hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2024. március 19. kedd   06:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
2024. szeptember 9. Akvárium Klub

  A „Sivatagi Fiúk” azaz a Tinariwen 13 év után látogat el ismét Budapestre, és az Akvárium Klub NagyHalljában ad majd koncertet szeptemberben.
  
  A mali illetõségû, de tuareg kultúrájú és önazonosságú zenekar 1979-ben alakult Algériában, ahol kezdetben esküvőkön és nagyobb ünnepségeken játszottak. Nem sokkal később egy a tuareg ellenállás ellen harcosokat kiképző líbiai menekülttáborba kerültek, ahol több évet töltöttek. Ezért aztán nem meglepő módon a tuareg stílusjegyek és a pszichedelikus gitárzenék ötvözetéből kialakult dallamok dalszövegeiben visszaköszönnek politikai megnyilvánulások, és a felkelés melletti kiállás.
  
  Bár a zenekar hangzását általában “sivatagi bluesként” jellemzik, zenéjüket nehéz beskatulyázni, hiszen olyan világzenét játszanak, amiben fellelhetőek a blues, a rock és a népzene elemei is. Összességében hangzásviláguk rendkívül egyedi, és egészen biztosan teljesen magával ragadja az embert. Színpadi jelenlétük emellett már csak azért is érdekes, mert a hagyományos tuareg ruházatban állnak színpadra, ami nagyrészben elfedi arcukat.
  
  A Tinariwennek tavaly jelent meg a kilencedik stúdióalbuma, az Amatssou. A lemez különleges körülmények között készült, mivel egy mauritaniai táborban vették fel, gyakorlatilag a csillagok alatt: a dél-algériai sivatag egyik oázisában, sziklacsúcsok és égmeredő homokkövek között, sátrakból rögtönzött stúdióban rögzítették az albumot. A lemezen a bendzsó, a hegedű és a pedal steel gitár zökkenőmentesen keveredik a tuareg zenekar védjegyévé vált kígyózó gitárvonalakkal és hipnotikus groove-okkal.
  
  A zenekar több mint 40 éves fennállása alatt több mint 1100 koncertet adott világszerte, és az eddig megjelent kilenc album közül hármat Grammy-díjra is jelöltek. Ebből egy, a Tassili el is nyerte a legjobb világzenei albumnak járó díjat 2012-ben.
  
  Szeptember 9-én az Akvárium Klub NagyHalljában adnak majd különleges koncertet, amit nem érdemes kihagyni.
  
  Jegyek március 22-én 11 órától kaphatók.
  
  Tinariwen
  Helyszín: Akvárium Klub, NagyHall
  Dátum: 2024. szeptember 9.
  
  Jegyek



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 25.
Dinamit 45 – Az utolsó jubileum
2024. május 30.
Palaye Royale a Barba Negrában!
2024. május 31.
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Winger: búcsúkoncerten játsszák el az életmű minden slágerét
Magyar thrash nagyágyút választott a Megadeth: az Archaic játszik Mustaine-ék előtt júniusban
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
Bring Me the Horizon koncert a Budapest Parkban
Közel harminc év után újra színpadon az eredeti FLM!
MARCO MENDOZA (USA)
Ahogyan biztosan nem hallottad még a Mátrát
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
 kiemelt 
Winger: búcsúkoncerten játsszák el az életmű minden slágerét
  
Alapító tagjaival tér vissza június 11-én Budapestre a Winger

Magyar thrash nagyágyút választott a Megadeth: az Archaic játszik Mustaine-ék előtt júniusban
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
Bring Me the Horizon koncert a Budapest Parkban
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the iron maidens    coliseum    lock up    trent reznor    gods tower    rózsaszín pittbull    anna faris    botanica    cult of luna    jack black    lostprophets    tracedawn    war-head    atreyu    kaiser chiefs    ismeretlen férfi    thornwill    poisonblack    azfeszt    állás    szerelem    elvis jackson    milla jovovich    2012    black anvil  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!