönségnek is megmutassák, mitől olyan sikeresek immáron több mint három évtizede. A Budapest Parkba a jegyértékesítés október 19-én 10 órakor indul. Akik azonban október 17-én 18 óráig előrendelik a This Life című új albumot a shop.takethat.com/ oldalon, azok 24 órával korábban, október 18-án 10 órától bebiztosíthatják helyüket a Take That európai turnéjának bármely állomására.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. december 1.
Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
2023. december 3.
Dead Daisies: koncert, best of lemez
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Dead Daisies: koncert, best of lemez
A kaliforniai rockzene szupersztárjai, a Queens of the Stone Age is érkezik a jövő évi Colours of Ostrava-ra
Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
Jön! Arch Enemy, In Flames és Soilwork
Krissy Matthews Band, Tommy Castro & The Painkillers
Budapest Zenitje: The Sherlocks, Carreras, Jerabek LX/XL
Egy hét és fátyolba burkolózunk: Black Veil Brides érkezik Budapestre!
Norvég és német vendégekkel érkezik Krzysztof Drabikowski Батюшка zenekara
 kiemelt 
Dead Daisies: koncert, best of lemez
  
Több mint 10 éve élteti a nagybetűs Rockzenét a The Dead Daisies! A zenekar idén kiadott válogatáslemezét mutatja be december 3-án a Barba Negrában, méghozzá ismét John Corabival a mikrofon mögött

Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
HOBO Vadászat 40
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 monolith    threat signal    urma    orphaned land    belmondo    the last days of jesus    demi moore    galla miklós    soreii és poolek    gyémánt bálint    jack és jill    gothica fesztivál    barack obama    invader    carson coma    twisted sister    ghost iris    czank ninetta     csata: los angeles    fran palermo    kopaszkutya    butch vig    ben barnes    suicidal tendencies    adimirion  

r46
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!