hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2023. december 4. hétfő   06:34
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A rocklegenda, Lenny Kravitz is csatlakozik a Colours of Ostrava eddig bejelentett fellépőihez


  A legendás zenész, Lenny Kravitz ugyan ritkán lép fel európai fesztiválokon, de ezúttal kivételt tesz, és közelgő turnéja során útba ejti Csehország egyik legnagyobb fesztiválját, a Colours of Ostrava-t is! Az ikonikus slágerek atyja, akinek a rock, a funk, a soul és a rhythm and blues szilárd alapjaira épülő zenéje milliókat szólított meg az elmúlt évtizedek során, 2024. márciusában jelentkezik majd új albummal, amit július 19-én a Colours közönsége élőben is hallhat majd.
  
  Lenny Kravitz-et az elmúlt évek során számos díjra jelölték már, amiből jó párat meg is nyert, köztük a Grammy-t, amit 1999 és 2002 között négyszer is ő kapott, ezzel pedig új rekordot állított fel. Legelső funk-rock albuma, az 1989-es Let Love Rule, amelyen a legtöbb hangszert maga rögzítette, jelentős sikert hozott számára, különösen Európában. A debütáló album megjelenése után Lenny-t olyan produkciókhoz hívták előzenekarként, mint Tom Petty, Bob Dylan és David Bowie.
  
  Második, és rögtön dupla platinalemezes Mama Said című albuma pedig elindította a valódi sztárság felé vezető úton, ma pedig már a világ egyik legismertebb előadója. Lenny esetében sláger-slágert követett, olyannyira, hogy a kilencvenes évek végét megkoronázó Greatest Hits válogatás albuma, több mint tizenegymillió példányban kelt el, és ezzel a korszak egyik legsikeresebb albumává vált. Ostravába pedig már a vadonatúj, Blue Electric Light című lemezével érkezik majd, amely várhatóan 2024 tavaszán jelenik meg.
  
  ´Rendkívül boldog vagyok, mert nagyon jól haladunk a programmal! A 2024-es zenei kínálat a műfajok példátlanul széles skáláját képviseli, megkérdőjelezhetetlen tehetségű művészek előadásában. Több idei Grammy- és egyéb díjra jelölt előadó is szerepel a fesztivál programjában, és most itt van a globális rock- és funk-zene legendája, Lenny Kravitz is. Korábban már többször próbáltuk őt meghívni a fesztiválunkra, idén végre sikerült!´ - kommentálta a következő sztár bejelentését Zlata Holušová, a fesztivál igazgatója.
  
  A szervezők Lenny Kravitz mellett további új neveket is bejelentettek a jövő évi fesztiválra. A New York-i punk legenda, a Gogol Bordello 18 év után tér vissza Ostravaba, de érkezik majd a brazil Bixiga 70 afrobeat zenekar és a galíciai díva, Mercedes Peón is. Ausztráliából érkezik Genesis Owusu rapper, Lengyelországból a Kwiat Jabłoni duó és a glasgow-i nyers hangú énekes-dalszerző, Murdo Mitchell. 2024-ben fellép még a korábban bejelentett Sam Smith, a rocklegenda Queens of the Stone Age, a brit producer és énekes James Blake, a multiinstrumentalista Dennis Lloyd és a texasi Khruangbin trió.
  
  Ők érkeznek majd a brit zeneszerző és énekes Bat for Lashes, az AI-kísérletező énekesnő Sevdaliza, a német elektronikus legenda Tangerine Dream, a japán buddhista szerzetes Yogetsu Akasak, a holland Son Mieux együttes, a német Klangphonic trió mellé.
  
  Jegyinformációk:
  Négynapos bérletek és napijegyek itt
  
  Kemping
  
  A látogatók már most foglalhatnak szállást az Ostrava-közeli fesztivál kempingekben, vagy a Chill Village-ben (100 m-re a helyszíntől). Sátorhelyekkel, felszerelt sátrakkal és lakókocsik számára kialakított helyekkel várják a fesztiválozókat.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the southern oracle    mortillery    csata: los angeles    abysmal torment    arnÓczky noÉmi    jag panzer    deftones    ozzy    life as we know it    thy catafalque    persefone    crossfaith    fred durst    vesztegzár    over the rainbow    downset    pro-pain    rockélet    o´sullivan    noa rock    firkin    air    rhapsody of fire    hard charger    sonata arctica  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!